Pécs, Hunyadi János utca 2.
További képek a Fotólistában

uzmaria
2010.06.02. 17:38
A Hunyadi út elején az u.n. Boldogság háza előtti kicsi téren áll a fekete márvány ivókút, melynek oldalára hárslevél-mintát vésett az alkotó.
Berci
2010.06.03. 00:28
A rendelkezésre álló keret csökkentése miatt került ide ez a szerényebb méretű ivókút, az eredetileg tervezett szökőkút helyett. Városképileg nagyobb alkotás illett volna a Hunyadi út indításához. Érdekesen 'vizel' a kút, egy hírportálon már a legkülönbözőbb hasonlatokkal illették. Egy biztos, nem tudni, ki és hogyan képzelhette, hogy a víz minden körülmények között egyformán és szabályos sugárban fog érkezni a keskeny kis mederbe. Ezzel ellentétben most a levélminta erezetén folyik el (nyilván hamarosan teljesen vízköves lesz, mint sok másik pécsi kút volt egy időszakban), teljesen figyelmen kívül hagyva a számára kialakított vájatot.
Mindezek ellenére kedves alkotás, kifejezetten modern és szerethető. A háttérben álló kapcsolószekrényt azonban sürgősen illene eldugniuk, vagy emészthető formájúra cserélniük az illetékeseknek.

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
55768
Feltöltve
2010.06.02. 17:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.06.02. 17:34

55769

55770

55771

222122
Feltöltve
2015.10.18. 17:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.18. 17:01

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
222123
Feltöltve
2015.10.18. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.18. 17:02

222124
Feltöltve
2015.10.18. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

222125
Feltöltve
2015.10.18. 17:03

TundeK62 15.10.18. 17:03

222126

306374
Feltöltve
2018.03.15. 19:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.15. 19:10

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
306375
Feltöltve
2018.03.15. 19:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.15. 19:10

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
306376
Feltöltve
2018.03.15. 19:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.15. 19:10

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
306377
Feltöltve
2018.03.15. 19:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.15. 19:10

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
306378
Feltöltve
2018.03.15. 19:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.15. 19:11

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
446169
Feltöltve
2021.06.17. 09:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.17. 09:35

446170

446171
Feltöltve
2021.06.17. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.17. 09:36

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
446172

446173
Feltöltve
2021.06.17. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

446174
Feltöltve
2021.06.17. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.17. 09:36

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
446175
Feltöltve
2021.06.17. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.17. 09:37

"Leveles kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
446176
Feltöltve
2021.06.17. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.17. 09:37
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.06.17. 09:37
2 új fotót töltöttem a "Leveles kút" műlaphoz!
21.06.17. 09:36
4 új fotót töltöttem a "Leveles kút" műlaphoz!
21.06.17. 09:35
2 új fotót töltöttem a "Leveles kút" műlaphoz!
18.03.15. 19:11
1 új fotót töltöttem a "Leveles kút" műlaphoz!
18.03.15. 19:10

15.10.18. 17:03

15.10.18. 17:02

15.10.18. 17:01
1 új fotót töltöttem a "Leveles kút" műlaphoz!
10.06.02. 17:38
uzmaria publikálta "Leveles kút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.