Krakkó (Kraków), bulwar Czerwienski
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Pies Dżok
Angol cím:Dżok, the dog

Krakkó (Kraków)
bulwar Czerwienski
A Wawel és a Visztula között lévő parkban látható.

Avatás2001. május 26.

ATTILA SISKOVITS
2010.06.13. 18:47
A gazda odaadó szeretetét és a kutya feltétel nélküli hűségét szimbolizáló
szobor, egy méter magas (rombusz alakú) alapkövön áll.
Vajda Zsófi
2010.06.13. 19:58
A két nagy, védelmező kéz között ülő kiskutya szobra egy igaz és szomorú történet alapján született. 1990 októberében Dzok kutyát Krakkó egyik legforgalmasabb kereszteződésében találták meg, ahol gazdáját várta rendületlenül. Sajnos hiába, mert gazdája egy szívinfarktus következtében, kórházba szállítás közben elhunyt. Dzokot egy éven keresztül senki és semmi nem tudta rávenni arra, hogy elhagyja a kereszteződést, így az ott lakó emberek itatták és táplálták. Sokan szerették volna örökbe fogadni, de a kiskutya csak várta, várta a gazdáját. Egy év múltával egy hölgynek mégis sikerült magához édesgetnie a kiskutyát, akivel végül hajlandó volt összebarátkozni és elmenni vele. Viszont hat év elteltével ez a gazdi is eltávozott. Dzok tehát másodszor is elárvult, így egy helyi kutyamenhelyre került, ahonnan két nap múlva megszökött és egy vonat alá ugrott.
A szobor Bulwar Czerwieński-n található, közel ahhoz a helyhez, ahol Dzok az első gazdáját elvesztette. A szobor mellett egy gyűjtődobozt is elhelyeztek, ahova a járókelők az árva kutyáknak szánt adományaikat bedobhatják.

Köszönöm Attilának a feltöltést! Számomra éppen aktuális a történet, ugyanis pont tegnap voltam életemben először kutyamenhelyen, itt: http://www.allatvedok.szekszardon.hu/menhely.php
Nagyon kedvesen körbenavigáltak minket és sajnos szomorúbbnál szomorúbb történeteket hallottunk a bent lakó kutyusokról.
Nem is gondoltam, hogy mennyien vannak olyanok, akik minden további nélkül utcára teszik 'kedvencüket' egy-egy költözés miatt, vagy egyszerűen azért, mert megunták a gondozást. Nem értem ezeket az embereket!!! Nem értem, hogy hogy lehet 5-6 újszülött kiskutyát egy 'SZEMÉT' feliratú dobozban az út mentén hagyni és nem értem, hogy hogy tudnak emberek úgy elindulni otthonról, hogy tudják, hazafelé már eggyel kevesebben ülnek majd a kocsiban. És egyáltalán nem tudom feldolgozni, hogy miért tartanak olyanok háziállatot, akik csak kínozni tudják őket és hogy van szívük ehhez egyáltalán!!!
Mindenesetre tanulságos látogatás volt, ami alatt rájöttem, hogy mennyire lehet becsülni azoknak az embereknek - sokaknak az önkéntes - munkáját, akik ezeknek a hajléktalan és nagyon szeretetéhes kiskutyáknak mégis fedelet, élelmet és szeretetet adnak nap, mint nap és megpróbálnak nekik új otthont találni. Ha egyszer lesz kutyám, akkor biztos egy ilyen helyről. Azoknak meg, akik felelőtlenül vesznek egy-egy háziállatot és ilyen kegyetlenül bánnak velük nem is tudom, hogy mit kívánjak. Rosszat nem szeretnék, mert szerintem már így is elég szegények, szóval kívánok inkább emberséget és azt, hogy valahogy mégis megtanulják, mi az a szeretet. Úgy tűnt, a kutyák ezt a dolgot sokkal jobban ismerik.
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2019.02.22. 18:39
"The history of Dżok is considered by some to be one of the legends of Krakow. He talks about a dog - a black hybrid - whose owner in tragic circumstances died of a heart attack near the Grunwald roundabout. The dog was waiting there for his master. Feed by the inhabitants of Krakow, it aroused surprise and sympathy. After about a year of waiting, he accepted a new owner, Maria Müller (widow of Władysław Müller ). The woman died in 1998, and the animal escaped and, loitering around the railway area, died under the wheels of a moving train."
"A small monument depicts a dog inside spreading human hands, extending his left paw to the viewer. In principle, it symbolizes dog fidelity and, more generally, the bond of an animal with a human being.
The inscription on the monument (in Polish and English) reads: "The most faithful canine friend ever, epitomizing a dog's boundless devotion to his master. Throughout the entire year / 1990-1991 / Dżok was seen waiting in vain at the roundabout Grunwaldzkie roundabout to be fetched back by his master."

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
72752
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.11.28. 23:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ71/10 • 1/250 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.28. 23:39
2010. május

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
72750
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.11.28. 23:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ71/10 • 1/250 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.28. 23:34
2010. május

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
61409
Feltöltve
2010.07.23. 15:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.07.23. 15:52

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
61410

72754
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.11.28. 23:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.28. 23:43
2010. május

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
72753
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.11.28. 23:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ71/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.28. 23:41
2010. május

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
61411
Feltöltve
2010.07.23. 15:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.07.23. 15:52

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
550186
Feltöltve
2024.01.06. 19:30
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/252 • 5.6mm • ISO51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.06. 19:30

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
550187
Feltöltve
2024.01.06. 19:30
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/386 • 5.6mm • ISO54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.06. 19:30

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
550188
Feltöltve
2024.01.06. 19:30
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ2200/1000 • 1/348 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.06. 19:30

"Dżok, a kutya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
550189
Feltöltve
2024.01.06. 19:30
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/357 • 5.6mm • ISO54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.06. 19:30
Összesen 11 fotó

Műlap története

25 napja
4 új fotót töltöttem a "Dżok, a kutya" műlaphoz
28 napja
Megérintettem a "Dżok, a kutya" alkotást
21.12.28. 18:11
A "Dżok, a kutya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.22. 13:08
A "Dżok, a kutya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.23. 09:43
A "Dżok, a kutya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.07.23. 15:52
1 új fotót töltöttem a "Dżok, a kutya" műlaphoz
10.07.23. 15:52
1 új fotót töltöttem a "Dżok, a kutya" műlaphoz
10.07.23. 15:52
1 új fotót töltöttem a "Dżok, a kutya" műlaphoz
10.06.13. 20:04
A "Dżok, a kutya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.13. 18:47
ATTILA SISKOVITS publikálta "Dżok, a kutya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.