Pécs Megyeháza épületdíszei

Pécs
Széchenyi tér 9.
Az épületdíszek az épület Széchenyi tér felőli illetve Apáca utcai oldalán láthatók.

Felállítás1989
Felállítás1898

uzmaria
2010.05.31. 19:12
A Széchenyi tér nyugati oldalának alsó részén áll az eklektikus, háromszintes, jelenlegi Megyeháza épülete. A két telken, amelyre emelték, korábban az ún. Czyndery- és a Cséby-ház állt. A Czyndery-házban szállt meg 1770-ben pécsi tartózkodása során II. József császár. 1895-ben vette meg a Pécs-Baranyai Központi Takarékpénztár, és itt építette fel székházát. Az épületen látható méhek és méhkaptárak is ezt szimbolizálják. A homlokzaton a római számok az épület 1898-as elkészültére utalnak. A homlokzat minden díszítőeleme a pécsi Zsolnay Vilmos porcelángyárában készült.
www.youtube.com

Fenti idézet a varoslako.pecs.hu oldalon volt olvasható. A lapot sajnos törölték a netről.
Ády
2016.08.25. 13:02
"Pécsett, a Széchenyi téren, az egykori megyei tanács homlokzatán volt az ötvenes évek elejéig Szent Imre pirogránit reliefje, ami azóta eltűnt. Most elkészíti a mását hajdani fotók alapján a pécsi Zsolnay Gyárban Fürtös György keramikusművész. Az alkotás hamarosan a régi helyére kerül."
Források:
Dunántúli Napló, 1989. január 21. (46. évfolyam, 21. szám)

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
55503
Feltöltve
2010.05.31. 18:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.05.31. 18:43

55504

55505

55508
Feltöltve
2010.05.31. 18:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.05.31. 18:45
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
55511
Feltöltve
2010.05.31. 18:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.05.31. 18:46

A kép eredeti helye: upload.wikimedia.org
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
55514
Feltöltve
2010.05.31. 19:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.05.31. 19:05
A kép eredeti helye: upload.wikimedia.org
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
55512
Feltöltve
2010.05.31. 18:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.05.31. 18:46
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
55507
Feltöltve
2010.05.31. 18:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.05.31. 18:44
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
58197
Feltöltve
2010.06.22. 22:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.22. 22:12

58198

58199

221812
Feltöltve
2015.10.16. 22:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 22:36
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221813
Feltöltve
2015.10.16. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 22:37
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221814
Feltöltve
2015.10.16. 22:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 22:38
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221815
Feltöltve
2015.10.16. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 22:39
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221817
Feltöltve
2015.10.16. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 22:42
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
271096
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.03.23. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.23. 17:16
2015. szeptember
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
470026
Feltöltve
2021.11.28. 06:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/800 • 6.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.11.28. 06:04
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
470027
Feltöltve
2021.11.28. 06:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/250 • 23.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.11.28. 06:04

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

A kép eredeti helye: pecsikepek.atw.hu
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
55515
Feltöltve
2010.05.31. 19:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.05.31. 19:07
Archív felvétel
A kép eredeti helye: pecsikepek.atw.hu
Feldolgozás alatt...

"Pécs Megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Fürtös György keramikusművész készíti az alkotást a pécsi Zsolnay gyárban.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
250862
Forrás
Dunántúli Napló, 1989. január 21. (46. évfolyam, 21. szám)
Évszám
1989
Feltöltve
2016.08.25. 13:03
Képinfó
Alkotó a képen
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.08.25. 13:03
1989, Archív felvétel
Fürtös György keramikusművész készíti az alkotást a pécsi Zsolnay gyárban.
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.11.28. 06:04
2 új fotót töltöttem a "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlaphoz
17.03.23. 17:16
1 új fotót töltöttem a "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlaphoz
16.08.26. 09:26
A "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.25. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlaphoz
15.10.16. 22:42
1 új fotót töltöttem a "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlaphoz
15.10.16. 22:39
1 új fotót töltöttem a "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlaphoz
15.10.16. 22:38
1 új fotót töltöttem a "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlaphoz
15.10.16. 22:37
1 új fotót töltöttem a "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlaphoz
15.10.16. 22:36
1 új fotót töltöttem a "Pécs Megyeháza épületdíszei" műlaphoz
10.06.22. 22:12

10.05.31. 19:12
uzmaria publikálta "Pécs Megyeháza épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.