László Fülöp domborműves emléktáblája

Budapest, XIV. kerület, Zichy Géza u. 10.
Archív képek

Budapest
XIV. kerület, Zichy Géza u. 10.
Az épület Zichy Géza utcai oldalán, kerítésen belül, de az utcáról jól láthatóan

Felállítás1990

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Csuhai István
2010.05.31. 09:24
A Zuglóban, az Abonyi és a Zichy Géza utca sarkán álló házat eredetileg műteremháznak építették. Tervezője Gyalus László (1865-1941) volt, aki a századvégtől kezdve a Műemlékek Országos Bizottsága titkáraként is tevékenykedett. Ebben a munkájában mintha tobzódott volna építészettörténeti ismereteiben: a neogótikus-historizáló-eklektikus stílusú 'lovagvárnak' tekintett épületet 1897-ben emelték, 1912-ben Mathiosko Károly kis részben átalakította.

Első tulajdonosa és építtetője László Fülöp Elek (1869-1937) volt, a korszak ünnepelt portréfestője, aki a sörgyáros Guinness lányát vette feleségül. 1907-ben Angliába telepedtek, László Fülöpből Philip Alexius de László néven a királyi család tagjait és különféle európai uralkodóházak képviselőit megfestő udvari művész lett. Kitelepedésekor előbb bérbeadta a házat (többek között Molnár Ferenc is volt a bérlője), majd 1912-ben végleg eladta a házat Paupera Ferenc bankárnak, a Földhitelintézet igazgatójának, aki 1928-ig, a Bajor Gizivel kötött ismeretsége elmélyüléséig és házassága felbomlásáig volt a kb. 350 négyzetméternyi területű városi kastély tulajdonosa (ekkor eladta Fehér Zsigmond textilnagykereskedőnek). Paupera 1929 márciusától 1932-ig Bajor Gizi második férje volt, de a házasságot beárnyékolta, hogy az akár még pénzügyminiszteri bársonyszék várományosának is számító bankár bankja 1929 júniusában tönkrement; az időközben szerzett Stefánia úti palotát (akkor 39., ma 71. szám alatt) egy kisebb, Lovas utcai budai lakásra kellett cserélnie a házaspárnak. Pedig lehet, ha a házasságuk kitart, Bajor Gizi is tovább élt volna (1951-ben, elborult tudatállapotban lévő harmadik férje, Germán Tibor ölte meg őt, aztán a férfi önmagával is végzett). Dehát 'ha' visszafelé sosincs.

A történet legelső részének állít 1990-től emléket a Zichy Géza utcai bejárattól jobbra látható domborműves emléktábla, mely alapul László Fülöp egyik önarcképét vette - az épület mai állapota pedig arról tanúskodik, hogy idestova száz esztendeje nem nyúltak hozzá a renoválás szándékával. Ez azért is feltűnő, mert környezetében hasonló korú, gondozott vagy szépen felújított épületek egész sora áll.

A dombormű jobb alsó sarkában a 'S. Abbott 1988' szignót tartalmazza, de ezt egyszerűen képtelen vagyok értelmesen feloldani.
További linkek
http://www.mke.hu/lyka/11/171-175-laszlo.htm
Csuhai István
2014.04.08. 11:26
Még egy apró, de fontos adalék a házzal kapcsolatos híres személyiségekhez: 1905 és 1912 lakója volt és műtermét is itt működtette Lajta Béla építész. Ez azért érdekes, mert a házhoz közel, ugyanabban a tömbben vásároltatta meg 1905 kora nyarán azt a telket Malonyay Dezsővel, amelyre aztán a nevezetes Malonyay-villa került (ma Román Kulturális Intézet), de Lajta összes zuglói tervezése (a villával együtt öt épület) 3-15 percnyi sétán belül van innen.

Cím alapján hasonló

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55351
Feltöltve
2010.05.30. 17:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 17:23

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55352
Feltöltve
2010.05.30. 17:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 17:24

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55309
Feltöltve
2010.05.29. 22:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.29. 22:00

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55310
Feltöltve
2010.05.29. 22:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.29. 22:01

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55311

55312
Feltöltve
2010.05.29. 22:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.29. 22:02

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187432
Feltöltve
2014.11.21. 17:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.21. 17:42

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187431
Feltöltve
2014.11.21. 17:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.21. 17:39

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187430
Feltöltve
2014.11.21. 17:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.21. 17:39

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187429
Feltöltve
2014.11.21. 17:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.21. 17:38

Archív fotók

"László Fülöp domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Archív kép az épületről az 1900-as évek elejéről. Forrás: BTM Kiscelli Múzeum Fotótár
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55313
Évszám
1900
Feltöltve
2010.05.29. 22:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.29. 22:15
1900, Archív felvétel
Archív kép az épületről az 1900-as évek elejéről. Forrás: BTM Kiscelli Múzeum Fotótár
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.01.04. 13:28
A "László Fülöp domborműves emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.04. 08:44
Megérintettem a "László Fülöp domborműves emléktáblája" alkotást
18.09.11. 18:48
Megérintettem a "László Fülöp domborműves emléktáblája" alkotást
18.03.19. 16:57
Megérintettem a "László Fülöp domborműves emléktáblája" alkotást
17.04.12. 13:04
Megérintettem a "László Fülöp domborműves emléktáblája" alkotást
14.11.21. 17:42
1 új fotót töltöttem a "László Fülöp domborműves emléktáblája" műlaphoz
14.11.21. 17:39
1 új fotót töltöttem a "László Fülöp domborműves emléktáblája" műlaphoz
14.11.21. 17:39
1 új fotót töltöttem a "László Fülöp domborműves emléktáblája" műlaphoz
14.11.21. 17:38
1 új fotót töltöttem a "László Fülöp domborműves emléktáblája" műlaphoz
10.05.31. 09:24
Csuhai István publikálta "László Fülöp domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.