Gotthold Ephraim Lessing

Bécs (Wien), Judenplatz

Alternatív, helyi címek:Lessing-Denkmal

Bécs (Wien)
Judenplatz
A Judenplatz dékeletre eső felének közepén, szemközt a bécsi Holokauszt-emlékművel

Avatás1981
Avatás1935


Csuhai István
2010.05.29. 10:09
A szobor születési körülményei rendkívül érdekesek. Az 1896-ban Bécsben napvilágot látott és 1967-ben Londonban meghalt szobrász, Siegfried Charoux 1930-ban nyolcvankét résztvevő pályázó közül nyerte meg a Lessing-szobor megformálásának lehetőségét. A munkával 1932-ben készült el, a szobrot 1935-ben állították fel a Judenplatzon, azon a helyen, ahol ma is áll. Ám az első változatot 1939-ben a nácik ledöntötték, bronzanyagát fegyvergyártásra használták. 1962 és 1965 között Charoux elkészítette a Lessing-szobor második változatát, melyet már halála után, 1968-ban állítottak fel az innen légvonalban kb. 330, gyalogosan kb. 450 méterre keletre, a Judengassén található Ruprechtskirche előtt. Mostani helyére, mely azonos az első változatéval, 1981-ben helyezték.

Időközben társat is kapott, hiszen 2000-ben a tér túlsó felén, éppen vele szemközt helyezték el Rachel Whiteread 'Névtelen könyvtár' című holokauszt-emlékművét. A mellékelt képek egyikéből kitűnik, hogy a gyönyörű tér a két műalkotással valóságos geometriai csodaként tud működni, ha az embernek szerencséje van, és éppen néptelenül tudja fényképezni.

Lessing a felvilágosodás kiemelkedő fontosságú alakja, irodalmi műveiben a tolerancia elvének egyik megformálója volt, amelynek köznapi változatát életviteli alapként mindenkinek tudom ajánlani. Jót tesz a vérnyomásnak, és csökkenti az idegrendszerre amúgy is rá rótt súlyos terheket.



Cím alapján hasonló

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55188
Feltöltve
2010.05.28. 16:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 16:44

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55189
Feltöltve
2010.05.28. 16:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 16:45

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55190
Feltöltve
2010.05.28. 16:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 16:46

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55191
Feltöltve
2010.05.28. 16:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 16:47

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55193
Feltöltve
2010.05.28. 16:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 16:49

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55192
Feltöltve
2010.05.28. 16:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 16:48

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93858
Feltöltve
2011.09.06. 21:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.06. 21:51

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93859
Feltöltve
2011.09.06. 21:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.06. 21:52

"Gotthold Ephraim Lessing" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93861
Feltöltve
2011.09.06. 21:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.06. 21:54
Összesen 9 fotó

Műlap története

10.05.29. 10:09
Csuhai István publikálta "Gotthold Ephraim Lessing" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.