Révkomárom (Komárno), Hradná
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Nec arte, nec marte

A komáromi erődítmény Révkomáromban fekvő részén; a város központjából...Teljes szövegA komáromi erődítmény Révkomáromban fekvő részén; a város központjából a Selye János Egyetem modern épülete felé haladva. A vár belső részei csak előzetes megbeszélés alapján, csoportosan látogathatókKevesebb szöveg

Avatás1673

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2010.05.15. 01:10
A Vág és a Duna összefolyásánál fekvő Komárom stratégiai jelentőségére már a középkorban felfigyeltek - a török hódoltság idején aztán rendkívüli fontosságú erődítményrendszert kezdtek ezen a ponton kiépíteni. A Duna két partján, immár két külön országban elhelyezkedő védvonal különféle harcászati-katonai funkciókat töltött be egészen a legutóbbi időkig. A XIX. század elején I. Ferenc egészen idáig húzódott vissza Napóleon elől (menekült, mondhatnánk, mikor már Győr is odaveszett), 1849-ben Klapka György a világosi fegyverletétel után hat héttel, a szabad elvonulás ígéretének birtokában adta csak fel a várat, s hadászati jelentőségét egészen az 1870-es évekig őrizte. A fénykorában egyszerre 200 ezer katona állomásoztatására kalibrált várrendszer az 1945 utáni időszakban teljesítette be azt a csodálatos képességét, hogy (ellen)állni és befogadni is tud: a szovjet csapatok kivonulásáig a Csehszlovákiában lévő részek a Vörös Hadsereg hadtáprészlegét látták vendégül, egy darabig ideiglenesen, egy darabig, úgy tűnt, örökre, egy darabig pedig úgy, ahogy a történelem nagy könyvében még nekik is meg volt írva. Azt persze sohasem tudhatjuk, hogy a történelem nagy könyvének eddig fel nem lapozott oldalain pontosan milyen szöveg szerepel - ez legalábbis intő jel mindannyiunk számára, akik ma élünk.

A Kőszűz mindenesetre Révkomáromban, az erődítmény-rendszer ötszög alakú, Újvárnak nevezett részén, a nyugati saroknak számító Madonna-bástyán áll. (Felállítási évét e rész megépítésének évében határoztam meg, ám ennek a meghatározásnak egészen pontos alapja nincs; ha kivégzőosztag előtt állnék, és túlélésem fejében kellene megmondanom, mikortól való, az 1800-as évek közepével próbálkoznék. Aztán lehet, nem lenne tovább.)

A legnagyobb gyönyörűséget a szemmel láthatólag modern észjárással rendbehozott bástya alatt álló szobor lábai alá helyezett felirat okozza: 'Nec arte / nec marte' - 'Sem csellel, sem fegyverrel'. Boldog volt az a kor, amelyik ezt a szöveget ily tömören megfogalmazhatta.

Ezek régi képeim, és amikor fényképeztem őket, még nem gondoltam a SzoborLapra; nem a koszorút előre tartó nőalak szépsége vagy a felirat aforizmatikus bölcsessége nyűgözött le, hanem a hatalmas téglafalak apró részleteikben a pusztulást és elhanyagoltságot érzékeltető, rendkívüli geometriája. Mert sajnos: ha kell, bizony, csellel, ha kell, akkor pedig erővel. Ha meg úgy alakul, mind a kettővel.



Cím alapján hasonló

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
53604
Feltöltve
2010.05.14. 23:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.14. 23:45

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
53605
Feltöltve
2010.05.14. 23:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.14. 23:46

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
53606
Feltöltve
2010.05.14. 23:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.14. 23:47

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
53607
Feltöltve
2010.05.14. 23:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.14. 23:53

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
53609
Feltöltve
2010.05.14. 23:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.14. 23:54

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
78494
Feltöltve
2011.02.21. 22:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 22:55

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
78493
Feltöltve
2011.02.21. 22:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 22:52

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
78495
Feltöltve
2011.02.21. 22:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 22:55

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
160910
Feltöltve
2014.03.27. 22:08
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.27. 22:08

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
160911
Feltöltve
2014.03.27. 22:09
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ59/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.27. 22:09

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
160912
Feltöltve
2014.03.27. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ59/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.27. 22:10

Archív fotók

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Az archív felvétel a Fórum Kisebbségkutató Intézet képeslapgyűjteményéből származik.
Feltöltő
Azonosító
53611
Feltöltve
2010.05.15. 00:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.15. 00:00
Archív felvétel
Az archív felvétel a Fórum Kisebbségkutató Intézet képeslapgyűjteményéből származik.

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
155918
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2014.01.21. 12:07
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / E8800
ƒ35/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.01.21. 12:07
2010. március
Képeslap.

"Kőszűz" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
155919
Feltöltve
2014.01.21. 12:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.01.21. 12:07
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 14 fotó

Műlap története

14.03.27. 22:10
1 új fotót töltöttem a "Kőszűz" műlaphoz!
14.03.27. 22:09
1 új fotót töltöttem a "Kőszűz" műlaphoz!
14.03.27. 22:08
1 új fotót töltöttem a "Kőszűz" műlaphoz!
14.01.21. 12:07
1 új fotót töltöttem a "Kőszűz" műlaphoz!
14.01.21. 12:07
1 új fotót töltöttem a "Kőszűz" műlaphoz!
10.05.15. 01:10
Csuhai István publikálta "Kőszűz" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.