Marosvásárhely (Târgu Mureş), Bolyai utca
További képek a Fotólistában

A Bolyai Farkas Líceum és a két Bolyait ábrázoló klasszikus szobor voltaképpeni tengelyében

Felállítás2002. december 15.

Horváth Sándor (tervező)

Csuhai István
2010.05.12. 10:32
A Pszeudoszféra című térplasztikát 2002. december 15-én, Bolyai János születésének 200. évfordulóján állították fel Marosvásárhelyen, ahová Bolyai és apja, Bolyai Farkas, koruk kiemelkedő tudósai rengeteg szállal kötődnek. A mű a Bolyai utca kiszélesedő, délkeletre eső végén, füves kis parkban áll.

Érdekesség, hogy a műalkotás nem hivatásos szobrászművész munkája; a hatlépcsős márvány talapzaton álló térplasztikát Horváth Sándor matematikus elképzelése szerint valósították meg, aki Bolyai életművének újdonságát kívánta megfogalmazni ilyen módon. De mivel számomra, matematikából mindenkor bukásra álló ember számára ez igen veszélyes terep, hadd hagyatkozzam Kiss Elemér A Természet Világa hasábjain megjelent leírására:

''Az emlékmű azt a rendkívüli fordulatot sugallja, amit Bolyai műve a geometriában és térszemléletünkben okozott. Hangulatában azonban a felfedezés harmóniateremtő jellegét hangsúlyozza, hiszen Bolyai János felfedezése két évezredes hiányérzetet szüntetett meg, egyensúlyt teremtett az elliptikus és az euklideszi geometria mellől hiányzó hiperbolikus geometria megtalálásával.

Az emlékmű talapzata egy hatszintes, lépcsős négyzet alapú csonka gúla. Ennek borítása zöld márvány, az Indiában lévő lelőhelyről származó „guatemalai zöld”. A legfelső lépcsőn – a hetedik szinten – csőváz-térszerkezet áll. Ennek matematikai jelentése van (egy 3 dimenziós hiperbolikus tér egyik „kicsempézésének” téglája, egy 16 lapú hiperbolikus poliéder élhálója, amelynek 12 lapja 4-szög és 4 lapja 3-szög), de esztétikai szerepe a Bolyai-geometria utóéletének sugalmazása. Anyaga tükörfényes rozsdamentes acél.

Középen helyezkedik el a Pszeudoszféra felületének egy darabja, mint az új geometria beharangozásának szimbóluma.

A talapzat tetejébe, az esti megvilágítás biztosítására öt világítótest van beillesztve. Ezek közül négy a fém térhálót, egy pedig a pszeudoszférát világítja meg, ez utóbbit évente csak egy alkalommal.

A emlékműnek van egy rejtett különlegessége. Egy álcázott tükörrendszer segítségével minden év november 3-án, egy bizonyos órában a nap megvilágítja a talapzaton elhelyezett „semmiből egy ujj más világot teremtettem” feliratot.

Az eredeti kézírással reprodukált idézet Bolyai János 1823. november 3-án írott híres temesvári levelének sora, amelyben először közli édesapjával, Farkassal az új geometria felfedezésének tényét. Az emlékmű ily módon kiválasztja november harmadikát a többi nap közül, és mintegy a megvilágosodás, a felfedezés napjává avatja. Így lehetőséget teremt arra, hogy a hely és az időpont az emlékezés, az ünneplés színhelyévé váljon.

Műfajilag az emlékmű a matematikai szobrászat keretébe sorolható.''

A köztéri mű felállítása a Bolyai-bicentenárium központi jelentőségű vásárhelyi eseménye volt. 2008 őszén, mikor a mellékelt három képet készítettem róla, kissé hanyagoltabb állapotban lévőnek tűnt, bár a mű felső része nappali fényviszonyok között is élénk, érdekes látvány. 2017 nyarán sok képet készítettem róla, így már közelről látszik a nevezetes idézetet tartalmazó sarok is.

Cím alapján hasonló

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
53104
Feltöltve
2010.05.12. 09:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.12. 09:58

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
53105
Feltöltve
2010.05.12. 10:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.12. 10:01

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
53106
Feltöltve
2010.05.12. 10:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.12. 10:02

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
64387
Feltöltve
2010.08.24. 22:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ40/10 • 1/170 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.24. 22:12

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
144184
Feltöltve
2013.07.30. 13:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.30. 13:32

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
144185
Feltöltve
2013.07.30. 13:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ38/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.30. 13:32

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
170774
Feltöltve
2014.07.04. 21:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.07.04. 21:01

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
289607
Feltöltve
2017.09.11. 00:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:32

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
289608
Feltöltve
2017.09.11. 00:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:33

289609

289610
Feltöltve
2017.09.11. 00:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:33

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
289611
Feltöltve
2017.09.11. 00:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:34

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
289612
Feltöltve
2017.09.11. 00:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:37

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
289613

289614
Feltöltve
2017.09.11. 00:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:38

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
289615
Feltöltve
2017.09.11. 00:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:39

289617
Feltöltve
2017.09.11. 00:40

Csuhai István 17.09.11. 00:40

289618
Feltöltve
2017.09.11. 00:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:40

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
289605
Feltöltve
2017.09.11. 00:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:31

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

Feltöltő
Azonosító
289606
Feltöltve
2017.09.11. 00:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:31

"Pszeudoszféra" c. alkotás fotói Marosvásárhely (Târgu Mureş) településről

„semmiből egy ujj más világot teremtettem”
Feltöltő
Azonosító
289616
Feltöltve
2017.09.11. 00:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/320 • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 00:39
„semmiből egy ujj más világot teremtettem”
Összesen 21 fotó

Műlap története

17.12.15. 11:49
A "Pszeudoszféra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.07.04. 21:01
1 új fotót töltöttem a "Pszeudoszféra" műlaphoz!
13.07.30. 13:32

10.08.24. 22:21
A "Pszeudoszféra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.08.24. 22:12
1 új fotót töltöttem a "Pszeudoszféra" műlaphoz!
10.05.12. 10:32
Csuhai István publikálta "Pszeudoszféra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.