A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai

Kolozsvár (Cluj-Napoca), Fő tér 30.
Archív képek

A Fő tér keleti oldalán

Felállítás1786

Johann Eberhard Blaumann (építész, közreműködő)

Csuhai István
2010.05.12. 12:29
Az 1773 és 1786 között épített Bánffy-palota esetében, mely a kolozsvári Fő tér keleti oldalán helyezkedik el s ma a Kolozsvári Művészeti Múzeum székhelye, ami az épületszobrokat illeti, alighanem ugyanaz a helyzet, mint minden klasszikus épületdíszítő szobor esetében: az elképzelés valószínűleg az épület tervezőjétől, a megvalósítás valamelyik helybéli iparostól vagy szakembertől, éppenséggel szobrásztól vagy művésztől származik. A Bánffy-palotánál a dolog annyiban bonyolódik, hogy a tervezőnek tekinthető Johann Eberhard Blaumannon kívül a hagyomány szerint az épület építtetője és legelső tulajdonosa, Bánffy György (korának kiemelkedő műveltségű és tapasztalatú képviselője volt ő, 1746-1822) is jelentősen beleavatkozott az egész építészeti terv kialakításába.

A hat homlokzati díszszobor és a Bánffy-címer tényleges elkészítése azután a kolozsvári illetőségű mesterre, Anton Schuchbauerre maradt, felállítási évnek pedig az épület befejeztének esztendejét tekintem, meglehet, alaptalanul. Balról jobbra a görög mitológiából vett szobrok Perszeuszt, Apollónt, Árészt, Pallasz Athénét, Artemiszt, Héraklészt ábrázolják.

Fényképezésüket két tényező nehezíti meg. Megfigyelésem szerint a román nemzeti vagyon kb. 40 %-a drót, villany- és közlekedési vezeték formájában oszlopokra, épületekre, bármi függőleges tárgyra erősítve a levegőben lóg (a bukaresti arány még az erdélyi városokénál is túlzóbb). Ez jót tesz az elektromos meghajtású tömegközlekedésnek, az internetnek és a rögzített telefonoknak (Romániában a hetvenes-nyolcvanas években a telefonellátottság sokkal jobb volt, mint Magyarországon), nem jót viszont az épületfotósoknak: egy épületet zavaró kábel nélkül szinte lehetetlen megörökíteni. Továbbá a Bánffy-palota nagyjából a Mátyás-lovasszobor vonalában áll, és mivel a szobor mostani felújításához hatalmas felvonulási területet kerítettek el, ennek palánkja megakadályozza az embert abban, hogy az ideális szemtől-szembeni, drótnélküli szöget megtalálja.

A mellékelt linkbe kiváló leírást foglaltam a teljes épületről, Weisz Attila munkáját - az oldalon ügyesen navigálva rengeteg erdélyi műemlék-épület pontos leírásához lehet eljutni.
További linkek
http://www.lexikon.ro/muemlek.php?id=197

Cím alapján hasonló

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Perszeusz
Feltöltő
Azonosító
52913
Feltöltve
2010.05.11. 01:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.11. 01:47
Perszeusz

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Apollón
Feltöltő
Azonosító
52915
Feltöltve
2010.05.11. 01:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.11. 01:49
Apollón

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Árész
Feltöltő
Azonosító
52916
Feltöltve
2010.05.11. 01:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.11. 01:50
Árész

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Pallasz Athéné
Feltöltő
Azonosító
52918
Feltöltve
2010.05.11. 01:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.11. 01:51
Pallasz Athéné

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Artemisz
Feltöltő
Azonosító
52919
Feltöltve
2010.05.11. 01:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.11. 01:52
Artemisz

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Héraklész
Feltöltő
Azonosító
52920
Feltöltve
2010.05.11. 01:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.11. 01:53
Héraklész

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Feltöltő
Azonosító
52922
Feltöltve
2010.05.11. 01:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.11. 01:54

52923

A Bánffy-címer
Feltöltő
Azonosító
52924
Feltöltve
2010.05.11. 01:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.11. 01:56
A Bánffy-címer

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Feltöltő
Azonosító
117651
Feltöltve
2012.08.30. 17:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ91/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 17:54

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Feltöltő
Azonosító
325416
Feltöltve
2018.09.26. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.26. 22:13

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Feltöltő
Azonosító
325417
Feltöltve
2018.09.26. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.26. 22:14

Archív fotók

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Képeslap 1940
Feltöltő
Azonosító
66253
Évszám
1940
Feltöltve
2010.09.16. 14:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.16. 14:19
1940, Archív felvétel
Képeslap 1940

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Fotó az 1980-as évek elejéről.
Feltöltő
Azonosító
142635
Évszám
1980
Feltöltve
2013.07.08. 22:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.08. 22:35
1980, Archív felvétel
Fotó az 1980-as évek elejéről.

"A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói Kolozsvár (Cluj-Napoca) településről

Feltöltő
Azonosító
148462
Feltöltve
2013.10.01. 22:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.10.01. 22:01
Archív felvétel
Összesen 15 fotó

Műlap története

18.09.26. 22:14
1 új fotót töltöttem az "A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" műlaphoz!
18.09.26. 22:13
1 új fotót töltöttem az "A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" műlaphoz!
18.05.10. 18:48
Megérintettem az "A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" alkotást!
13.10.01. 22:01
1 új fotót töltöttem az "A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" műlaphoz!
13.07.08. 22:35
1 új fotót töltöttem az "A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" műlaphoz!
12.08.30. 17:54
1 új fotót töltöttem az "A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" műlaphoz!
10.09.16. 14:19
1 új fotót töltöttem az "A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" műlaphoz!
10.05.12. 12:29
Csuhai István publikálta "A kolozsvári Bánffy-palota díszítőszobrai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.