I. világháborús emlékmű

Sajószentpéter, Kossuth Lajos utca

Állapot: Lebontott


Avatás1931. november 9.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Spisák Anita
2010.05.07. 19:35
Az I. világháborúban elesettek emlékére állították. A 'Kiskassa' sportpályához vezető út mellett állt. (A 26-os főútvonalon Miskolc felől érkezve jobb oldalt a templommal szemben). Ünnepségek helyszíne volt.
A II. világháború után lebontották, majd köveit felhasználva szovjet hősi emlékművet készítettek belőle.
A képeket Szűcs Tamás és Tóth Péter, Üdvözlet Sajó-Szent-Péterről című könyvben találtam.
Benkő Gabriella Emese
2020.03.21. 21:19
"Felavatták a sajószentpéteri hősi emlékművet Sajószentpéter, november 9 Sajószentpéteren vasárnap délelőtt avatták fel ünnepélyes keretek között azt a hősi emlékművet, amelyet a sajószentpéteri járás leventéinek adományából állítottak a község főterén. Az ünnepségen megjelent az Országos Testnevelési Tanáas elnöke, vitéz Ágota altábornagy, vitéz Barbély- Maczky Emil vármegyei főispán és számos más előkelőség. Az ünnepséget a felekezetek templomaiban tartott istentisztelet vezette be, majd az emlékműnél gyűlt össze a hatalmas ünneplő tömeg. Fél 12 órakor a 13. honvédgyalogezred zenekara rázendített a Magyar Hiszekegyre, amelynek elhangzása után vitéz Borbély-Maczky főispán lépett az emlékmű talapzatára s lendületes felavató beszédében hangoztatta, hogy a magyar katonai erények voltak és maradnak a nemzet fennmaradásának legbiztosabb alapjai és a magyar katona fogja kivezetni az országot elnyomatásából. "
Források:
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MiskolciMagyarJovo_1931_10-12/?pg=197&layout=s

Spisák Anita műlapja


Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
52653
Feltöltve
2010.05.07. 18:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.05.07. 18:59
Archív felvétel

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
52654
Feltöltve
2010.05.07. 19:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.05.07. 19:02
Archív felvétel

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
52655
Feltöltve
2010.05.07. 19:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.05.07. 19:10
Archív felvétel

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A kép Nádler Miklós tulajdona, Engedélyével osztottam meg
Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
197231
Feltöltve
2015.02.28. 19:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 15.02.28. 19:13
Archív felvétel
A kép Nádler Miklós tulajdona, Engedélyével osztottam meg

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

1933.6.03
Leventék az emlékmű előtt
A kép Gregáné Erzsébet tulajdona, engedélyével osztottam meg.
Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
267977
Forrás
Facebook - Péteri Páholy
Évszám
1933
Feltöltve
2017.02.26. 18:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.02.26. 18:43
1933, Archív felvétel
1933.6.03
Leventék az emlékmű előtt
A kép Gregáné Erzsébet tulajdona, engedélyével osztottam meg.
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.03.21. 21:19
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.07. 19:35
Spisák Anita publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.