Az Egyetemi templom szobordíszei

Budapest, V. kerület, Papnövelde utca 9.

Alternatív, helyi címek:Pálos címer

Budapest
V. kerület, Papnövelde utca 9.
Kisboldogasszony-templom homlokzata

Felállítás1776

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2010.05.06. 21:30
A pálosok barokk templomát a kor mestere, Mayerhoffer András építette (vitatott) 1722-től. Az 1776-ban felszentelt Kisboldogasszony (közkeletű nevén egyetemi) templom a hazai barokk egyik legszebb gyöngyszeme.
"A tornyok között, a középső tengely feletti háromszögletű oromzatban sugaras Isten-szeme helyezkedik el. Az oromzaton Remete Szent Pál és Remete Szent Antal szobrai állnak, az oroszlán, a pálmafa és a holló szobor-jelképeinek társaságában." http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=579

Kapcsolódó
Pálos holló
Kapcsolódó
Pálos kút

Cím alapján hasonló

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52584
Feltöltve
2010.05.06. 21:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.05.06. 21:18

52585

52597
Feltöltve
2010.05.06. 22:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.05.06. 22:26

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56317
Feltöltve
2010.06.07. 12:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.07. 12:16

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Rálátás a szobrokra és a toronyra az Eötvös József gimnázium második emeletéről.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56318
Feltöltve
2010.06.07. 12:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.07. 12:17
Rálátás a szobrokra és a toronyra az Eötvös József gimnázium második emeletéről.

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Az Egyetemi templom egyik kertjében a régi jelkép szobrok máló homokkőből.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56319
Feltöltve
2010.06.07. 12:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.07. 12:18
Az Egyetemi templom egyik kertjében a régi jelkép szobrok máló homokkőből.

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

A kép a Jogtudományi Egyetem lépcsőházából készült
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367462
Fotózva
2005. április
Évszám
2005
Feltöltve
2019.07.31. 23:57
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ71/10 • 1/320 • 7.4mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.31. 23:57
2005. április
A kép a Jogtudományi Egyetem lépcsőházából készült

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
485331
Feltöltve
2022.04.24. 21:22
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/1266 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.04.24. 21:22

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509514
Feltöltve
2022.11.24. 17:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ33/10 • 1/250 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 17:57

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509515
Feltöltve
2022.11.24. 17:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 26.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 17:57

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509516
Feltöltve
2022.11.24. 17:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/160 • 71.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 17:57

"Az Egyetemi templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509517
Feltöltve
2022.11.24. 17:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 78.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 17:57
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.11.24. 17:57
4 új fotót töltöttem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" műlaphoz
22.11.22. 12:58
Megérintettem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" alkotást
22.04.24. 21:22
1 új fotót töltöttem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" műlaphoz
21.03.26. 11:33
Az "Az Egyetemi templom szobordíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.31. 23:57
1 új fotót töltöttem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" műlaphoz
19.06.01. 09:08
Megérintettem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" alkotást
19.03.17. 15:15
Megérintettem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" alkotást
18.09.22. 17:51
Megérintettem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" alkotást
18.07.20. 22:18
Megérintettem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" alkotást
17.06.23. 22:47
Megérintettem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" alkotást
15.05.29. 20:37
Megérintettem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" alkotást
10.06.07. 12:18
1 új fotót töltöttem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" műlaphoz
10.06.07. 12:17
1 új fotót töltöttem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" műlaphoz
10.06.07. 12:16
1 új fotót töltöttem az "Az Egyetemi templom szobordíszei" műlaphoz
10.05.06. 21:30
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Az Egyetemi templom szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.