Kolozsvár (Cluj-Napoca), Egyetem utca 2.

Alternatív, helyi címek:Stephanus Báthory, Ștefan Báthory

A líceum belső udvarán

Felállítás1933

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2010.05.05. 16:10
Báthory István kb. négyszeres életnagyságú mellszobrát születésének 400. évfordulója alkalmából állították fel az általa alapított, ma nevét viselő elméleti líceum udvarának déli falán, Kolozsvárott. Az épület eredetileg Báthory-Apor szeminárium, majd Szent József Fiúnevelde volt, 1728-31-re épült meg, csak kapuzata későbbi (1769-es), pillanatnyilag az iskola egy része működik benne (a másik a híresebb, Farkas utcai épületben).

A szárny, ahol a szobor áll, eredetileg árkádos építésű volt, ennek befalazása után alakultak ki az ívek, melyek egyikébe Vágó Gábor műve került. A szobor afféle allegóriának is olvasható, hiszen Báthory egyik kezével kardját fogja, a másikkal könyvekre mutat - a hadvívás és a kultúra előmozdítása, az erő és a műveltség életének, működésének két fontos terepe, vezérlő gondolata volt.

Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
52497
Feltöltve
2010.05.05. 15:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.05. 15:58

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
52501
Feltöltve
2010.05.05. 15:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.05. 15:59

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
52502

52503
Feltöltve
2010.05.05. 16:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.05. 16:00

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
52504

52505
Feltöltve
2010.05.05. 16:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.05. 16:01

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
52506

53918
Feltöltve
2010.05.19. 00:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:24

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117601
Feltöltve
2012.08.30. 08:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 08:16
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.12.19. 13:45
A "Báthory István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.09. 18:38
A "Báthory István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.08.30. 08:16
1 új fotót töltöttem a "Báthory István" műlaphoz
10.05.05. 16:10
Csuhai István publikálta "Báthory István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.