Debrecen, Piac utca 20.

Debrecen
Piac utca 20.
Az első emeleti Közgyűlési terem előtt, a régi városházán.

Felállítás1964

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.05.02. 22:18
Egy újabb Kossuth-szobor a sok-sok mellé, ami már az oldalon van.
Régen tudok róla, de mindeddig komolyan nem foglalkoztatott a dolog, hogy megkeressem. Pár hete viszont meghirdetett az Idegenforgalmi Hivatal egy városnéző sétát, ide, a Régi városháza bejárására. Ezt már nem hagyhattam ki, mert ritkán jut be az ember ebbe az épületbe.
Az első emeleti Közgyűlési terem jobb oldali ajtaja előtt áll az ötnegyedes életnagyságú, bronzból készült mellszobor.
Kossuth többször járt a városban, ahol történelemalakító beszédeket mondott.
Kossuthról itt olvashattok: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos#Eml.C3.A9kezete

A XIX. század első felében épült városháza épületének talán 1964 körül volt az utolsó belső nagy felújítása. Sajnos pontos adatot nem találtam erre a könyveimben.
A mellszobor talapzata viszont ugyanolyan vörös márványból készült, mint a több száz méter hosszú folyosók borítása. A párnázott, fekete műbőrborítású ajtók is abból a korból származhatnak. Vagyis a hatvanas évek elejéből.
Igaz, hogy pár éve Új városházája is van a városnak, de itt, ezeken a folyosókon, mintha megállt volna az idő.
A termet viszont most is használják, mert leülve a képviselők helyére, én épp egy ismerős helyére kerültem.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Marton_L%C3%A1szl%C3%B3_(szobr%C3%A1sz)

Blogbejegyzések a műlapról
Kossuth-szobrok
Kossuth Lajos 1894. március 20-án halt meg Turinban. Az április elsejei budapesti temetésén megnyilatkozó hatalmas részvét megremegtette a monarchia vezető köreit http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index199.html . Már a halálhír hallatán szerte az országban felmerült emlékmű állításának...

Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
52175
Feltöltve
2010.05.02. 20:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

52172
Feltöltve
2010.05.02. 20:53

52173
Feltöltve
2010.05.02. 20:54

264244
Feltöltve
2017.01.12. 22:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
52176

264243
Feltöltve
2017.01.12. 22:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
264245
Feltöltve
2017.01.12. 22:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

264246
Feltöltve
2017.01.12. 22:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
264247
Feltöltve
2017.01.12. 22:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
264248
Feltöltve
2017.01.12. 22:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
264249

264250

432169
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2021.02.09. 14:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/15 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.02.09. 14:27
2016. november
Összesen 13 fotó

Műlap története

02.09. 14:27
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz!
10.05.02. 22:18
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.