Debrecen, Pallagi út

Debrecen
Pallagi út
A strand területén, az úszómedence szélénél.

Felállítás1982

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2010.05.01. 00:43
Három hete láttam meg ezt a szobrot, a Nagyerdőn sétálva, a kerítésen kívülről. Ez persze jó messze van a szobortól. A fényképezőgépem viszont 'mindent lát', helyettem is. Elhatároztam, ha már Ády is kérte, hogy a Kacsás kút miatt menjek ki a fürdőbe, akkor végre itt az alkalom. Gyönyörű napsütéses idő, és még a törölközők sem lógtak bele a képbe; ma ugyanis még zárva voltak.
Mondjuk az előkészületek elmulasztását látva ez lehet, hogy így is marad ezen a nyáron. Mintha hallottam volna kósza híreket, hogy egyenlőre nincs engedély az üzemeltetésre. A területet mindenesetre szigorúan őrzik; és nagyon rendesek voltak, hogy beengedtek fotózni.

A Medgyessy-szobrot sehol nem említik, hogy itt lenne a fürdőben. De ugyanúgy, mint a Kerényi szobornál, rögtön tudtam, hogy ez meg egy Medgyessy által alkotott mű. A lányommal órákig itt nézegettük a szobrászati életművének leírását, és megtaláltuk benne.
Azt írják, hogy 253 cm nagy, haraszti kőből készült, és eredetileg a budapesti Szamuely Tibor Kórházban is helyeztek el egy ugyanilyen alkotást. A debreceni strandra 1982-ben került.

2020-ban, amikor megnyílt az új debreceni strand, elmentem, hogy megnézzem, megvan-e az alkotás. Közlöm, hogy igen, és mintha megtisztították volna...

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Napozó nő

Cím alapján hasonló

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
52081
Feltöltve
2010.04.30. 23:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.30. 23:07

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
52082
Feltöltve
2010.04.30. 23:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.30. 23:08

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
52083

52084
Feltöltve
2010.04.30. 23:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.30. 23:10

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
52085

52087
Feltöltve
2010.04.30. 23:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.30. 23:12

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451703
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.07.27. 19:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 75.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 19:05
2020. július

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451704
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.07.27. 19:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 75.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 19:05
2020. július

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451705
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.07.27. 19:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 64.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 19:05
2020. július

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
426916
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2020.12.15. 16:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/320 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.12.15. 16:02
2017. június

"Napozó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
426917
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2020.12.15. 16:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/400 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.12.15. 16:03
2017. június
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.07.27. 19:05
3 új fotót töltöttem a "Napozó nő" műlaphoz
20.12.21. 12:16
A "Napozó nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.12.15. 16:03
1 új fotót töltöttem a "Napozó nő" műlaphoz
20.12.15. 16:02
1 új fotót töltöttem a "Napozó nő" műlaphoz
10.05.01. 00:43
TundeK62 publikálta "Napozó nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.