Budapest, X. kerület, Szent László tér

Alternatív, helyi címek:Millecentenáriumi emlékmű

Budapest
X. kerület, Szent László tér
A Szent László templommal áttelenben, a Kőrösi Csoma Sándor út túlsó...Teljes szövegA Szent László templommal áttelenben, a Kőrösi Csoma Sándor út túlsó oldalára eső füves terület közepénKevesebb szöveg

Felállítás1996


Csuhai István
2010.04.27. 01:09
Szervátiusz Tibor 1994 és 1996 között készített térplasztikáját a millecentenárium évében állították fel a kőbányai Szent László téren. Az 5m x 7 m x 2.5 m dimenziójú mészkő alkotás pontosan tükrözi felállítása alkalmát, hiszen bal oldali tömbjén a '896', a jobb oldalin az '1996' évszám olvasható. A térplasztika középső hármas egységén balról jobbra Árpád fejedelem, a Magyarok Nagyasszonya, illetve Szent István látható. Az 1-3-1 osztású, a rendelkezésre álló téren igen jól elhelyezett, dombormű-szerűen kiképzett, egyúttal valamiképpen háromdimenziósan is ható mű füves-dombos emelkedőn áll, egy kb. 70 m sugarú, mészkő tömbökkel kirakott kör közepén, kissé elfordítva az elsőre adódó geometrikus elhelyezéshez képest.

Szövegszerűen nem találtam rá eddig utalást, személyes emlékeim pedig nincsenek róla, de egészen biztos vagyok benne, hogy Szervátiusz Tibor műve került az 1956-ban felállított, a rendszerváltásig a téren álló, újabban a Memento Parkban látható 'Magyar-szovjet barátság emlékmű' helyére.




Cím alapján hasonló

"Magyar Oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51620
Feltöltve
2010.04.27. 00:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 00:35

"Magyar Oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51621
Feltöltve
2010.04.27. 00:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 00:37

"Magyar Oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51622
Feltöltve
2010.04.27. 00:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 00:39

"Magyar Oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51623
Feltöltve
2010.04.27. 00:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 00:40

"Magyar Oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51624
Feltöltve
2010.04.27. 00:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 00:41

"Magyar Oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51625
Feltöltve
2010.04.27. 00:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 00:43

"Magyar Oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
72127
Feltöltve
2010.11.22. 11:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5800 S800
ƒ35/10 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rocco21 10.11.22. 11:53

"Magyar Oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
103560
Feltöltve
2012.01.24. 10:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.24. 10:26
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.09.26. 16:33
Megérintettem a "Magyar Oltár" alkotást
12.01.24. 10:26
1 új fotót töltöttem a "Magyar Oltár" műlaphoz
10.11.22. 11:53
1 új fotót töltöttem a "Magyar Oltár" műlaphoz
10.04.27. 01:09
Csuhai István publikálta "Magyar Oltár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.