III. számú ravatalozó üvegablakai

Debrecen, Benczúr Gyula utca 20.

Debrecen
Benczúr Gyula utca 20.
A III. számú ravatalozó keleti és nyugati oldalán.

Felállítás1932

Holló László (festőművész)
Palka József (üvegművész)

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2010.05.04. 23:35
A Holló László által tervezett színes üvegablakok a III. számú ravatalozó jobb és bal oldalán láthatóak, egészen magasan. 3x3 téglalap alakú ablak. Minden csoport közepén egy-egy emberi alak, szélein meg növények (virágok), és madarak képei.
A színes, szecessziós ablakok szinte illetlenek ebben a teremben.
Középen, a freskók között is van egy kerek ablak, amin csak virágminta látható.
Ezeket az ablakokat is Palka József budapesti üvegfestő műhelyében készítették; ugyanúgy, mint a IV. számú ravatalozó üvegablakait, amit B. Kokas Klára tervezett.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"III. számú ravatalozó üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Holló László (festőművész)Palka József (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51301
Feltöltve
2010.04.22. 00:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:10

"III. számú ravatalozó üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Holló László (festőművész)Palka József (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51302
Feltöltve
2010.04.22. 00:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:12

51303

51304
Feltöltve
2010.04.22. 00:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:13

"III. számú ravatalozó üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Holló László (festőművész)Palka József (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51305
Feltöltve
2010.04.22. 00:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:14

51306

51307
Feltöltve
2010.04.22. 00:15

TundeK62 10.04.22. 00:15

51308

51309
Feltöltve
2010.04.22. 00:16

TundeK62 10.04.22. 00:16

51310

51311
Feltöltve
2010.04.22. 00:17

TundeK62 10.04.22. 00:17

51312

51314
Feltöltve
2010.04.22. 00:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:18

"III. számú ravatalozó üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Holló László (festőművész)Palka József (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51315
Feltöltve
2010.04.22. 00:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:19

"III. számú ravatalozó üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Holló László (festőművész)Palka József (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51316
Feltöltve
2010.04.22. 00:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:20

51317

51318
Feltöltve
2010.04.22. 00:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:21
Összesen 17 fotó

Műlap története

10.05.04. 23:35
TundeK62 publikálta "III. számú ravatalozó üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.