Budapest, XIV. kerület, Állatkerti út 6-12.

Alternatív, helyi címek:Dr. Anghi Csaba

Budapest
XIV. kerület, Állatkerti út 6-12.
Az Állatkert főbejáratától jobbra, az Elefántház felé indulva az első...Teljes szövegAz Állatkert főbejáratától jobbra, az Elefántház felé indulva az első bokros-fás kis szigeten, a szoborpantheon öt darabja közül a bejárattól legtávolabbraKevesebb szöveg

Felállítás1986


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2010.04.21. 11:04
Az Állatkert igazgatói szoborpantheonját bemutató sorozat ötödik, utolsó darabja. A 160 cm körüli posztamens felirata: 'DR. ANGHI CSABA / AZ ÁLLATKERTI / BIOLÓGIAI / ISMERETTERJESZTÉS / NAGY EGYÉNISÉGE. / FŐIGAZGATÓ VOLT: / 1957-1967.'

Ez már az én korszakom. Anghi Csabának egy kis ideig az én igazgatómnak is kellett lennie. Legalábbis ha abból indulok ki, hogy a saját gyermekemet másfél éves kora óta cipelem ki az Állatkertbe. Biztosan és többször is mentem (vittek) az Állatkertbe úgy, hogy a földalatti a Hősök tere után a felszínre bukkant, és egy hídon kellett a sínek felett átsétálni a túlsó oldalra, az Állatkerthez. Ez 1973-ig volt így, amikor a vonalat a föld alá helyezték és meghosszabbították a Mexikói útig, az állatkerti megállót pedig megszüntették, de már 1967, Anghi Csaba nyugdíjba vonulása előtt is előfordulhatott velem. És mindig ugyanúgy: szarvasok, medvék, vizilovak, bölények, zsiráfok, elefánt stb. Ezért nevezem az igazgatómnak. (Ám ha tényleg van igazgatóm, akkor felnőtt fejjel feltétlenül Persányi Miklós az - az ő most is tartó vezetése alatt rengeteget változott-változik a budapesti Állatkert, az egykor szűkös, lepukkant helyszínből világvárosi színvonalú kiállítóhely lett.)

Ha az igazgatói poszt betöltését nézzük, ez a kis mellszoborpantheon utolsó kiállított darabja (felállításuk nem ugyanezt a kronológiai rendet követi). De erről lásd a korábbi darabokat.



Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51075
Feltöltve
2010.04.21. 00:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.21. 00:59

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51076
Feltöltve
2010.04.21. 01:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.21. 01:01

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51077
Feltöltve
2010.04.21. 01:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.21. 01:02

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175510
Feltöltve
2014.08.13. 11:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.13. 11:04

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175511
Feltöltve
2014.08.13. 11:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.13. 11:05

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175512
Feltöltve
2014.08.13. 11:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.13. 11:06

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
246582
Feltöltve
2016.07.21. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.21. 22:35

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
246583
Feltöltve
2016.07.21. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ36/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.21. 22:35

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
246584
Feltöltve
2016.07.21. 22:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.21. 22:36

"Anghi Csaba" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
246585
Feltöltve
2016.07.21. 22:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.21. 22:37
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.11.16. 08:59
Az "Anghi Csaba" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.08.12. 17:32
Az "Anghi Csaba" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.04.29. 13:39
Megérintettem az "Anghi Csaba" alkotást
16.07.21. 22:37
1 új fotót töltöttem az "Anghi Csaba" műlaphoz
16.07.21. 22:36
1 új fotót töltöttem az "Anghi Csaba" műlaphoz
16.07.21. 22:35
1 új fotót töltöttem az "Anghi Csaba" műlaphoz
16.07.21. 22:35
1 új fotót töltöttem az "Anghi Csaba" műlaphoz
16.07.15. 15:04
Megérintettem az "Anghi Csaba" alkotást
14.08.13. 11:06
1 új fotót töltöttem az "Anghi Csaba" műlaphoz
14.08.13. 11:05
1 új fotót töltöttem az "Anghi Csaba" műlaphoz
14.08.13. 11:04
1 új fotót töltöttem az "Anghi Csaba" műlaphoz
10.04.21. 11:04
Csuhai István publikálta "Anghi Csaba" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.