Kinizsi Pál lovas szobra

Nagyvázsony, Vár utca
További képek a Fotólistában

Nagyvázsony
Vár utca
A vár melletti domboldalon

Avatás1964

Szórád Péter
2010.04.17. 17:27
A lovas szobrok a kedvenceim közé tartoznak. Ez a szobor ráadásul nagyon „ott” van. Szépen körüljárható, három méter magas talapzaton fenséges testtartásban uralja a domboldalt. Jóval szerencsésebb a pozíciója, mint magának a várnak az elhelyezése. Kinek jutott eszébe egy gödörbe várat építeni? Nem véletlenül cserélt többször is gazdát a török ellen vívott háborúban. Szabó Iván maga is lovagolt, és ez érződik a kompozíció szerkesztésében. A ló és lovasa egybeforrott egységben, szilárdan uralja a domboldalt. A legömbölyített, elnagyolt forma a téma lényegét átütő erővel emeli ki. Kicsit sajnáltam, hogy a magas posztamens miatt nem tudtam még jobban testközelbe kerülni, legszívesebben magam is felültem volna a törökverő vitéz mellé, aki nyereg és kengyel nélkül, szőrén üli meg a lovat.
Állítólag van egy legenda a lovas szobroknál a ló lábainak földet érő számai tekintetében. Eszerint, ha mind a négy láb földet ér, akkor az ábrázolt személy természetes halállal halt meg, ha három, akkor harc közben szerzett sérülésekben, ha kettő, akkor a harctéren halt meg (http://www.urbanlegends.hu/2007/12/a-lovasszobrok-legendaja/). Ez a titkos kód itt nem igaz, mert Kinizsi Szendrő ostrománál halt meg 1494-ben.
(A helyesírás ellenőrzőm visszadobta a „lovasszobor” formát és ragaszkodik a „lovas szoborhoz”, most el vagyok bizonytalanodva.)

Normál és archív fotók

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
50510
Feltöltve
2010.04.17. 15:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.17. 15:57

50511

50512
Feltöltve
2010.04.17. 15:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.17. 15:58

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
50513
Feltöltve
2010.04.17. 15:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.17. 15:59

50514

50515
Feltöltve
2010.04.17. 16:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.17. 16:00

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
50516
Feltöltve
2010.04.17. 16:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.17. 16:01

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
50517
Feltöltve
2010.04.17. 16:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.17. 16:02

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
50518
Feltöltve
2010.04.17. 16:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.17. 16:09

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
90517
Feltöltve
2011.07.29. 11:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.07.29. 11:37

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
90518
Feltöltve
2011.07.29. 11:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.07.29. 11:40

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
123109
Feltöltve
2012.10.31. 19:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ55/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
123110
Feltöltve
2012.10.31. 19:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ58/10 • 1/320 • ISO80

123111
Feltöltve
2012.10.31. 19:07

123112
Feltöltve
2012.10.31. 19:18

123113
Feltöltve
2012.10.31. 19:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ58/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
132512
Feltöltve
2013.03.05. 23:15
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 13.03.05. 23:15

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
132509
Feltöltve
2013.03.05. 23:15
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 13.03.05. 23:15

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
188284
Feltöltve
2014.11.27. 13:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.11.27. 13:23

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
191451
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.12.29. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2011. július

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
191452
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.12.29. 01:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2011. július

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
191453
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.12.29. 01:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2011. július

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

Feltöltő
Azonosító
191454
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.12.29. 01:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2011. július

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

2018
Feltöltő
Azonosító
347154
Évszám
2018
Feltöltve
2019.03.22. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:49
2018
2018

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

2018
Feltöltő
Azonosító
347155
Évszám
2018
Feltöltve
2019.03.22. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:50
2018
2018

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

2018
Feltöltő
Azonosító
347156
Évszám
2018
Feltöltve
2019.03.22. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:51
2018
2018

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

2018
Feltöltő
Azonosító
347157
Évszám
2018
Feltöltve
2019.03.22. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:51
2018
2018

Archív fotók

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

1968.
Feltöltő
Azonosító
152533
Forrás
Képeslap
Évszám
1968
Feltöltve
2013.11.27. 12:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.27. 12:59
1968, Archív felvétel
1968.

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

1966.
Feltöltő
Azonosító
188464
Forrás
Képeslap
Évszám
1966
Feltöltve
2014.11.28. 15:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.28. 15:03
1966, Archív felvétel
1966.

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

1967.
Feltöltő
Azonosító
188465
Forrás
Képeslap
Évszám
1967
Feltöltve
2014.11.28. 15:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.28. 15:04
1967, Archív felvétel
1967.

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

1966.
Feltöltő
Azonosító
188468
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1966
Feltöltve
2014.11.28. 15:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.28. 15:13
1966, Archív felvétel
1966.

Adalék vagy máshol

"Kinizsi Pál lovas szobra" c. alkotás fotói Nagyvázsony településről

A kép 1982-ben készült.
Feltöltő
Azonosító
79336
Évszám
1982
Feltöltve
2011.03.03. 10:53
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Film Scanner / Filmscan 35mm
ƒ0/1 • 1/11 • ISO0

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.03.03. 10:53
1982, Archív felvétel
A kép 1982-ben készült.
Összesen 32 fotó

Műlap története

03.22. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!

03.22. 20:50
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
03.22. 20:49
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
14.12.29. 01:17
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
14.12.29. 01:16

14.12.29. 01:15
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
14.11.28. 15:13
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
14.11.28. 15:04
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
14.11.28. 15:03
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
14.11.27. 13:23
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
13.11.27. 12:59
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
13.03.05. 23:15

12.10.31. 19:26
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
12.10.31. 19:18
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
12.10.31. 19:07
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
12.10.31. 19:05
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
12.10.31. 19:04
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
11.07.29. 11:40
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
11.07.29. 11:37
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
11.03.03. 10:53
1 új fotót töltöttem a "Kinizsi Pál lovas szobra" műlaphoz!
10.04.17. 17:27
Szórád Péter publikálta "Kinizsi Pál lovas szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.