Tác, Ady Endre utca

Tác
Ady Endre utca
Táci halastavak a fali végén

Felállítás2008

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2010.04.16. 20:42
Megtaláltam a kerekek projektet:

'Egységes kistérségi arculat A helyi civil, vállalkozói és önkormányzati szféra, valamint a LEADER programban résztvevő 10 település együttműködésének kifejezésére fogalmazódott meg a „Sárvíz Kerék” szimbólum. A projekt keretében megépítésre kerülü 2 méter átmérőjű fából
épített kerék, amelyet 10 küllő (a térség 10 települése) alkot, valamint az abroncs, amely egységbe fogja a szimbolikus 10 települést. A minden településen felállításra kerülő kereket helyi mesterek építenek.
Civil szervezetek társadalmi munkájával kerül elhelyezésre, amit szintén civilek gondoznak majd. A szimbolikus jelkép jól tükrözi az összefogást, az egyetértést és az egységet.'

Nekem úgy tűnik, hogy mindig az a címer van a fölső küllőn, amelyik településen vagyunk.

Tagi gyűjteményben
Gyűjtés 2010.04.14.

Cím alapján hasonló

"Sárvíz kerék Tác" c. alkotás fotói

Település
Tác
Feltöltő
Azonosító
50368
Feltöltve
2010.04.16. 20:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.04.16. 20:34

"Sárvíz kerék Tác" c. alkotás fotói

Település
Tác
Feltöltő
Azonosító
50369

50370

50371
Feltöltve
2010.04.16. 20:35

Dr. Pinczés Sándor 10.04.16. 20:35

"Sárvíz kerék Tác" c. alkotás fotói

Település
Tác
Feltöltő
Azonosító
50372
Feltöltve
2010.04.16. 20:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.04.16. 20:35
Összesen 5 fotó

Műlap története

10.04.16. 20:42
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Sárvíz kerék Tác" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.