Szent József és a gyermek Jézus

Székesfehérvár, Várkörút 7.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Saint Joseph and the Young Jesus

Székesfehérvár
Várkörút 7.
Az egykori Schmidl-villa sarkán, a hajdani Egészségházzal szomszédos épületen

Felállítás1938

Csuhai István
2010.04.16. 13:04
Ohmann Béla szép díszítőszobra az egykori Schmidl-villa sarkán áll. Klasszikus szobor, de az idő 'modernné', már-már nonfiguratívvá koptatta: kontúrjai eltűntek, karaktere elmosódott, a kis Jézus arcvonásai végleg elvesztek, a szobrot szemmel láthatóan senki nem gondozta az elmúlt hetven év során. A mellékelt két kép 2009 májusában készült - amint a szobrot befonó borostyán levelei kinyílnak, a szobor elvész a zöldben.

Pedig archív képeken jól látható, hogy Ohmann inkább pályája első szakaszára eső műve egykor egyszerűen megformált, klasszikus, arányos, ideálisan elhelyezett épületdísz volt (a konzol a ház sarkán a talajszinttől indul). Felállítási évét az épület kora alapján állapítottam meg, meg az alapján, hogy a ház egykori lakójával és tulajdonosával, Schmidl Ferenc építésszel (1902-1977), Székesfehérvár két világháború közötti műszaki főtanácsosával Ohmann az 1930-as évek elejétől gyakran dolgozott együtt. Később találtam rá Prohászka László hivatkozott tanulmányára, ő az 1930-as évek közepére teszi a felállítás évét, végül ennél maradtam.

Sajnos, a teljes épületről elmulasztottam képet készíteni, az erős szembefény meggátolt ebben, és egy láb körül fel-alá motorozó kisfiúval nem mindig könnyű megtalálni az utca túloldalán az ideális szöget. Néha pedig lehetetlen.

A megadott link Ohmann Béla életművéről ad teljes áttekintést, Prohászka László tanulmánya az Új Forrás 2008/7-es számából. Komoly kutatáson alapuló szöveghez méltóan, még a lábjegyzetei is érdekesek.

A szobrot 2012-ben szépen felújították, így hát a borítóképet kicseréltem Aaerdna egyik újabban készült felvételére.
További linkek
http://www.jamk.hu/ujforras/0807_17.htm
Rolf Singer
2019.09.06. 22:25
Az első fehérvári Ohmann Béla-szobor a Schmidl-villát díszíti, melyet Schmidl Ferenc saját családjának tervezett. A karakteres épület 1937-ben épült fel a Bástya utcai szülői ház hátsó udvarában, és vált a Várkörúti villasor egyik legkülönlegesebb elemévé - e magastetős, egyemeletes modern lakóház főhomlokzatának sarkán, konzolon áll a Szent József és a gyermek Jézus címet viselő mészkőszobor, mely stílusában a novecento letisztult formavilágát tükrözi. József többek között a házépítés védőszentje, azonban nem ez az oka annak, hogy eme épületszobor őt ábrázolja. Az alkotás a főépítész feleségének kérésére készült - Schmidl Ferencné Havranek Karola a Szent Család fejét tekintette pártfogójának, és azt is a szentnek tulajdonította, hogy az otthonuk a csodával határos módon szinte sértetlenül vészelte át a II. világháborút: míg a szülői ház jóformán megsemmisült egy bombatalálat miatt, a villának csupán az ablakai törtek be.https://erdekesfehervar.blog.hu/2019/03/27/a_nagyszeru_ohmann_bela_fehervari_szobrai
Angol leírás, sztori
Csuhai István
2010.04.16. 13:04
The fine ornamental statue was placed at the corner of a dwelling house in the centre of Székesfehérvár - builder & owner of the house, architect Ferenc Schmidl and sculptor of this smaller statue, Béla Ohmann were close colleagues in the interwar period, especially when they were preparing for the Saint Stephen millenary ceremonies prior to 1938.

Cím alapján hasonló

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
50333
Feltöltve
2010.04.16. 12:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.16. 12:21

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
50334
Feltöltve
2010.04.16. 12:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.16. 12:22

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
88948
Feltöltve
2011.07.09. 08:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.09. 08:13

88949

2012. megtisztították a szobrot
Feltöltő
Azonosító
122930
Évszám
2012
Feltöltve
2012.10.30. 14:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.30. 14:29
2012
2012. megtisztították a szobrot

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

2012
Feltöltő
Azonosító
122931
Évszám
2012
Feltöltve
2012.10.30. 14:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.30. 14:30
2012
2012

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

2012
Feltöltő
Azonosító
122932
Évszám
2012
Feltöltve
2012.10.30. 14:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.30. 14:30
2012
2012

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
133128
Feltöltve
2013.03.11. 09:48
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ46/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 13.03.11. 09:48

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
148967
Feltöltve
2013.10.08. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ10
ƒ59/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 13.10.08. 21:30

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
148968
Feltöltve
2013.10.08. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ10
ƒ59/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 13.10.08. 21:30

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
148969
Feltöltve
2013.10.08. 21:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 13.10.08. 21:31

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
372913
Feltöltve
2019.09.06. 22:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/640 • 17mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.06. 22:18

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
372914
Feltöltve
2019.09.06. 22:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/1250 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.06. 22:18

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
372915
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.09.06. 22:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/200 • 35.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.06. 22:18
2018. október

Archív fotók

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

A kép beszkennelését és elküldését külön köszönöm Aerdnának. A kép forrása: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! 7...Teljes szövegA kép beszkennelését és elküldését külön köszönöm Aerdnának.

A kép forrása: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! 76. o.

A kép szövege: Egészségház, orvosi rendelő a Várkörút 9. és a Bástya utca 11. számú telkek között, épület 1936-40 között. Jól látszik a szomszédos ház, a VKevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
90958
Évszám
1936
Feltöltve
2011.08.03. 13:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet djf2100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.08.03. 13:19
1936, Archív felvétel
A kép beszkennelését és elküldését külön köszönöm Aerdnának. A kép forrása: Demeter Zs...Teljes szövegA kép beszkennelését és elküldését külön köszönöm Aerdnának.

A kép forrása: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! 76. o.

A kép szövege: Egészségház, orvosi rendelő a Várkörút 9. és a Bástya utca 11. számú telkek között, épület 1936-40 között. Jól látszik a szomszédos ház, a VKevesebb szöveg

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
333386
Forrás
Magyar építőművészet. - 42. évf. (1942) 3. sz.
Évszám
1942
Feltöltve
2018.11.29. 15:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.29. 15:11
1942, Archív felvétel

"Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
333387
Forrás
Magyar építőművészet. - 42. évf. (1942) 3. sz.
Évszám
1942
Feltöltve
2018.11.29. 15:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.29. 15:12
1942, Archív felvétel
Összesen 17 fotó

Műlap története

1 perce
A "Szent József és a gyermek Jézus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
23 órája
1 új fotót töltöttem a "Szent József és a gyermek Jézus" műlaphoz!
23 órája
2 új fotót töltöttem a "Szent József és a gyermek Jézus" műlaphoz!
18.11.29. 15:12
1 új fotót töltöttem a "Szent József és a gyermek Jézus" műlaphoz!
18.11.29. 15:11
1 új fotót töltöttem a "Szent József és a gyermek Jézus" műlaphoz!
13.10.10. 00:23
A "Szent József és a gyermek Jézus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.10.08. 21:31
1 új fotót töltöttem a "Szent József és a gyermek Jézus" műlaphoz!
13.10.08. 21:30

13.03.11. 09:48
1 új fotót töltöttem a "Szent József és a gyermek Jézus" műlaphoz!
12.10.30. 14:30

12.10.30. 14:29
1 új fotót töltöttem a "Szent József és a gyermek Jézus" műlaphoz!
11.07.09. 08:13

10.04.16. 13:04
Csuhai István publikálta "Szent József és a gyermek Jézus" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.