Salgótarján, Mérleg u.

Salgótarján
Mérleg u.
Salgótarján belvárosában, három oldalról üzletek határolta kicsiny terecskén, átjáróval dél felé

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2010.04.28. 09:34
Az egymás tetejére helyezett három, négy, illetve öt műkő gömböt belsejükben fémrúd tartja össze - a három oszlopból álló alkotás Salgótarján belvárosában, kereskedelmi övezetté lett kis területen áll. Arányai, elhelyezése, egyszerűsége megfelel környezetének és a szomszédos épületek karakterének.

A Kenyeres István által 2006 novemberében a város megbízásából Salgótarján összes egykori és ma is létező köztéri művéről készített, rendkívül alapos, a témát a lehető legkimerítőbben tárgyaló katasztere sem tudta azonosítani alkotóját és felállítási évét (a mű címét ebből a munkából vettem, pdf file-ként lásd a mellékelt linken). Magyarán szólva: itt megállt a tudomány, legalábbis az enyém.

Egyszerűségre törekvő jellege, szelíd, nem tolakodó, mégis hatásos modernsége, építészeti és salgótarjáni művészettörténeti környezete alapján az én tippem legkorábban 1975-re, legkésőbb 1985-re helyezi. Nem vandalizálták (a mellette lévő üzletek biztonsági kamerái óvhatták meg ettől), de éppenséggel kiváló állapotúnak sem nevezném, és diszkút ide, diszkút oda, víznek semmilyen nyomát nem fedeztem fel körülötte.
További linkek
http://www.kozadat.salgotarjan.hu/index.php?module=news&action=getfile&fid=225618

Cím alapján hasonló

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
49941
Feltöltve
2010.04.14. 10:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.14. 10:16

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
49942
Feltöltve
2010.04.14. 10:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.14. 10:17

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
49943
Feltöltve
2010.04.14. 10:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.14. 10:19

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
49944
Feltöltve
2010.04.14. 10:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.14. 10:20

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482415
Feltöltve
2022.03.31. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 16:39

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482416

482417
Feltöltve
2022.03.31. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

482418
Feltöltve
2022.03.31. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

482419

482420
Feltöltve
2022.03.31. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 16:39
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.03.31. 16:39
6 új fotót töltöttem a "Díszkút" műlaphoz
19.06.13. 14:58
Megérintettem a "Díszkút" alkotást
10.04.28. 09:34
Csuhai István publikálta "Díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.