Mezőkovácsháza címere

Mezőkovácsháza, Árpád utca

Mezőkovácsháza
Árpád utca
Az Árpád utcai élelmiszerbolt mögött

Felállítás2003

Boros Béla (kivitelező, közreműködő)

Szórád Péter
2010.04.13. 18:57
A város neve a hagyomány szerint Hunyadi János fegyverkovácsaitól származik. A "Kovács" szó, a nyelvészek szerint személynévi eredetű, de mert éppen abban az időben jelenik meg írásos említése először - 1463: Kowachaza - amikor a családnevek még kialakulóban voltak, valószínű, hogy a Kovácsnak nevezett személy valóban e szakmának a mestere volt. A település másik név eredet története a török harcok utáni elnéptelenedő korból való. Eszerint, ezen a pusztán vezetett keresztül az az út, melyen az Erdélyen túli részeken tartott szarvasmarhákat hajtották a bécsi vásárokra eladni. Az út mellett egy élelmes kovácsmester házat épített. Amint tudjuk, abban az időben a kovácsok a mesterségük mellett emberek és állatok gyógyításával is foglalkoztak, így érvágást is végeztek, sőt szállást, élelmet is biztosítottak az átutazóknak.
Csakhamar kialakult a marhahajtók között az a szokás, hogy annak a kovácsnak a házánál pihentek meg, aki az út mellett a mezőn építkezett. Nyilvánvaló hogy nagy forgalom miatt a kovács jó anyagi körülmények között élt, s így a kovács háza mellé újabb házak is épültek. A hosszú évtizedek alatt kialakult település ennek következményeként kapta a Kovácsháza nevet. Mivel a házak az út mellett hosszan elnyúlva épültek meg, a település neve a XIX. század vége felé Hosszúkovácsháza névvel bírt, majd a település fejlődése, újabb házak, utcák építése után kialakult végleges neve: Mezőkovácsháza.
(Forrás:http://mezokovacshaza.club.hu/)

Cím alapján hasonló

"Mezőkovácsháza címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Boros Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
49878
Feltöltve
2010.04.13. 18:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.13. 18:31

"Mezőkovácsháza címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Boros Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
49879
Feltöltve
2010.04.13. 18:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.13. 18:32

"Mezőkovácsháza címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Boros Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
49880
Feltöltve
2010.04.13. 18:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.13. 18:33

"Mezőkovácsháza címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Boros Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
49881
Feltöltve
2010.04.13. 18:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.13. 18:34

"Mezőkovácsháza címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Boros Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
49882
Feltöltve
2010.04.13. 18:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.13. 18:35

"Mezőkovácsháza címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Boros Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
49883

49884
Feltöltve
2010.04.13. 18:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.13. 18:36

"Mezőkovácsháza címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Boros Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
49888
Feltöltve
2010.04.13. 18:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.13. 18:55

"Mezőkovácsháza címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Boros Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
49889
Feltöltve
2010.04.13. 18:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.13. 18:55
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.05.29. 12:15
A "Mezőkovácsháza címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.28. 08:40
A "Mezőkovácsháza címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.13. 18:57
Szórád Péter publikálta "Mezőkovácsháza címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.