Zirc, Damjanich utca

Zirc
Damjanich utca
A zirci arborétum területén, a kis tavacska mellett, a bejárattól kb. 80 m-nyi távolságra

Felállítás2005

Csuhai István
2010.04.14. 17:05
Raffay Béla a nyers pirogránit posztamenssel együtt embermagasságú szobra a zirci arborétum területén, a tó partján helyezkedik el. Ez az elhelyezés ideális, a körülötte álló fák és növények harmonikus háttérként működnek, mégis biztosítanak a szobor számára némi intimitást (lásd nagyítva az 5. és különösen a 6. képet, mely a többihez hasonlóan november elején készült, igaz, még 2008-ban).

Megnyerő az is, ahogyan a sötét tónusú posztamensen a mellszobor áll: kissé előrecsúsztatva, dinamikusságot kölcsönözve az egésznek, kimozdítva a művet a hozzá óhatatlanul kapcsolódó pátoszból - bár ezt a célt a szándékoltan anakronisztikus megfogalmazás, a makettet tartó király is tökéletesen eléri. A posztamens felirata: "I. András".

Minden fontos tudnivaló a szobor környezetében önállóan elhelyezett, gondosan megírt kísérő-táblán olvasható.

Cím alapján hasonló

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
49864
Feltöltve
2010.04.13. 15:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.13. 15:01

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
49865
Feltöltve
2010.04.13. 15:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.13. 15:03

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
49866
Feltöltve
2010.04.13. 15:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.13. 15:04

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
49867
Feltöltve
2010.04.13. 15:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.13. 15:06

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
49894
Feltöltve
2010.04.13. 19:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.13. 19:56

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
49896
Feltöltve
2010.04.13. 19:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.13. 19:57

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
150692
Feltöltve
2013.10.31. 10:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.10.31. 10:06

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
150693
Feltöltve
2013.10.31. 10:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.10.31. 10:07

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
150694
Feltöltve
2013.10.31. 10:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.10.31. 10:07

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
150695
Feltöltve
2013.10.31. 10:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ8/1 • 1/200 • ISO200

150696
Feltöltve
2013.10.31. 10:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.10.31. 10:07

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
215724
Feltöltve
2015.08.24. 22:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ32/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.08.24. 22:56

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
215723

215722
Feltöltve
2015.08.24. 22:55

Móritz István 15.08.24. 22:55

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
302024
Fotózva
2015. június
Feltöltve
2018.01.23. 10:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.01.23. 10:17
2015. június

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
302025
Fotózva
2015. június
Feltöltve
2018.01.23. 10:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.01.23. 10:18
2015. június

"I. András" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zirc
Feltöltő
Azonosító
302026
Fotózva
2015. június
Feltöltve
2018.01.23. 10:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.01.23. 10:19
2015. június
Összesen 17 fotó

Műlap története

20.07.19. 09:49
Megérintettem az "I. András" alkotást
18.01.23. 10:19
1 új fotót töltöttem az "I. András" műlaphoz
18.01.23. 10:18
1 új fotót töltöttem az "I. András" műlaphoz
18.01.23. 10:17
1 új fotót töltöttem az "I. András" műlaphoz
15.08.24. 22:56

15.08.24. 22:55
1 új fotót töltöttem az "I. András" műlaphoz
10.04.14. 17:05
Csuhai István publikálta "I. András" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.