Kassa (Košice), Alžbetina 3.

Alternatív, helyi címek:Július Jakoby

Kassa (Košice)
Alžbetina 3.
A Szent Erzsébet székesegyháztól nyugatra induló utcán, Kassa belvárosában

Avatás2001
Avatás1982

Csuhai István
2010.04.10. 22:38
Jakoby Gyula (1903-1985), kassai születésű magyar festőművész a szlovák festészet egyik legjelentősebb alkotója, akit a művészettörténet 'kassai remeteként' is emleget. Művei az összes jelentős szlovákiai közgyűjteményben, és némelyik magyar múzeumban is megtalálhatóak, ám igen beszédes tény, hogy például a Wikipedián magyar nyelvű szócikk e MűLap feltöltésekor nem található róla.

Bartusz György egészalakos, életnagyságú, az idős mestert megtörten ábrázoló bronzszobrának gipszváltozata eredetileg még Jakoby életében, 1980-ban készült. Két évvel később bronzba öntötték, és felállították a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum udvarán (a múzeumot egyébként 1991-ben Jakoby Gyuláról nevezték el, és ott állandó kiállítása létesült). Ezt a szobrot helyezték el aztán az Erzsébet utca a Szent Erzsébet székesegyházhoz közel eső szakaszán, 2001-ben.

A lényegében csak a statikai egyensúlyt biztosító talpon álló szobor valósággal beleolvad a sétálóutca járókelőinek forgatagába, érzékletes jelentést adva magas művészet és a 'köz' sokszor jobbára utópikus összeolvadásának.

Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Jakoby Gyula" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
49279
Feltöltve
2010.04.10. 21:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.10. 21:49

"Jakoby Gyula" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
49280
Feltöltve
2010.04.10. 21:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.10. 21:50

49281

49282
Feltöltve
2010.04.10. 21:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.10. 21:51

"Jakoby Gyula" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
60942
Feltöltve
2010.07.19. 08:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ40/10 • 1/2500 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.07.19. 08:35

"Jakoby Gyula" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
60943
Feltöltve
2010.07.19. 08:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.07.19. 08:36

"Jakoby Gyula" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
284763
Feltöltve
2017.07.13. 22:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Jakoby Gyula" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
284764
Feltöltve
2017.07.13. 22:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Jakoby Gyula" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
284765
Feltöltve
2017.07.13. 22:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 9 fotó

Műlap története

17.07.13. 22:33
1 új fotót töltöttem a "Jakoby Gyula" műlaphoz!
17.07.13. 22:32
1 új fotót töltöttem a "Jakoby Gyula" műlaphoz!
17.07.13. 22:30
1 új fotót töltöttem a "Jakoby Gyula" műlaphoz!
10.07.19. 08:36
1 új fotót töltöttem a "Jakoby Gyula" műlaphoz!
10.07.19. 08:35
1 új fotót töltöttem a "Jakoby Gyula" műlaphoz!
10.04.10. 22:38
Csuhai István publikálta "Jakoby Gyula" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.