Hódmezővásárhely, Hóvirág utca
Archív képek

Hódmezővásárhely
Hóvirág utca
Hóvirág utca és Bartók Béla utca által határolt tér, a Kertvárosi Oktatási Központ parkja

Felállítás1978


Cedrus
2010.04.10. 18:28
"Hódmezővásárhely egykori 132 ezer holdas határában negyven tanyai iskola működött. A jobbára egy tanerős iskolák a 19. század második felétől egészen a 20. sz. ötvenes éveinek végéig igen komoly, nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be az írás, olvasás, a műveltség alapjainak terjesztésében. Ezekhez az iskolákhoz változó, 2-4, de olykor 5-6 kilométeres sugarú kör tanyái, gyermekei tartoztak. Nem kell különösebben nagy képzelőerő ahhoz, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeni a 6-10 éves kisiskolásoknak azért, hogy naponta eljussanak az iskolához. Nemegyszer félméteres hó, kis csizmát marasztó sár, szél és eső, a hirtelen leszállt köd félelmes ismeretlenje akadályozta őket napi útjuk megtételében. Nem fellengzős frázis tehát, ha a magyar közoktatás hőseinek tartjuk őket és százezernyi sorstársukat is, szerte az Alföldön. Váci Mihály költő a bányászokéhoz hasonlította mindennapi helytállásukat. Eszmeileg teljesen indokolt tehát, hogy ebben a nagy határú, egykor több ezer tanyás városban emlékmű örökítse a művelődés kötelességteljesítő kis hőseit. A témából következően, legkifejezőbben a valóságból merítő csoportábrázolással volt szolgálható ez a szép célkitűzés.

A pázsithoz közel alacsony, préstégla talapzaton, mely rímel a háttér-épület falával, három egymáshoz bújó kucsmás, tarisznyás, kissé előrefeszülő kisfiú alakja látható. A hidegtől védő bőr kucsma koronaként simul az elszánt kis homlokokra. A mészkő érdes, rusztikus megmunkálása két ködmön esetében nemcsak valósághű és anyagszerű, hanem a tartalomhoz gondolatilag és eszmeileg is kötődik. A harmadik fiú simább öltözete viszont a mészkő szürke-fehér, elvont felületi szépségét érvényesíti. A szoborcsoportnak a korszerű, modern oktatási központ környezetében történt elhelyezése nagyszerű telitalálat. /Milyen nagy a különbség az egytantermes kis tanyai iskola és a bölcsődét, óvodát, általános és középiskolát magába foglaló oktatási-intézményi egység között!/ A szoborcsoport térbe helyezése azért is szerencsés, mert a környező épületektől való távolság a tanyai magányt is tolmácsolja."
A szobor 80 cm, talapzat: egybeépített mészkő, 15x90x80 cm., alatta préstégla, 25x140x180 cm.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/vasarhely_szobrai/pages/vsz_02_szobrok_emlekmuvek.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kligl_Sándor

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
49250
Feltöltve
2010.04.10. 18:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.10. 18:03

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
49251
Feltöltve
2010.04.10. 18:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.10. 18:04

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
49252
Feltöltve
2010.04.10. 18:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.10. 18:05

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
49253
Feltöltve
2010.04.10. 18:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.10. 18:06

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
49254
Feltöltve
2010.04.10. 18:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.10. 18:07

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
49255
Feltöltve
2010.04.10. 18:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.10. 18:08

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
49256
Feltöltve
2010.04.10. 18:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.10. 18:15

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
49257
Feltöltve
2010.04.10. 18:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.10. 18:17

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Hósapkában, 2016-ban.
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
228671
Évszám
2016
Feltöltve
2016.01.07. 13:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.01.07. 13:51
2016
Hósapkában, 2016-ban.

Archív fotók

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Forrás: Múzsák Múzeumi Magazin, 1978/1.
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
264298
Évszám
1978
Feltöltve
2017.01.13. 14:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.01.13. 14:13
1978, Archív felvétel
Forrás: Múzsák Múzeumi Magazin, 1978/1.

"Tanyai iskolások" c. alkotás fotói

Hódmezővásárhely, 1978. november 16. Kligl Sándor szobrászművész új köztéri szobrát nézi két iskolás: a háromalakos "Iskolások" című szobor a...Teljes szövegHódmezővásárhely, 1978. november 16. Kligl Sándor szobrászművész új köztéri szobrát nézi két iskolás: a háromalakos "Iskolások" című szobor a tanyákról iskolába igyekvő kucsmás gyerekeket ábrázolja. A szobrot a Komócsin Zoltánról elnevezett szakközépiskola előtt állították fel. MTI Fotó: Tóth BélaKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
473820
Forrás
https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-UnlqMGhBemFCaXkxa3JMSTgyWWpQZz09
Évszám
1978
Feltöltve
2022.01.09. 19:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 22.01.09. 19:36
1978, Archív felvétel
Hódmezővásárhely, 1978. november 16. Kligl Sándor szobrászművész új köztéri szobrát nézi két...Teljes szövegHódmezővásárhely, 1978. november 16. Kligl Sándor szobrászművész új köztéri szobrát nézi két iskolás: a háromalakos "Iskolások" című szobor a tanyákról iskolába igyekvő kucsmás gyerekeket ábrázolja. A szobrot a Komócsin Zoltánról elnevezett szakközépiskola előtt állították fel. MTI Fotó: Tóth BélaKevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.01.09. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Tanyai iskolások" műlaphoz
17.01.13. 14:13
1 új fotót töltöttem a "Tanyai iskolások" műlaphoz
10.04.10. 18:28
Cedrus publikálta "Tanyai iskolások" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.