Kővágóörs, Kornyi tó
Archív képek
További képek a Fotólistában

Kővágóörs
Kornyi tó
A Káli-medence közepén, a Kornyi tó partján

Felállítás1986

Szórád Péter
2010.04.10. 15:35
A Balaton-felvidék legszebb táján, a Káli-medence közepén lévő lefolyástalan területen található a Kornyi tó. Az ötmillió éves bazaltkúpokkal körülvett réten egzotikus nevű növények és madárfajok figyelhetők meg. A tó vízszintje az éves csapadékmennyiség függvényében szélsőségesen ingadozik, néha kiszárad. Időnként a magyar természetvédelem címermadara a nemes kócsag is fészkel a tavon. A talajban húzódó alagútrendszeren több száz fürge ürge vígan szaladgál; egyszer csak felbukkannak, felágaskodva körbenéznek, majd ha gyanús idegenek közelednek újból eltűnnek a végtelen labirintusukban.
A tó melletti kis dombon helyezkedik el Veszprémi Imre acélcsőből és mészkőből készült 240, 280, 340 és 360 cm-es négyalakos kompozíciója. A dombról széttekintve a - pannonkori tenger megkövesedett homokturzására épült - öt falu hét templomtornya látható. A környék Jancsó Miklós kedvelt filmforgatási helyszíne volt.
További linkek
http://www.kalimedence.hu/

Cím alapján hasonló

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
49214
Feltöltve
2010.04.10. 13:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.10. 13:55

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
49215
Feltöltve
2010.04.10. 13:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.10. 13:56

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
49216
Feltöltve
2010.04.10. 13:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.10. 13:57

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
49219
Feltöltve
2010.04.10. 13:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.10. 13:58

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
49221
Feltöltve
2010.04.10. 13:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.10. 13:59

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
49223
Feltöltve
2010.04.10. 14:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.10. 14:00

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
49224
Feltöltve
2010.04.10. 14:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.10. 14:01

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
83974
Feltöltve
2011.04.28. 22:02
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ130/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.04.28. 22:02

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
49225
Feltöltve
2010.04.10. 14:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.04.10. 14:02

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
123122
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2012.10.31. 20:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ57/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2011. szeptember

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

A szoborcsoport mellett Jancsó és Cseh Tamás - emlékezés régi forgatásokra (2001. szeptember 1.)
Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
85126
Évszám
2001
Feltöltve
2011.05.15. 17:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

posalaki 11.05.15. 17:26
2001
A szoborcsoport mellett Jancsó és Cseh Tamás - emlékezés régi forgatásokra (2001. szeptember 1.)

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
123223
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2012.11.01. 15:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ57/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2011. szeptember

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
395851
Feltöltve
2020.02.13. 20:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.13. 20:32

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
395852
Feltöltve
2020.02.13. 20:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/250 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.13. 20:33

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
395853
Feltöltve
2020.02.13. 20:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/250 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.13. 20:34

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
395854
Feltöltve
2020.02.13. 20:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/250 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.13. 20:35

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
395855
Feltöltve
2020.02.13. 20:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/250 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.13. 20:35

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
395856
Feltöltve
2020.02.13. 20:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.13. 20:36

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
395857
Feltöltve
2020.02.13. 20:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.13. 20:37

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
395858
Feltöltve
2020.02.13. 20:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.13. 20:38

Archív fotók

"Emberi komédia" c. alkotás fotói

Az alkotás egy kiskunhalasi szabadtéri tárlaton. (1979)
Fotó: Piros Zoltán
Alkotó
Település
Kővágóörs
Feltöltő
Azonosító
232116
Forrás
Petőfi Népe, 1979. szeptember 16. (34. évfolyam, 217. szám)
Évszám
1979
Feltöltve
2016.02.16. 15:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.16. 15:21
1979, Archív felvétel
Az alkotás egy kiskunhalasi szabadtéri tárlaton. (1979)
Fotó: Piros Zoltán
Összesen 21 fotó

Műlap története

20.02.13. 21:36
Az "Emberi komédia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.13. 20:38
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
20.02.13. 20:37
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
20.02.13. 20:36
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
20.02.13. 20:35

20.02.13. 20:34
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
20.02.13. 20:33
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
20.02.13. 20:32
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
18.04.11. 14:35
Megérintettem az "Emberi komédia" alkotást
18.04.11. 14:33
Az "Emberi komédia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.11. 14:32
Az "Emberi komédia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.11. 14:31
Az "Emberi komédia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.11. 14:29
Az "Emberi komédia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.11. 14:28
Az "Emberi komédia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.11. 14:26
Az "Emberi komédia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.02.16. 15:21
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
13.06.27. 10:55
Az "Emberi komédia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.01. 15:59
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
12.10.31. 20:25
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
11.05.15. 17:26
1 új fotót töltöttem az "Emberi komédia" műlaphoz
10.04.10. 15:35
Szórád Péter publikálta "Emberi komédia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.