Budapest, XI. kerület, Irinyi József u.
Archív képek

Angol cím:Calf

Budapest
XI. kerület, Irinyi József u.
Az Irinyi József utcai sávházak között, az egykori OTP földszintes...Teljes szövegAz Irinyi József utcai sávházak között, az egykori OTP földszintes épülete mögötti parkban, a 32/C számú háznál.Kevesebb szöveg

Felállítás1964

Berci
2008.03.11. 17:03
Ember- és gyerekléptékű szobor: 60 cm magas kőtalapzat, 130 cm hosszú klassz boci, alumíniumból. Egyike a hatvanas évek kedves zsánerszobrainak.
A szobor környezete, bár parkosított volt egykoron, mára kissé már elhanyagolt, a bocihoz sem járda, járólapok, sem kavicsos út nem vezet. Három oldalról bokrok veszik körül.
Valakik úgy gondolták, a boci nem elég jóképű és megpróbáltak festékszóróval változtatni a helyzeten, kisminkelni a szoborállatot, kevés sikerrel. A szobor egyébként jó állapotnak és legalább az egész kis kölkök és idősek részéről közszeretetnek örvend.

Berci műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Boci-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
3916
Feltöltve
2008.03.11. 17:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.03.11. 17:03

3917

3918

3919

3920

3921

3922

6732

Neszták Béla 08.03.11. 17:03

12866
Feltöltve
2009.01.03. 13:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.03. 13:03

Archív fotók

"Boci-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
6731
Feltöltve
2008.03.11. 17:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.03.11. 17:03
Archív felvétel

"Boci-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
226835
Forrás
facebook/ Újbuda Retro XI
Feltöltve
2015.12.12. 10:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.12.12. 10:50
Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.12.09. 10:44
Megérintettem a "Boci-szobor" alkotást!
16.02.29. 15:21
Megérintettem a "Boci-szobor" alkotást!
15.12.12. 10:50
1 új fotót töltöttem a "Boci-szobor" műlaphoz!
14.09.12. 17:48
A "Boci-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.01.03. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Boci-szobor" műlaphoz!
08.03.11. 17:03
Berci publikálta "Boci-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.