Nepomuki Szent János
Bebo Károly szobrász (1712-1779). Szobrász, építési felügyelő és udvarmester Óbudán, a Zichyek szolgálatában. 1740-ben már mint képzett, sokoldalú művész jelenik meg az uradalomban; ennél korábbi említés azonban még nem került elő Bebóról, akinek olasz származása is csak feltételezés. Elsősorban ötletgazdag, rokokó dekorátor; szobrászként a fa- és kőfaragás mellett a stukkó-technika is sajátja. Fennmaradt művei közül kiemelkedik a székesfehérvári jezsuita templom fehér-arany szószéke (1749), az óbudai plébániatemplom teljes, fafaragású berendezése, amely a kiscelli trinitáriusok több oltárával is kiegészült (1748-52, illetve 1759-62 között), végül a budai Szent Anna-templom főoltára, Mária bemutatásának monumentális stukkó-figurákkal előadott, színpadszerű jelenetével 1771-ből.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nepomuki_Szent_J%C3%A1nos
Eredeti helye: Óbuda és Újlak határán a mai Nagyszombat utca mentén.
1790-ben áthelyezték a mai helyére, 1967-ben Grantner Jenő, 1984-ben a KÖR alkotóközösség restaurálta.
A szobor az ikonográfiailag megszokott ábrázolást követi: Nepomuki Szt. János karinget visel, kezében feszületet tart.
![](/tagok/ce1e90071a16f327c6826a2b0f892f7b_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a2d4856c897de41ebc9e4bd79b93257f_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/673835a52f10d20c0c1404215c2a7174_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6457d1c46d48beeec618537064f40c61_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/17063efb05fbcd054c5bfc249a164efe_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ160/10 • 1/125 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b8be45c4e0f3268eac4a655a4f7696b7_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ160/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/573e3afb26df80282d734a7ca7b8a98a_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ160/10 • 1/160 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0f61659670f8cd374a6473203b577713_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ160/10 • 1/125 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/557e5caf24b36f370d3a588fbd0292d7_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b7fbc82ab2bf4e5c34584dd584ddb7ad_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/42818bba3fd54ef7a473914aa637f397_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a10038-618283f3d0fe4-021bb189132312278f00ff4e_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ310/100 • 1/60 • 5mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a10038-634e1b1022a31-ac4dde1fb5f08fd0156e7566_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/100 • 17mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a10038-634e1b10266d3-988783596d6fb40dd2a55b56_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/160 • 7.2mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a10038-634e1b102b303-cd7d2136a7c980c33b7f3886_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9a50eac3c167210401fa8a6abbdffeaf_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/17 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!