A gyógyítás története
A művet a Kerényi munkáit soroló lajstromok, regiszterek stb. Dombormű címen jegyzik, a műLap címét Rózsa Gyula monográfiájának (Glória Kiadó, 2010) oeuvre-katalógusából vettem. A pirogránit anyagú, fél és 1 négyzetméternyi között váltakozó nagyságú és nem mindig szabályos alakú mozaikkockákból összeillesztett alkotás jobb alsó sarkában olvasható a művész monogramja és a felállítás éve.
A mintegy harminc alakot (főként nőket és gyermekeket, de férfiakat és különböző természeti kreatúrákat hol egyenként, hol párban, mindent összevetve a 'gyógyítás' nagyobb kontextusában) felvonultató, igen mozgalmas művet meglehetősen nehéz fényképezni, a tavasz közepétől késő őszig egyáltalán látni is, hiszen lombozó fák és egy villanyoszlop takarásában áll. A borítóképen alkalmazott halszem-effektussal megpróbáltam az egészet egyetlen képbe foglalni, de ez nem a mű valóságos dimenzióit és kiterjedését mutatja - tényleges mérete kb. 11 x 5.5 méter, mely számítás a szemmértékemen alapul. Rózsa Gyula fentebb hivatkozott katalógusa felületét 100 négyzetméterben adja meg - mindenképpen rendhagyó méretű, monumentális munka. Reális ábrázolását lásd a távolabbi, a zavaró tényezőket is tartalmazó képen.
Különböző napszakokban, különböző fényviszonyok között az alkotás más-másképpen hat, árnyékai-fényei igazi domborműhöz méltóan valóságos játékot űznek a nézővel. Részletei is igen sokat mondóak, és a mű minden elemében tökéletesen közvetíti Kerényi 1938-as olaszországi útja során kialakult, érett korszakában pedig összetéveszthetetlenné fejlesztett (még például eltávolított Osztapenko-szobrán is átütő) egyéni stílusát. Műemléki védelmet, és több mint negyven év után egy letisztítást érdemelne, noha az elmúlt évtizedekben különböző mértékben színeződött anyag egyenetlenségét nem lehet tökéletesre kiigazítani.
https://csuhai.com/2014/03/15/van-itt-minden/
Angol leírás, sztori
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0ed109b8d298679e971d404516c77ddb_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c5dd1034189b6e8a5f5e4fcbe79e185b_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2ec32301234d6974d64004823753a603_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b1643e25d45ddc17c595f40017cdf4d4_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e96aaf6630d3951f9ea86599ce68cdff_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/23ef4fcf79d76d831f9e99b42efd0593_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a9aa16a53bc4f159348b94a25c1d6997_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a079d55ea57a1118fde80f2ca4b1b7c4_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8140033c84ab4851e3de294d5bdc8551_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f66bf45e77bb63b6134787ad498413e2_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a435635f4d5cc47273d73067d59dbe7d_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d17086999-ea6d626febe0166607b65ed2_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 28.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d17089422-b1eab8557f915618c76e7d53_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • 13.6mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d1708b57e-e2845cded3e5a845752577ef_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 12.8mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d1708e080-ec80eeb1ab76825eefa0b052_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • 12.8mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d17090418-3bb58e58827049a5c54b254d_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 12.8mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d17092aa8-e18b22970dd331c001702b6b_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • 11mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d17095125-25c8c5f24edfedafe1ad1942_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 20mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d1709741a-32ea85c5c293281c2f0977a7_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • 84.8mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d1b4e180e-d7336c3e99f2dbfd36eaca01_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 35.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d1b4e3be3-cc44f0d379b876898175fafe_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 35.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d1b4e63bf-50d3e50d8fe45597a948fc91_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 21.4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d1b4e7b7e-479007a0fbb5210b7c87d06a_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 21.4mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a10032-5da1d1b4e9790-51330038ab93af2d52f32e6d_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7c53b33fcc3454a8c61f0228605147ad_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Kép - 74586
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Kép - 74586
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a10032-5de7e08c93117-afd1680ad741cd1f6a1e9a53_4.jpg)
"A gyógyítás története" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ca896e1f43d5e7f736791c9cc82e72c2_4.jpg)