Láncos kopjafa - Római úti emlékmű

A Tata-Dunaalmási összekötő útról leágazó Bethlen-pusztai út kezdeténél

Felállítás1978

Tarjáni Antal
2010.03.06. 22:12
A római-kori útépítő rabszolgáknak is emlékművet akart állítani az alkotó, a feliratot is hordozó kőtömb melléállított dísztelen kopjafával, melynek csúcsán négy arc tekint szét, s az egyetlen "dísz" a lánc a sokarcú fej nyakán.

Az emlékmű szövege:
"Ez az I-IV. században épített út a római kori bányákhoz vezet, ezen az úton szállították a kitermelt követ a rómaiak a határmenti erődítések építéséhez elsősorban Brigetio légiós tábor megerősítéséhez. Hazánk leghosszabb ma is használatban lévő római kori útja.

OKTvH 1978 SALLÓ"

Jelenleg is az erdőgazdaság kezelésében lévő út szerkezetileg teljesen ép, s több tanulsággal is szolgál a jelenkor útépítőinek. Hosszú ideig utat terveztem a Vértesi EFAG-nál, e térségben is, az út végén lévő dunaalmási római-kori kőfejtő rekultivációját is mi terveztük. Az út magassági vonalvezetése olyan egyenletes, hogy a bányában megindított jármű "magától" legurul a síkra, kipróbáltuk. Az emlékmű állításakor a legnagyobb (4 méteres) töltése alatt ismerték azt az átereszt, amin állva át lehet sétálni, teljesen ép és funkcionál ma is. Olyan "tökéletes" az építmény, hogy a barátommal feltételeztük kell lennie többnek is, így csináltunk egy kísérletet. Autóval haladva figyeltük a terepet, két helyen megállva, azt mondtuk, ide tennénk vízátereszt. Mind a két helyen megtaláltuk a sűrű bozótosban a kb. 60 cm magas terméskőből kirakott átereszt, amin átláttunk, vagyis 1000 év! után is áll és eredeti funkciója szerint üzemel, felújítás, javítás nélkül. No comment!

Cím alapján hasonló

"Láncos kopjafa - Római úti emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szomód
Feltöltő
Azonosító
45306
Feltöltve
2010.03.06. 21:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.03.06. 21:34

"Láncos kopjafa - Római úti emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szomód
Feltöltő
Azonosító
45307

45308
Feltöltve
2010.03.06. 21:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.03.06. 21:35

"Láncos kopjafa - Római úti emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szomód
Feltöltő
Azonosító
45309

45310
Feltöltve
2010.03.06. 21:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.03.06. 21:36

"Láncos kopjafa - Római úti emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szomód
Feltöltő
Azonosító
45311
Feltöltve
2010.03.06. 21:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.03.06. 21:36
Összesen 6 fotó

Műlap története

10.03.06. 22:12
Tarjáni Antal publikálta "Láncos kopjafa - Római úti emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.