Sopron, Kőfaragó tér Győri út
Archív képek

Sopron
Kőfaragó tér Győri út
A Kőfaragó téri lakótelep szélén a városból kivezető Győri út mentén.

Felállítás1977


Szabolcs Erzsébet
2009.12.20. 21:45
A múlt század 60-as évek végén, a 70-es évek elején épült fel Sopronban az első panelházakból álló lakótelep az akkori Május 1. tér, ma Deák-tér, Csengery utca, Kőszegi út, Kőfaragó tér által határolt területen. Valamikor híresek voltak a soproni kőfaragók. Emléküket ma már csak a Kőfaragó tér a nevében őrzi, a régi műhelyek helyén épült ez a lakótelep. A beköltözők döntő többsége fiatal házas volt óvodás és iskoláskorú gyerekekkel. Lefedték a Deák tér alatt folyó, a Csengery utca vonalán elő bukkanó Rák (Bánfalvi) patakot, mely a Kőszegi út kereszteződésénél ismét szabadon látható. A parkosításra, játszóterek kialakítására is ezekben az években került sor. A lakótelep szélén lévő kis parkban helyezték el a vörösréz lemezből készült Makrisz Agamemnon szobrot, fákkal és díszcserjékkel körül véve. Különleges az, hogy a szemük festéssel kiemelve szinte világít. Mivel ez kérdésként is felmerült itt a szoborlapon kiegészíteném azzal, később találtam adatot arról, hogy a hazai szobrászatban először festette szobrait a művész az ókori görög hagyományok felújításával.

Makrisz Agamemnonról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Makrisz_Agamemnon



Cím alapján hasonló

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Két nő alak egyenes gerinccel egymás mellett ülve, tekintetükkel a távolt fürkészik
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
38651
Feltöltve
2009.12.20. 21:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 09.12.20. 21:18
Két nő alak egyenes gerinccel egymás mellett ülve, tekintetükkel a távolt fürkészik

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Arcuk nagyon hasonló, ruházatuk testük vonalát követi, a beton talapzat kőlapokkal burkolt
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
38652
Feltöltve
2009.12.20. 21:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 09.12.20. 21:25
Arcuk nagyon hasonló, ruházatuk testük vonalát követi, a beton talapzat kőlapokkal burkolt

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Egyikük karja a másik vállán nyugszik hajviseletük kissé eltérő
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
38653
Feltöltve
2009.12.20. 21:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 09.12.20. 21:27
Egyikük karja a másik vállán nyugszik hajviseletük kissé eltérő

"Ülő nők" c. alkotás fotói

A szemek kiemelése az ókori görög szobrok mintájára
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
44695
Feltöltve
2010.03.01. 23:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.03.01. 23:07
A szemek kiemelése az ókori görög szobrok mintájára

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Befirkált talapzat.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
90344
Feltöltve
2011.07.27. 14:09
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.07.27. 14:09
Befirkált talapzat.

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Az egyik nőalak lábán horpasztás látható, rongálás?
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
90345
Feltöltve
2011.07.27. 14:10
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.07.27. 14:10
Az egyik nőalak lábán horpasztás látható, rongálás?

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Támaszkodó kézfej behorpasztva
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
143012
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2013.07.14. 18:36
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.07.14. 18:36
2012. február
Támaszkodó kézfej behorpasztva

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Télies didergős
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
143013
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2013.07.14. 18:36
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.07.14. 18:36
2012. február
Télies didergős

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
143004
Feltöltve
2013.07.14. 18:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.14. 18:22

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
143003
Feltöltve
2013.07.14. 18:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.14. 18:22

Archív fotók

"Ülő nők" c. alkotás fotói

Az alkotás még a Zánkai Úttörőtábor szabadtéri kiállításán. Képeslap 1977 (érdekesség, hogy a képeslapon az alkotás el van írva mert Nővérek címmel Józsa Bálintot nevez meg alkotónak)
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
67622
Évszám
1977
Feltöltve
2010.09.30. 13:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.30. 13:47
1977, Archív felvétel
Az alkotás még a Zánkai Úttörőtábor szabadtéri kiállításán. Képeslap 1977 (érdekesség, hogy a...Teljes szövegAz alkotás még a Zánkai Úttörőtábor szabadtéri kiállításán. Képeslap 1977 (érdekesség, hogy a képeslapon az alkotás el van írva mert Nővérek címmel Józsa Bálintot nevez meg alkotónak)Kevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.04.22. 18:46
Az "Ülő nők" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.20. 17:12
Az "Ülő nők" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.20. 17:11
Az "Ülő nők" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.20. 17:09
Az "Ülő nők" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.14. 18:22
1 új fotót töltöttem az "Ülő nők" műlaphoz
13.07.14. 18:22
1 új fotót töltöttem az "Ülő nők" műlaphoz
10.09.30. 13:47
1 új fotót töltöttem az "Ülő nők" műlaphoz
09.12.20. 21:45
Szabolcs Erzsébet publikálta "Ülő nők" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.