101-es gyalogezred emlékműve

Békéscsaba, Szabadság tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű
Angol cím:Heroes Memorial

Békéscsaba
Szabadság tér
A tér északi végében áll.

Avatás1923. augusztus 5.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.12.03. 23:34
A város központjában, az egymást érő tereken több emlékművet helyeztek el.
A Szabadság téren elsőként az I.világháború 101. gyalogezredének hősi halált halt katonáira emlékezve 1923-ban állították ezt a majdnem díszítetlen obeliszket. 1923. augusztus 5-én avatták fel.

Belanka Mihály zászlós állíttatta 963 bajtársa tiszteletére, akik hősi halált haltak.
"A nagy háborúban 18–20 ezren haltak meg a Békés megyeiek közül a frontokon és hadifogságban. A legtöbb Békés vármegyei a szegedi 4. honvéd gyalogezredben, vagy a 101. gyalogezredben szolgált. A 101-esek parancsnoksága és egyik zászlóalja mindig Békéscsabán állomásozott, így a település háziezredének számított. Az első világháború kitörése után a szerbiai, a galíciai, a kőrösmezői, az olaszországi harcokban vett részt az ezred."

A rajta látható emléktáblát a rendszerváltás után lecserélték, mert dátumként 1999 van rajta. Gondolom, egyúttal akkor a címert is megváltoztatták.
A tér ezen a részén csak az emlékmű van. Jobbról-balról kétsávos út, buszmegállóval. Szépen rendben tartott park, frissen ültetett virágokkal.
Itt nem lehet járni, főként nem körbesétálni. Furcsán néztek rám, de végül mégsem szólt rám senki.
1999-ben újították fel az obeliszket.
Források:
A Munkácsy Mihály Múzeum helytörténeti anyagából vett idézet a szöveg része.
http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/101._B%C3%A9k%C3%A9scsabai_Gyalogezred-eml%C3%A9kt%C3%A1bla_(B%C3%A9k%C3%A9scsaba)

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36958
Feltöltve
2009.11.30. 19:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.30. 19:59

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36959
Feltöltve
2009.11.30. 20:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.30. 20:00

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36962
Feltöltve
2009.11.30. 20:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.30. 20:02

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36960
Feltöltve
2009.11.30. 20:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.30. 20:01

36961

236499
Feltöltve
2016.04.04. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.04. 20:17

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236500
Feltöltve
2016.04.04. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.04. 20:18

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349111
Feltöltve
2019.04.02. 15:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.02. 15:54

349112
Feltöltve
2019.04.02. 15:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.02. 15:54

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349113

349114
Feltöltve
2019.04.02. 15:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ71/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.02. 15:54

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
434091
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 08:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/800 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 08:50
2015. szeptember

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
512649
Fotózva
2021. augusztus
Évszám
2021
Feltöltve
2022.12.31. 18:55
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ200/100 • 1/920 • 4.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 22.12.31. 18:55
2021. augusztus

Archív fotók

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
193955
Forrás
Arcanum: 111963
Feltöltve
2015.01.26. 23:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.26. 23:11
Archív felvétel

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
193954
Forrás
Arcanum: 111935
Feltöltve
2015.01.26. 23:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.26. 23:10
Archív felvétel

"101-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
193953
Forrás
Arcanum: 5132
Feltöltve
2015.01.26. 23:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.26. 23:08
Archív felvétel
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.07.04. 11:03
A "101-es gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.31. 18:55
1 új fotót töltöttem a "101-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
22.09.16. 16:26
Megérintettem a "101-es gyalogezred emlékműve" alkotást
22.06.25. 08:11
Megérintettem a "101-es gyalogezred emlékműve" alkotást
21.04.01. 17:53
Megérintettem a "101-es gyalogezred emlékműve" alkotást
21.02.23. 08:50
1 új fotót töltöttem a "101-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
21.01.01. 09:33
Megérintettem a "101-es gyalogezred emlékműve" alkotást
19.08.08. 15:56
Megérintettem a "101-es gyalogezred emlékműve" alkotást
13.06.19. 20:00
A "101-es gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.12.03. 23:34
TundeK62 publikálta "101-es gyalogezred emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.