Emléktábla a kórház kápolnájának oldalán


Esztergom
Kórház
Szent Lázár-kápolna oldalán

Felállítás2003

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Törölt Tag - 201
2009.07.18. 08:08
A Vaszary Kolos Kórházba belépők a kápolna falán Reményik Sándor versrészletét olvashatják ezen az emléktáblán:
„ A fundamentum Istentől való / és Istentől az akarat, / mely újra építi a falakat”.

Lehet, hogy ennek a táblának nincs 'művészi' értéke, de a versrészlet a kápolna történetének tömör összefoglalóját adja, és emléket állít azoknak az embereknek, akiknek önzetlen munkája nélkül, helyén most aszfalt borította parkoló lenne.

A kápolna eddigi történetét Dr. Osvai László írásából ismerhetjük meg:
Az ország kevés kórháza dicsekedhet az esztergomiéhoz hasonló kápolnával!
Amikor 1894. február 11-én Bisutti József és Grósz Adolf felajánlották a városnak megvételre telkeiket, a városatyák közül sokan az új kórház építési területében gondolkodtak.
Hosszú idő és sokak áldozatos munkája kellett azonban ahhoz, hogy megkezdődhessenek az építési munkák.

1890. július 10-én tették meg az első kapavágást Pfalcz József kivitelezésében és Bobula János tervei alapján. Az alapkő letételi ünnepségre szeptember 2-án került sor. Az alapító okmányt az egykori polgármester – Helcz Antal – fogalmazta meg, melyben az összes adományozó nevét felsorolták. Az alapkövet az épülő kápolna oltára alatt helyezték el.
Értelemszerű volt az is, hogy a zárókő letételi ünnepséget is – 1902. szeptember 2-án - az elkészült kápolnában kezdték, melyen részt vett a névadó, legfőbb mecénás Vaszary Kolos is.
A szentélyben 2 Storno freskó, a kis toronyban harangjáték emelte a kápolna rangját. Az oldalhajóban az apácákat helyezték el. A kápolna szerves része lett a kórháznak. A város rendszeres díjazásban részesesítette az itt miséző papot.

30 évvel később Török M. Milburgis, az apácák főnöke, az erősen elhasználódott épületet saját költségén renováltatta. Átfestették a falakat, egy kis karzatot is kialakítottak.
Sajnos a munkákat előzetesen nem engedélyeztették, és így az átépítés áldozata lett a 2 Storno freskó.

1950-ben az apácákat eltávolították a kórházból, a szentélyből raktár, az egyéb részekből hivatali helyiségek lettek.
Átmenetileg az igazgatóság is itt működött.

1956-an néhány napra visszakerült helyére az oltár és ismét misézhettek a kápolnában.

1968-tól új funkciót kapott az épület, ide helyezték át a sebészetről a Röntgen Osztályt.
A rendszerváltás idejére a falakon újnyi rések keletkeztek és az épület fokozatosan életveszélyessé vált. Közel 80 milliós beruházással 1991-ben átadásra került az új Röntgen Osztály, és a kápolnát kiürítették.
Sokan hitték, hogy a rendszerváltás lendületével hamarosan újjáépül az omladozó épület és visszanyerheti eredeti funkcióját. Többen próbáltak segíteni. Kund Ferenc például a kivitelezési terveket készítette el.
Az akkori vezetésnek nem sikerült elérni, hogy az 1994-1998-as közel 2 milliárdos rekonstrukcióval egyidőben a kápolnát is újjáépítsék.

Hogy nem dőlt össze az épület az Szontágh Csabának és az általa mozgósított Szent Lázár lovagrendnek köszönhető.
Rengeteg munkával és szervezéssel egyre több pénz gyűlt össze, megújult a tetőszerkezet, majd fokozatosan a falak is. Az összkórházi rekonstrukció befejeződése után Esztergom Városa is támogatta a kápolna rendbehozatalát.
Az alapkőletétel centenáriumára elkészült a szentély és az egyik oldalhajó.

2000. szeptember 16-án Paskai László szentelte fel – a Szent Lázár Lovagrend számos vezetője jelenlétében – a kápolnát.

2003. nyarára pedig befejeződik az épület teljes rekonstrukciója. Az oldalhajóban egy reprezentatív tanácskozó terem lett kialakítva, ahol helyt kap egy kórháztörténeti kis kiállítás is.



Cím alapján hasonló

"Emléktábla a kórház kápolnájának oldalán" c. alkotás fotói

Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
22412
Feltöltve
2009.07.17. 18:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.17. 18:58

"Emléktábla a kórház kápolnájának oldalán" c. alkotás fotói

Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
22413
Feltöltve
2009.07.17. 18:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.17. 18:59

"Emléktábla a kórház kápolnájának oldalán" c. alkotás fotói

Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
22414
Feltöltve
2009.07.17. 18:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.17. 18:59
Összesen 3 fotó

Műlap története

09.07.18. 08:08
Törölt Tag - 201 publikálta "Emléktábla a kórház kápolnájának oldalán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.