Siófok, Rózsakert
További képek a Fotólistában

Angol cím:Mermaid of the Lake Balaton

Siófok
Rózsakert
A hajóállomás végében a parkban áll az alkotás.

Felállítás1974

Ády
2009.05.08. 12:08
A Siófoki hajóállomás melletti szépen ápolt rózsakert végében áll az alkotás. Vilt Tibor szobrászművész sellőt ábrázoló modern mészkő szobra arccal a Balaton felé fürdőzik a napban, és lobog a balatoni szélben.

Egy korabeli beszámoló a szobor megérkezéséről:
"Álló nőfigura — fekve
Ki törődik vele?

Tudom, az álló nőfigurák általában állni szoktak, ez az egy is csak azért kivétel, mert nincs hol állnia. Odafektették szegényt a siófoki kórház előtti gyepszőnyegre. Megfázástól persze nem kell féltenünk, mert a lány kőből készült. Alkotója Vilt Tibor szobrászművész. A szobrot a Képzőművészeti Alap lektorátusa egy héttel ezelőtt küldte oda. Azaz dehogy oda. Siófokra küldte.
"Igazolom, hogy a Siófokra leszállított szobrot épségben átvettem" — így szól az elismervény, melyet a kórházigazgató és a gazdasági vezető távollétében egy kevésbé tájékozott alkalmazott írt alá. A címzés tehát: Siófok, és semmi több. Szegény szállítómunkásokat váratlanul érte, hogy a szoborról senki nem tud semmit. Helyesebben a tanácsnál úgy tudták, a kórház vár szobrokat, méghozzá nőalakot, ami igaz is, csak nem egyet, hanem hármat, és nem kőből, hanem bronzból. Az alkotója pedig nem Vilt Tibor.
— Először arra gondoltunk, csendben maradunk, hagyjuk, hadd állítsák fel itt nekünk Vilt Tibor művét, de aztán győzött a becsület. Hátha valahol tényleg várják ezt a lányt — meséli a kórház igazgatója. — Felhívtuk a Képzőművészeti Alapot, ott meg is mondták, hogy a szobor a MAHART-é, és a kikötőben a helye.
A siófoki MAHART üzemegység vezetője azonban nem tud ilyesmiről. Tegnap aztán érkezett egy telefon Pestről, hogy a kőlányt a Somogy megyei Tanács rendelte Siófoknak, még 1964-ben.
Keresem a megyei tanács művelődésügyi osztályán a szobrokkal is foglalkozó illetékest: — Csak egy éve dolgozom itt, majd utánanézek az irat tárban — mentegetőzik. — Bár a Siófoki Községi Tanács vezetői egészen biztosan részt vettek annak idején a hely Kijelölésben.
Hogy az azóta kicserélődött illetékesek nem tudnak elődeik nyolc évvel ezelőtti megrendeléseiről, az még hagyján. De miért kellett ennek a szegény kőlánynak nyolc évet várnia a születésre? Ha egy bronzlány készül ilyen hosszú ideig, azon senki sem csodálkozik, mert közismert a bronzöntöde kis teljesítőképessége. Lehet, hogy kőből is kevés a "kapacitás"? Vagy a művész "kapacitása" volt nyolc évre előre lefoglalt! R. Zs."
Források:
Somogyi Néplap, 1972. február 5. (28. évfolyam, 30. szám)
További linkek
Vilt Tibor szobrászművész életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vilt_Tibor

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
30466
Feltöltve
2009.10.01. 15:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.01. 15:09

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
231213
Feltöltve
2016.02.05. 12:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.05. 12:44

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
17989
Feltöltve
2009.05.08. 10:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.05.08. 10:51

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
17990

190415
Feltöltve
2014.12.15. 11:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.15. 11:46

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
17992
Feltöltve
2009.05.08. 10:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.05.08. 10:51

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
17993

17988
Feltöltve
2009.05.08. 10:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.05.08. 10:50

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
17994
Feltöltve
2009.05.08. 10:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.05.08. 10:52

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
17995

Téli álom.
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
123891
Feltöltve
2012.11.08. 11:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.11.08. 11:00
Téli álom.

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
211638
Feltöltve
2015.07.10. 18:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.10. 18:04

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
211639
Feltöltve
2015.07.10. 18:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.10. 18:05

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
211640
Feltöltve
2015.07.10. 18:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.10. 18:06

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
211641
Feltöltve
2015.07.10. 18:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.10. 18:07

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
238093
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2016.04.21. 21:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.21. 21:31
2012. április

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
238094
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2016.04.21. 21:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ45/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.21. 21:32
2012. április

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
238095
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2016.04.21. 21:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.21. 21:32
2012. április

Archív fotók

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
213046
Forrás
facebook/Siófok retro fotó
Feltöltve
2015.07.24. 11:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.24. 11:53
Archív felvétel

"Balatoni sellő" c. alkotás fotói

Fehérvári György gyűjteménye.
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
207927
Forrás
facebook/siófok retro fotó
Feltöltve
2015.06.04. 14:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.06.04. 14:44
Archív felvétel
Fehérvári György gyűjteménye.
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.06.12. 13:25
Megérintettem a "Balatoni sellő" alkotást
16.04.21. 21:32
1 új fotót töltöttem a "Balatoni sellő" műlaphoz

16.04.21. 21:31
1 új fotót töltöttem a "Balatoni sellő" műlaphoz
15.03.17. 10:06
A "Balatoni sellő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.05.08. 12:08
Ády publikálta "Balatoni sellő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.