Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű

Budapest, X. kerület, Népliget
Archív képek

Állapot: Megrongálták

A Centenáriumi parkban áll, a Népligetnek attól a sétányától keletre...Teljes szövegA Centenáriumi parkban áll, a Népligetnek attól a sétányától keletre (Rapaics Rajmund sétány), mely nagyjából a tisztviselőtelepi Reguly Antal utca földrajzi folytatása.Kevesebb szöveg

Felállítás1973

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2009.05.08. 09:45
Az eredeti műlaptulajdonos, Neszták Béla leírása: "Kb. 250 cm átmérőjű kőlapon a megye színes kerámia domborművű térképe, 1-7 számozott városcímerrel, Miskolc címerével és Diósgyőr emblémájával. Felirat: "Borsod-Abaúj-Zemplén megye" - címerek alatt: "Ózd, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Leninváros, Tokaj, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Miskolc" továbbá az embléma alatt: Készült: Diósgyőr/1973" Borsod-Abaúj-Zemplén megye ajándéka Budapest centenáriumára."

Sikerült megtalálnom a ma is létező, noha erősen rongált művet - Békés megye ajándékától, a Hármas-Körös csobogótól délre, délkeletre (tehát befelé a parkba) helyezkedik el. A megye domborzati térképén sorszámok jelölik azokat a településeket, melyeknek címere a térképen kívül, kettő a megye sziluettjének bal oldalán, hat a jobb oldalán lett elhelyezve (Miskolc címere a térképen belülre került, és nem jelöli külön szám Diósgyőr címerét). Érdekesség, hogy a megyeszékhelyen kívül az a hat város (Ózd, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Leninváros, Sárospatak, Sátoraljaújhely) kapott helyet a művön, melyek városi rangban álltak 1973-ban, az 5-ös sorszámmal szereplő Tokaj nagyközséget viszont csak 1986-ban avatták várossá. A domborzati viszonyok jelzése mellett a folyók neve is fel van tüntetve a térképen.

Sajnálatos módon mindegyik kis színes kerámiacímer rongálás áldozata lett, a feliratok betűit is le-letörték az évek során, ennek ellenére azt lehet mondani, a kör alakú kerámia dombormű az egyik azok közül a Centenárium Parkban egykor felállított művek közül, melyek még ma is, tönkretéve is közvetíteni tudják a mű eredeti intencióját.

Neszták Béla készítette a műlapot

Tagi gyűjteményben
Centenáriumi Park

Cím alapján hasonló

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137141
Feltöltve
2013.04.29. 20:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 20:59

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

2011 decemberében fotóztam. Elbújt a bozótosban, de megvan :)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132935
Forrás
Fotó: Fővárosi Blog (saját kép)
Fotózva
2011. december
Évszám
2011
Feltöltve
2013.03.09. 11:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS7
ƒ28/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 13.03.09. 11:24
2011. december
2011 decemberében fotóztam. Elbújt a bozótosban, de megvan :)

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

1. Ózd címere
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137142
Feltöltve
2013.04.29. 21:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:01
1. Ózd címere

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

2. Kazincbarcika címere
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137143
Feltöltve
2013.04.29. 21:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:03
2. Kazincbarcika címere

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

3. Mezőkövesd címere
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137144
Feltöltve
2013.04.29. 21:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:05
3. Mezőkövesd címere

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

4. Leninváros címere
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137145
Feltöltve
2013.04.29. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:06
4. Leninváros címere

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

5. Tokaj címere
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137146
Feltöltve
2013.04.29. 21:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:08
5. Tokaj címere

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

6. Sárospatak címere
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137147
Feltöltve
2013.04.29. 21:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:10
6. Sárospatak címere

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

7. Sátoraljaújhely címere
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137148
Feltöltve
2013.04.29. 21:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:13
7. Sátoraljaújhely címere

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

Diósgyőr emblémájának maradványa
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137149
Feltöltve
2013.04.29. 21:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:15
Diósgyőr emblémájának maradványa

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

Miskolc címere a térképen
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137161
Feltöltve
2013.04.29. 21:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.29. 21:17
Miskolc címere a térképen

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

Folyók nevei
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270311
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.03.17. 13:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.17. 13:59
2013. április
Folyók nevei

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

A megye folyóinak nevei
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270312
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.03.17. 14:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.17. 14:00
2013. április
A megye folyóinak nevei

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

Folyók nevei
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270313

A letört betűk.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270310
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.03.17. 13:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.17. 13:57
2013. április
A letört betűk.

Archív fotók

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17965
Feltöltve
2009.05.07. 13:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.07. 13:08
Archív felvétel
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.02.07. 13:58
Megérintettem a "Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" alkotást
13.04.29. 21:32
A "Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.01. 13:16
A "Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" műlap gondozása átadásra kerültCsuhai István tagunknak
13.03.09. 11:24
1 új fotót töltöttem a "Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" műlaphoz
09.05.08. 09:45
A közösség publikálta Csuhai István "Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképe dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.