Budapest, XIX. kerület, Árpád utca 14.
Archív képek

Budapest
XIX. kerület, Árpád utca 14.
A Bolyai János Általános Iskola bejárata mellett áll.

Avatás1983
Avatás1957


Neszták Béla
2009.02.24. 12:39
10 cm talpazat, kb 150 cm álló bronz kutya. Fool (Botond) nevű kutyáról mintázva
Hársch Ferenc
2010.12.08. 18:28
A Bolyai János Általános Iskola Igazgatónőjétől, Röhrig Évától tudtam meg az alábbiakat:
Az 1950-es években a Kossuth Lajos utcában lakott és praktizált a kispestiek közkedvelt állatorvosa: Dr Kovács. Ő rendelte meg 1957-ben Boldogfai Farkas Sándortól a kutyáját ábrázoló szobrot. A Dog-szobor a kertben állva a rendelő emblémja lett. A doktor halála után az épületből idősek otthona lett, amit a Dog továbbra is szorgalmasan őrzött.
Az 1980-as évek elején úgy döntöttek, hogy a Kossuth utcai regi házak helyére iskolát építenek, így mindent elbontottak, csak a Dog maradt meg az új iskolának. Mivel a bejárat az Árpád utcára került, ezért 1983-óta a Dog is ott figyeli az érkezőket.
1995-ben baleset érte, vandálok levágták a farkát, amit sikerült pótolni.
2010-ben, Boldogfai Farkas Sándor halálának 40. évfordulójára, az iskola emléknapot rendezett. Erre az alkalomra a Dogot eltakaró sövényeket kivágták, virágokkal ültettek körbe, 2 padot tettek mellé és a falon az alkotó emléktábláját is elhelyezték. Másnap hajnalban a szobrot ledöntötték a talapzatáról, és el akarták szállítani. Egy kutyasétáltató értesítette a rendőröket, akik azonnal kijöttek, és elfogták a tolvajokat. Azóta megerősítették a talapzatot és mindenki jobban figyel az iskola jelkékévé váló kedves Dogra.



Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Dog" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14270
Feltöltve
2009.02.24. 12:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.24. 12:32

"Dog" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14265
Feltöltve
2009.02.24. 12:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.24. 12:26

"Dog" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14264
Feltöltve
2009.02.24. 12:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.24. 12:26

"Dog" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14266
Feltöltve
2009.02.24. 12:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.24. 12:27

"Dog" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14262
Feltöltve
2009.02.24. 12:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.24. 12:25

"Dog" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14263
Feltöltve
2009.02.24. 12:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.24. 12:25

"Dog" c. alkotás fotói

A lopási kísérlet után az emléktáblával.
Röhrig Éva felvétele.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73392
Feltöltve
2010.12.09. 07:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.12.09. 07:54
A lopási kísérlet után az emléktáblával.
Röhrig Éva felvétele.

Archív fotók

"Dog" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14271
Feltöltve
2009.02.24. 12:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.24. 12:32
Archív felvétel
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.03.31. 15:46
Megérintettem a "Dog" alkotást
17.06.26. 16:11
Megérintettem a "Dog" alkotást
10.12.09. 07:54
1 új fotót töltöttem a "Dog" műlaphoz
09.02.24. 12:39
Neszták Béla publikálta "Dog" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.