Budapest, XIV. kerület, Csáktornya park 1.
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Kisdobos

Budapest
XIV. kerület, Csáktornya park 1.
Az iskola udvarán, az oda kivezető ajtóval (egyben a kapuval is) szemben.

Avatás1970
Avatás1950. március 15.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.11.13. 16:55
Igazán nehéz nyugodtnak maradni és nézni az ostromot, címeket, ajánlatokat! Nehezen álltam ellen és végül feladtam..
És akkor Ády! Ő az első műlapot (ott a Kisdobos eredeti helyén áll) készítette. Neki levélben azt a badar kérdést tettem fel, akarja-e jelen-kori helyén is megcsinálni a műlapot? Igen, volt a válasz (persze, tudtam)!
De megengedővé vált... belátó és baráti, időbeni korlátai gátolják, a távolság is nagy. Nekem utóbbi éppen inkább irritáló volt, mert (ha amúgy akad időm), lakhelyemtől "ugrásnyira" van.

Bánatomra viszont nyomozni már nem-igen kellett. Ády mindent kikutatott, de az igazi szoborvadász szereti leküzdeni az akadályokat. Most címre mentem. Minden előzmény, eredeti felállítás, ill. az áthelyezés körülményei, vagyis hogyan hozta magával a jogutód iskola új épületébe a szobrot is, a kapcsolt lapon olvasható.
A suliban szerencsémre egy igen rátermett portás azonnal rendet vágott az udvaron játszadozó gyerekek között (szünet utáni első nap volt), a pálya percek alatt szabad lett.

Nekem jutott az az öröm, hogy testközelből fényképezhettem, "üzemszerű" környezetében az 1848-as kisdobost. Sajnos, az idő (és a pénzhiány) kevéssé használt állapotának, belepte a bronznak járó patina. Ez viszont érdekes fény-árnyék hatást produkált a fiú igen részletgazdagon megmunkált ruházatának... tagadhatatlan a '48-as kötődés.
Testén egy helyen kisebb lyukat próbált valaki javítani, ott az anyag nem kifejezetten profi megoldásra utal.
A fiú (teste kopogtatásra üregesen kong), mozgása lendületes, lépést tart az általa diktált ritmussal. A nyakába akasztott, vígan hordozott ütőhangszer a vízión kívül, amit megidéz, a művész szignójával is örömet okozott.

Megjelenésem, a részletek átnézése, a sziszi-fuszi keresgélés a szignó után meghozta eredményét. A fotózás befejezésére a közelben szétspriccelt gyerekek jó része körbekerítette a szobrot és nagy figyelemmel szemlélte, vizsgálta minden részletét. Úgy éreztem, a környezetük amúgy megszokott darabjára sikerült felhívni a figyelmet, még az is lehet, a Köztérkép (x) jövőbeli tagjai némelyikét sikerült elindítani a "pályán" :)
Források:
http://www.zugloimunkacsy.hu/rolunk/iskolank_rovid_tortenete

Kapcsolódó
Munkácsy Mihály

Cím alapján hasonló

"1848-as kisdobos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331073
Feltöltve
2018.11.09. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.09. 17:09

"1848-as kisdobos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331071
Feltöltve
2018.11.09. 17:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.09. 17:08

"1848-as kisdobos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331078
Feltöltve
2018.11.09. 17:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.09. 17:11

"1848-as kisdobos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331072
Feltöltve
2018.11.09. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

331080
Feltöltve
2018.11.09. 17:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

331083
Feltöltve
2018.11.09. 17:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

331081
Feltöltve
2018.11.09. 17:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

331079

331074
Feltöltve
2018.11.09. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.09. 17:09

"1848-as kisdobos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331076
Feltöltve
2018.11.09. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

331077

331082
Feltöltve
2018.11.09. 17:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.09. 17:11

Archív fotók

"1848-as kisdobos" c. alkotás fotói

Az alkotás az eredeti felállítási helyén.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331437
Forrás
Forrás: facebook/ BP. Dózsa György Általános Iskola régi diákok kör
Feltöltve
2018.11.13. 18:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.13. 18:20
Archív felvétel
Az alkotás az eredeti felállítási helyén.
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.11.13. 18:20
1 új fotót töltöttem a "1848-as kisdobos" műlaphoz
18.11.13. 16:55
Göröntsér Vera publikálta "1848-as kisdobos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.