Schönbrunn-palota előtti keleti szökőkút

Bécs (Wien), Meidlinger Fahrstraße
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Ehrenhofbrunnen vor Schloss Schönbrunn: Ostseite
Angol cím:Ehrenhof Fountain in front of Schönbrunn Palace: East Side

Bécs (Wien)
Meidlinger Fahrstraße
A schönbrunni kastély első kertjében, a bejárattól balra

Felállítás1776

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.06.20. 16:35
Mindössze egy napos, de annál ígéretesebb bécsi úton vettem részt nemrégiben. A nap csúcspontját egy koncert jelentette, amit a schönbrunni kastély kertjében a Bécsi Filharmonikus Zenekar (hirdetve, ld. újévi koncert) adott. Minden részletében vonzónak tűnt, amíg a valós részletek ki nem derültek.
Nem kis súllyal esett latba, hogy az ingyenes koncert színhelye telis-tele van szobrokkal és szökőkutakkal. Előbbiekről éppen a bőség zavara miatt ugyan jórészt lemondtam, de nem hallgathatom el, hogy a legtöbb alkotás megközelíthetetlen volt. Ha mégis, elkerítve, a kordon fém váza pedig kék színű ismeretlen anyagból készült védőréteggel bevonva. Nem említem a tömeget (a park 100.000 fő befogadására volt felkészítve), így több ok is volt, amiért fotózhatatlanok voltak az alkotások.
Az eredeti stílusában tipikus barokk, virágokkal beültetett park teljes mértékben elveszítette varázsát, lehetetlen volt a fentiektől és a valamilyen szinten leplezetlenül jelen lévő technikától függetleníteni magát az embernek.

A kastélyparkba érkező (akkor még gyanútlan) látogató, a kastély előtti területen két, ránézésre nagyon hasonló szökőkutat láthat. Az óriási medence közepén sziklatömbön egy-egy hármas allegorikus alakja alkot csoportot, ezt kiegészíti néhány gyermek, a forrás szerint puttó.

A bal oldali szökőkút alakjai: két férfi- és egy nő-alak Galíciát, Lodomeria-t és Erdélyt személyesítik meg. A puttók jobban megnézve nem pontos megfogalmazás, mert a két játszó (verekedő?) fiú egyike egy tritón (felső teste emberi, alsó teste hal https://hu.wikipedia.org/wiki/Trit%C3%B3n ), tengeri istenség a görög mitológiából.
Az allegorikus alakokról további leírást nem találtam, legalábbis fentieken kívül, de láthatóan ábrázolásuknál ugyancsak az ókori mitológiát hívta alkotójuk segítségül.
Források:
https://de.wikipedia.org/wiki/Brunnen_in_Wien
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2018.06.20. 16:35
Two similar fountain were placed In front of the castle in 1776. On the east side in a big pool there are three adult figures, who are allegorical representations of Galicia, Lodomeria and Transylvania.

Cím alapján hasonló

"Schönbrunn-palota előtti keleti szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
314449
Feltöltve
2018.06.06. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.06. 12:04

314450

314451
Feltöltve
2018.06.06. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

314452

314453
Feltöltve
2018.06.06. 12:05

Göröntsér Vera 18.06.06. 12:05

314455
Feltöltve
2018.06.06. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

314454
Feltöltve
2018.06.06. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

314456
Feltöltve
2018.06.06. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

314457
Feltöltve
2018.06.06. 12:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.06. 12:07

"Schönbrunn-palota előtti keleti szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
314458
Feltöltve
2018.06.06. 12:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO80

314460
Feltöltve
2018.06.06. 12:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO80

314459

Archív fotók

"Schönbrunn-palota előtti keleti szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
315727
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2018.06.21. 15:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.06.21. 15:49
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.06.21. 15:49
1 új fotót töltöttem a "Schönbrunn-palota előtti keleti szökőkút" műlaphoz
18.06.20. 16:35
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Schönbrunn-palota előtti keleti szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.