Debrecen, Egyetem tér 1.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Egyetem tér 1.
A Debreceni Egyetem Főépülete előtt

Felállítás2018. május 15.

Nyul Imre
2018.05.15. 14:15
Klebelsberg Kunó (1875-1932) vallás- és közoktatásügyi minisztert ábrázoló szobrot 2018. május 15-én avatták fel a Debreceni Egyetem Főépület előtt a Klebelsberg-nap keretében.

Az életnagyságú szobor Juha Richárd szobrászművész alkotása. A szobor bal kezében kalapot tart, jobb kezét oszlopon lévő könyveken nyugtatja.

Klebelsberg Kunó minisztersége alatt épült a debreceni egyetem. Itt volt amikor a Főépület alapkövét letették 1927. június 3-án. Neki köszönhető, hogy az I. világháborút követően folytatódhatott a klinikatelep félbe maradt építkezése. Kezdeményezésére született meg az a törvény 1924-ben, amely alapján Debrecenben is megszervezhették a Bölcsészettudományi Kar mellett a Tanárképző Intézetet. Az egyetem 1927-ben díszdoktori címet adományozott Klebelsbergnek. A Főépület 1932. május 15-i ünnepélyes avatásán is részt vett, akkor már mint nyugalmazott kultuszminiszter.

Klebelsberg Kunó életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Klebelsberg_Kuno
Források:
http://www.haon.hu/szobrot-kap-klebelsberg-kuno-debrecenben/3758392

Nyul Imre műlapja

Közös gyűjteményben
Klebelsberg-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312438
Feltöltve
2018.05.15. 14:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ32/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.15. 14:10
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312439
Feltöltve
2018.05.15. 14:10
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.15. 14:10
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312440
Feltöltve
2018.05.15. 14:11
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ32/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.15. 14:11
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312441

312442
Feltöltve
2018.05.15. 14:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ33/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.15. 14:12
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312443
Feltöltve
2018.05.15. 14:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ32/10 • 1/30 • ISO80

312444
Feltöltve
2018.05.15. 14:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ33/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.15. 14:12
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312458
Feltöltve
2018.05.15. 15:54
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.15. 15:54
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312599
Feltöltve
2018.05.17. 11:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ32/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.17. 11:51
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312600
Feltöltve
2018.05.17. 11:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.17. 11:52
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312601
Feltöltve
2018.05.17. 11:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.17. 11:52
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Klebelsberg Kunó (1875-1932)
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
312602
Feltöltve
2018.05.17. 11:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 18.05.17. 11:54
Klebelsberg Kunó (1875-1932)

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355401
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.15. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.15. 16:28
2018. október

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355402
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.15. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.15. 16:28
2018. október

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355403
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.15. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 42.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.15. 16:28
2018. október

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355404
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.15. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.15. 16:28
2018. október

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355405
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.15. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.15. 16:28
2018. október

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355406
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.15. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.15. 16:28
2018. október

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
420426
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2020.10.16. 09:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/800 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.16. 09:46
2019. november

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424001
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.11.10. 15:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 15:37
2018. május

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424002
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.11.10. 15:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 15:37
2018. május

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

2019. április 13.
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455874
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.08.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3400
ƒ80/10 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth Csaba 21.08.21. 09:01
2019. április
2019. április 13.

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
496952
Feltöltve
2022.08.15. 09:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/1300 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.08.15. 09:31

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
496953
Feltöltve
2022.08.15. 09:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.08.15. 09:32

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
496954
Feltöltve
2022.08.15. 09:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ43/10 • 1/400 • 10.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.08.15. 09:32
Összesen 25 fotó

Műlap története

23.02.24. 15:28
A "Klebelsberg Kunó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.15. 09:32
2 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
22.08.15. 09:31
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
21.08.21. 09:01
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
20.11.10. 15:37
2 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
20.10.16. 09:46
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
19.05.15. 16:28
6 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
18.05.17. 11:56
A "Klebelsberg Kunó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.05.15. 14:15
Nyul Imre publikálta "Klebelsberg Kunó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.