Nepomuki Szent János

Bajót, Hősök tér 2.

Bajót
Hősök tér 2.
A Millenniumi emlékparkhoz vezető úton.

Felállítás2005. augusztus 20.


H.István
2018.07.08. 18:26
Nepomuki Szent János, a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. A gyónási titok mártírja. Tiszteletére többek között szobrokat is állítottak, ezeket általában vizek, hidak közelében. Így történt ez Bajót községben is, hol a Bajóti-patak hídfőjére emeltette a helyi önkormányzat. A modern kori, mészkőből faragott szobor püspöki ruhában ábrázolja Nepomuki Szent Jánost, kezében kereszttel.
Kalmár Imre
2018.11.01. 11:04
Eredetileg egy (valószínűleg az 1700-as években) felállított szobor helyén áll. Ezt az alkotást vandálok megcsonkították. Előbb a keresztet törték le, majd ezt követően a fejet távolították el. Ennek következtében az már menthetetlenné vált. Az új szobor kifaragására Keil Ferenc kőszobrászt kérték fel. (A tönkretett eredeti alkotás utolsó restaurálását is ő végezte el.) A megfelelő kőtömböt a süttői Reneszánsz Rt. biztosította.
Felavatására 2005. augusztus 20-án került sor.
Források:
Szobortörténet: alkotó: Fenyvesi Károly: Testet is farag Jánosnak (Újságcikk) 24 óra (Napilap) 16. évfolyam. 2005. augusztus 16 / 191. szám 3. oldal
Avatás: 24 óra (Napilap) 16. évfolyam. 2005. augusztus 15 / 190. szám 4. oldal

H.István műlapja


Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bajót
Feltöltő
Azonosító
309490
Feltöltve
2018.04.17. 19:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.17. 19:02

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bajót
Feltöltő
Azonosító
317248
Feltöltve
2018.07.08. 17:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.07.08. 17:58

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bajót
Feltöltő
Azonosító
317249
Feltöltve
2018.07.08. 17:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.07.08. 17:58

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bajót
Feltöltő
Azonosító
317251
Feltöltve
2018.07.08. 17:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.07.08. 17:58

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bajót
Feltöltő
Azonosító
317252
Feltöltve
2018.07.08. 17:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.07.08. 17:59

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bajót
Feltöltő
Azonosító
317253
Feltöltve
2018.07.08. 17:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.07.08. 17:59
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.11.11. 12:47
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.01. 11:50
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.07.08. 18:26
H.István publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.