Tatabánya, Liget sor 15.

Tatabánya
Liget sor 15.
Népház ligeti-tó északi csúcsán.

Felállítás2018. február 14.

Tarjáni Antal
2018.02.14. 21:06
Tatabánya várossá válását a szénbányászatnak köszönheti, melynek 70. évfordulóján 2017-en az Önkormányzat a Jó szerencsét Emlék Év keretében elhatározta, hogy a felújított Népház ligeti-tó partján 12 mellszobor elhelyezésével emlékezik meg azokról, akik a tatabányai szénbányászat életére jelentős hatással voltak tevékenységükkel.

Így került sor másodikként Réhling Konrád bányaigazgató (1874-1957) 1895-ben Selmecbányán végzett bányamérnök mellszobrának felavatására, aki 1916-ban a MÁK RT. kereteiben került tatai bányaüzemhez, majd 1920-1945. a MÁK Rt. tatabányai bányaüzemének igazgatója volt.

Nevét viseli a városi védett épületté nyilvánított XII. lejtakna kapuzata is, melyet nagyon ötletesen megjelenített az alkotó szobrász mellszobrot tartó pilisszentiváni mészkő posztamens alsó, homlokzati oldalán.

Sajnos az időjárás most sem fogadta kegyeibe a szoboravatás részt vevőit, s a szórványos havas esőben hallgattuk Schidt Csaba polgármester avató szavait, a szobor alkotóval történő leleplezése előtt.

A tatabányaiak nevében köszönöm a szobrot az alkotónak!
További linkek
http://ombke-tatabanya.hu/rehling-konrad/
http://mek.oszk.hu/13100/13182/13182.pdf
http://w3.hdsnet.hu/exert/TB/TB_akna/12/12.htm

Tagi gyűjteményben
Tatabányai szobrok

Cím alapján hasonló

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303913
Feltöltve
2018.02.14. 19:04
Képinfó
Alkotó a képen
(Böjte Horváth István)
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ71/10 • 1/30 • ISO900

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:04

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303914
Feltöltve
2018.02.14. 19:05
Képinfó
Alkotó a képen
(Böjte Horváth István)
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ71/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:05

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303915
Feltöltve
2018.02.14. 19:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ71/10 • 1/30 • ISO720

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:05

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303916
Feltöltve
2018.02.14. 19:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:05

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303917
Feltöltve
2018.02.14. 19:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ71/10 • 1/30 • ISO560

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:05

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303918
Feltöltve
2018.02.14. 19:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:05

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303919
Feltöltve
2018.02.14. 19:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ80/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:05

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303920
Feltöltve
2018.02.14. 19:07
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ110/10 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:07

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303921
Feltöltve
2018.02.14. 19:07
Képinfó
Alkotó a képen
(Böjte Horváth István)
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/20 • ISO100

303922

303923
Feltöltve
2018.02.14. 19:07
Képinfó
Alkotó a képen
(Böjte Horváth István)
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/13 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.02.14. 19:07

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
303924

342407
Feltöltve
2019.02.10. 09:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:57

"Rehling Konrád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342408
Feltöltve
2019.02.10. 09:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:57
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.02.10. 09:57
1 új fotót töltöttem a "Rehling Konrád" műlaphoz
19.02.10. 09:57
1 új fotót töltöttem a "Rehling Konrád" műlaphoz
18.02.14. 21:06
Tarjáni Antal publikálta "Rehling Konrád" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.