Nagyatád, Göröndi utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Tüntetőtábla-erdő

Nagyatád
Göröndi utca
A szoborparkban állt.

Felállítás1978

Pauer Gyula (képzőművész)

TundeK62
2018.01.14. 01:57
2015 szeptemberében, amikor Nagyatádon jártam, és végeztünk a szoborpark fotózásával, bementünk a művésztelep nyitva tartó épületeibe. Legnagyobb meglepetésre, akkor is dolgozott ott egy művész. Fizikailag igen megterhelő volt a több óra fotózás, így azon kívül, hogy megkérdeztem tőle, hogy hová lehetne bemenni érdeklődni a fotózott művekről, nem sok mindent beszéltünk. Illetve egy éttermet ajánlott, ahol a művésztelepen alkotók is szoktak ebédelni.
Már mostanában jöttem rá, hogy tulajdonképp hatalmas hibát követtem el akkor, hogy még nem volt pár percem beszélgetni vele, mert éppen ezt az itt bemutatott művet alkotta újra.
Sajnos az akkor, vagyis 2015-ben éppen készülő Táblaerdő tábláiról egyetlen fotót készítettem.
Abban reménykedtem, hogy aki segített nekem a fotózásban akkor, ő fotózott, de nem találja ő sem a képeket.

De, nézzük röviden az alkotás történetét. Pauer Gyula képzőművészt Bencsik István hívta meg Nagyatádra alkotni az 1978-as idényre. A művészeknek előzetes tervet kellett benyújtaniuk, hogy engedélyeztessék műveiket. Pauer Gyula a Pszeudo fa című művével pályázott. A Táblaerdőt már saját költségén hozta létre, a Maya című művével együtt.
A Táblaerdő egy mondatokból, jelmondatokból, és a művészetekre vonatkozó megjegyzésekből álló sorozat volt. A szövegeket előzetesen engedélyeztették a Művelődési Minisztériumban. Az alkotás, a 131 darab tábla elkészült. A tábla sorozat a fotókat elnézve, kb. 2–2,5 méter magas táblákból állt. Az idény végén kerültek a nekik kijelölt helyre. A Pauer Gyuláról szóló, pár éve megjelent könyv (forrásoknál) azt írja, hogy október 6-án már a helyükön voltak a táblák. A művész aláírta az ajándékozási szerződést. Az ottani művelődési osztály a terep bejárásakor államellenesnek minősítette a táblák szövegét, és azonnali eltávolításukat kérte.
Ment a huza-vona napokon át. Bencsik István kiállt a mű mellett, de a Képzőművészeti Szövetség is ellene volt. Október 20-án bontották le, illetve valahol mintha láttam volna egy olyan képet, ami azt mutatta, hogy barbár módon egyszerűen lefűrészelték az összes táblát. Mintha csak füvet nyírtak volna, fűrésszel...

Az ügy miatt menesztették Bencsik Istvánt az alkotótelepi és szimpozion bizottságból.
A dokumentumokból begépeltem pár ilyen tábla szövegét. Teljesen szubjektív, hogy most mit gépeltem be, de megvan a teljes lista. Talán ma, 2018-ban, amikor megint nincs sajtószabadság, és a művészet szabadsága is sérülni látszik, talán megint érdekes dokumentum.
A teljes történetet máig nem lehet rekonstruálni. Legalább is ezt állítják a műről megjelent tanulmányok.
http://www.pauergyula.hu/bibliografia/konyvpdf/06-Pauer-Nagyatad%20II%20.pdf
http://beszelo.c3.hu/cikkek/egy-targy-megtisztitasa

2. Zavar az hogy pillanatnyilag se múlt se jövő nincs (jelenidő)
4. Éljen a megnyugtató látvány
5. Ne kerteljünk
szabadság és rend
egymásnak ellentmond
7. A kép legyen csupán látás alapján megérthető
13. MINIMUM KETTŐS ÉLET!
18. A GÖNDÖRÖDŐ HAJ FANTASZTIKUS!
22. Nehéz világ vár rád őzike!
23. Szerelmem álmom miért nem repülsz felém?
31. BÁRKI ELVÉGEZHETI!
37. ÉRTELEMNÉLKÜLÖZÉS!
45. LÁTNI! LÁTNI! LÁTNI!
46. EZEK UTÁN HA TUDOD MI A JÓ
AKKÉNT CSELEKEDJ!
48. ZUBBONYZUBBONY
KÉNYSZERZUBBONY
ZUBBONY ZUBBONY
KÉNYSZERZUBB
51. A MŰVÉSZETBEN AZ IGAZSÁG MINDIG
ELEGÁNS

53. ÉN OLYAN SZOBROKAT SZERETNÉK
CSINÁLNI KLOTILD AMELYEKET
HA ÍGY ELÁSNAK A JÖVŐBEN
MAGUKTÓL KIKELNEK NE KELL-
JEN HOZZÁJUK BULDÓZER
SE RÉGÉSZET. FÖLD ALÓL
ALAKÍTSÁK FORMÁLJÁK A
KÖRNYEZETÜKBEN TÖRVÉNYEIKKEL
A TERET

57. ÉLJEN A TÜNTETŐTÁBLA MINT HARSOGÓ TÁBLAKÉP-FORMA!
61. JAJ HATALMAS SEMMISÉG!
63. Ha ismered a művészet helyzetét
műértő vagy.
67. NE FIRKÁLJANAK ÖSSZE!
68. KELL EZ NEKÜNK ELVTÁRSAK!?
80. Azt ábrázolom amit gondolok
nem amit látok
84. MEGFELELŐ ZENÉT TERMÉSZETESEN!
85. SZOBORCSOPORT MENTŐAUTÓVAL
87. NE RAJZOLJ!
94. DE FIGYELNEK RÁM EGYÁLTALÁN?
95. HOGY KI VOLT KÖZÜLÜNK A LEGÜGYESEBB
A BELÜGYESEK A MEGMONDHATÓI...
97. JÖVŐD CSAK AKKOR VAN AMIKOR MÉG NINCS
99. SZÜLETÉSI BIZONYÍTVÁNYOM IS VAN ARRÓL
HOGY ÉLEK
114. A HAMISÍTVÁNYOK EGY BIZONYOS
NÉZŐPONTBÓL
VALÓDINAK LÁTSZANAK
121. VIHAR LESZ EGYETLENEM!

Ha jól tudom, a művet 2016-ban újra elhelyezték Nagyatádon. Egyetlen tábla maradt meg az 1978-as táblákból, az 53. Mintha Pauer előre sejtette volna, mi lesz később a mű sorsa.
Érdemes elolvasni az artportál szócikkét a művészről: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/pauer-gyula-196/

De, a legfontosabb részlet innen, a Táblaerdőről: "1978-ban a Nagyatádi Szobrász Alkotótelepen megvalósított monumentális szabadtéri alkotását, a 131 feliratos táblából álló Tüntetőtábla-erdőt a hatóságok megsemmisítették, és elpusztult másik itt készített műve is, A Fa emlékműve (Pszeudo fa), amely egy hatalmas fatörzs volt, rajta a lehántott fakéreg képével. (A Tüntetőtábla-erdő virtuális rekonstrukcióját 1996-os akadémiai székfoglaló kiállítására készítette el.) "
Források:
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/pauer-gyula-196/
Perneczky Géza: Héj és lepel : Pauer Gyula művészetéről (Noran, 2008)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pauer_Gyula
http://www.litera.hu/hirek/elhunyt-pauer-gyula

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Táblaerdő" c. alkotás fotói

Alkotó
Pauer Gyula (képzőművész)
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
300502
Forrás
http://www.filmkultura.hu/regi/2005/articles/profiles/images/pauer/05-tuntetotabla-erdo.jpg
Évszám
2005
Feltöltve
2018.01.06. 21:37
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.06. 21:37
2005, Archív felvétel

"Táblaerdő" c. alkotás fotói

Alkotó
Pauer Gyula (képzőművész)
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
300503
Feltöltve
2018.01.06. 21:37
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.06. 21:37
Archív felvétel

"Táblaerdő" c. alkotás fotói

Alkotó
Pauer Gyula (képzőművész)
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
300504
Feltöltve
2018.01.06. 21:37
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.06. 21:37
Archív felvétel

"Táblaerdő" c. alkotás fotói

Alkotó
Pauer Gyula (képzőművész)
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
300505
Feltöltve
2018.01.06. 21:37
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.06. 21:37
Archív felvétel

"Táblaerdő" c. alkotás fotói

Alkotó
Pauer Gyula (képzőművész)
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
300506
Feltöltve
2018.01.06. 21:37
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.06. 21:37
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Táblaerdő" c. alkotás fotói

Az újra alkotás folyamata. A készülő táblák körben, az épületben, 2015-ben. Ott sorakoztak a táblák, várva a mű újra avatására.
Alkotó
Pauer Gyula (képzőművész)
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
301180
Fotózva
2015. szeptember
Évszám
2015
Feltöltve
2018.01.14. 02:07
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.14. 02:07
2015. szeptember
Az újra alkotás folyamata....Teljes szövegAz újra alkotás folyamata. A készülő táblák körben, az épületben, 2015-ben. Ott sorakoztak a táblák, várva a mű újra avatására.Kevesebb szöveg
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.01.14. 01:57
TundeK62 publikálta "Táblaerdő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.