Budapest, II. kerület, Medve utca 2.

Állapot: Lebontott

Angol cím:Bear

Budapest
II. kerület, Medve utca 2.
A Széna tér közelében álló házon volt az alkotás.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Ády
2018.01.17. 10:32
1706-ban nyílt meg az utcában a Fekete Medve patika, majd 1760-ban megépült az Ötpacsirta (Csalogány) utca - Fekete Medve utca sarkán a Fekete Medve fogadó. Az épület első emeletének magasságába egy kis párkányon ült a horganylemezből készült diót (mogyorót) majszoló medve szobrocska, ami a fogadó cégére volt. A forrásokba több évszám található a fogadó megnyitásáról, így sajnos nem tudni pontosan mikor került fel a Medve a házfalra. Valószínűleg később készült mint ahogy megnyílt a fogadó, mert a Budapest Galéria szerin horganylemezből készült, ez későbbi felállításra utal.
Sok helyen olvasható hogy a Medve szoborról kapta az utca a nevét, de valószínűbb hogy inkább a fogadóról.
A II. világháború után az épületet lebontották, a szobor a Budapest Történeti Múzeumba került.

A szobor emlékére a 80-as évek elején Asszony Tamás szobrászművész új alkotás készített, ami ma a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium falán található. (További kapcsolódó műlap)

Köszönöm a segítséget Verrasztó Gábornak.
Források:
Budapest teljes utcanév lexikona

Ády műlapja


Kapcsolódó
Medve utcatábla
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Medve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301502
Forrás
FSZEK Budapest Gyűjtemény
Feltöltve
2018.01.17. 10:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.01.17. 10:58
Archív felvétel

"Medve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298332
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2017.12.13. 12:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.12.13. 12:48
Archív felvétel

"Medve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298327
Forrás
FSZEK Budapest Gyűjtemény
Feltöltve
2017.12.13. 12:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.12.13. 12:28
Archív felvétel

"Medve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298331
Forrás
Budai Napló, 1931 március 14. (28. évfolyam, 1034. szám)
Évszám
1931
Feltöltve
2017.12.13. 12:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.12.13. 12:47
1931, Archív felvétel

"Medve-szobor" c. alkotás fotói

Fotó: Szász
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298328
Forrás
Tolnai Világlapja, 1942. július-szeptember 9. (44. évfolyam, 36. szám)
Évszám
1942
Feltöltve
2017.12.13. 12:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.12.13. 12:29
1942, Archív felvétel
Fotó: Szász

"Medve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298329
Forrás
Tolnai Világlapja, 1942. július-szeptember 9. (44. évfolyam, 36. szám)
Évszám
1942
Feltöltve
2017.12.13. 12:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.12.13. 12:29
1942, Archív felvétel
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.01.17. 10:32
Ády publikálta "Medve-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.