Bakonytamási, Kossuth utca 4.

Bakonytamási
Kossuth utca 4.
IV. Béla pihenőpark

Felállítás2013. augusztus 19.

Takács László (fafaragó)

A IV. Béla szobrának helyet adó pihenőparkot az idővel romossá vált egykori Kis János-féle vegyeskereskedés épülete (utóbb Sabla-féle ház) helyén alakította ki a helyi önkormányzat. Átadására 2013. augusztus 19-én került sor. IV. Béla fából készült szobra Takács László göllei alkotóművész munkája, Dr. Kovács Ferenc akadémikusnak, a község díszpolgárának adományából készülhetett el. IV. Bélának - annak ellenére, hogy második honalapítónknak mondjuk - kevés köztéri szobra van. Ráadásul uralkodása idején, 1262-ben említik először Bakonytamásit. Ő hagyta jóvá a falu akkori birtokosának, Pykud asszonynak szándékát, hogy itteni földbirtokát a pannonhalmi apátságnak adományozza. Ezek voltak azok a szempontok, amelyeket a község vezetése figyelembe vett a parkban kerülő történelmi alak kiválasztásánál.
Források:
Dombszeri Mindenes Gyűjtemény honlap Séta menüpont
http://dmgy.webnode.hu/seta

Cím alapján hasonló

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács László (fafaragó)
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
281047
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.06.10. 15:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE5030,X965,X960
ƒ58/10 • 1/160 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. augusztus

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács László (fafaragó)
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
281973
Feltöltve
2017.06.19. 09:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

281975
Feltöltve
2017.06.19. 09:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács László (fafaragó)
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
281972
Feltöltve
2017.06.19. 09:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács László (fafaragó)
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
281974
Feltöltve
2017.06.19. 09:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács László (fafaragó)
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
281054
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.06.10. 15:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE5030,X965,X960
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. augusztus
Összesen 6 fotó

Műlap története

17.06.19. 20:47
A közösség publikálta Dombszeri Mindenes Gyűjtemény "IV. Béla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.