Bibliai jelenetek naiv freskókon

Szeged, Kis-Tisza utca 7.
További képek a Fotólistában

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Freskók a Kis-Tisza utca 7-ben.

Szeged
Kis-Tisza utca 7.
Az épület megtalálható, de a freskók már nem láthatóak a szárazkapu-bejáróban.

Felállítás1896

Újhegyi (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kalaposlány
2017.03.02. 21:37
A Szeged-felsővárosi Kis-Tisza utca 7. sz. földszintes háza 1896-ban Bitó Ferenc szögedi halászmester és vendéglős tulajdona volt, aki 1896-ban, a ház szárazkapu-bejárójának északi és déli falára hét bibliai, részben bibliai halászéleti jeleneteket megörökítő freskókat készíttetett Újhegyi nevű virágozó asztalossal.

A szárazkapu-bejáró déli falára:

Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból,
Jónás a cethallal,
Jézus a háborgó tengeren,

az északi falára:

Szent Pál a damaszkuszi úton és Az öt árpakenyéren és két halon való vendégség
(2 kép egy fotón)
A csodálatos halfogás
A mennyország kulcsainak átadása Péternek, a halásznak,

című freskók kerültek.

Ezek a freskók ma már nem láthatóak, lefestésre kerültek, de jelentőségüket az alábbi idézetek ismertetik, és emlékük megőrzését megalapozzák.

Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete c. künyvében így ír a freskókról:

„A polgárházak ereszetfalának, szárazbejáratának képekkel, azaz freskószerű festményekkel való díszítése Kálmány tanúsága szerint valamikor a Víz (megj.:1879. évi árvíz) előtt általánosabb lehetett. Itt talán a még a hajdani templomi freskók ihletésére is gondolhatunk, amelyeken díszítő készség és szakrális mágia ötvöződött egymással. Ennek egyetlen maradványa ma is látható a Kistisza utca 7. számú házának szárazbejárati falain. A házat Bitó Ferenc egykori halász megbízásából festette ki Újhegyi virágozó asztalos (1896). A déli falon: Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból, Jónás a cethallal, Jézus a háborgó tengeren. Az északi falon: a mennyország kulcsainak átadása Péternek, a halásznak, továbbá a csodálatos halfogás, az öt árpakenyéren és két halon való vendégség, végül Szent Pala damaszkuszi úton. Ez utóbbinak a többivel való kapcsolata nem világos, talán csak a közös ünnep, Péter-Pál fűzi össze.”

E könyvben két freskóról fényképet is találunk. Az 1974. évi fényképen látható, hogy mennyivel jobb állapotban voltak az akkor már majdnem nyolc évtizede készült freskók.
E két fényképből az egyiket az archív fotók között szerepeltetem.

A freskók állapota ezután rohamosan romlott.

Ráday Mihály városvédő 1997-ben meglátogatta a házat. E látogatásán videó-felvételt és fotókat készített az akkor már erősen romlott állapotú freskókról. Ráday Mihály 2007-ben újból megkísérelte e ház meglátogatását, de akkor nem járt sikerrel. Értesülései szerint, akkorra már lefestésre kerültek a freskók. Látogatásáról az Unokáink sem fogják látni…192. , 2007 évi adásában számolt be, melynek keretében bemutatta az 1997-ben készült felvételét is, melyben ez a beszámoló hangzott el:

„Most sikerült először kamerával bejutnom a Kis Tisza utca 7.-be, ahol az udvaron még félig kidőlve állnak az üvegveranda faszerkezetes ablakai, merthogy a légnyomás, vagyis a II. Világháború óta nem hozták őket helyre. Pala-lapokkal pótolták a színes üveget itt az udvari átjáró ajtajában is. Bent, a kapualjban pedig falfestmények vannak. Stílusukra talán a naiv művészet elnevezés illik leginkább. Hét darab kép a Bibliából, az Ó- és az Újtestamentum történetei. Itt láthatják éppen a kiűzetés jelenetét. Én nem hiszem, hogy ezek a falképek vetekednének - mondjuk - Michelangelo vagy Raffaello művészetével, de kétségkívül jellegzetes alkotások Szeged városában. Itt a haragvó úristent látják éppen az egyik faliképen.
Ez meg Jónás és a cethal jelenet. Azt hiszem, nem lehet olyan összeg ezeknek a megmentése, kiegészítése, helyreállítása, amelyet ne engedhetne meg magának Szeged városa. Hozzáteszem, hogy jó lenne megoldani azt is, hogy a képek látogathatók legyenek. Tehát hogy egy bizonyos időszakban valamikor az arra járó turista Szegednek ezt a nevezetességét megtekinthesse. Íme a csodálatos halászat jelenete."

Végül a 2007. évi beszámolóját így fejezte be: „Többször megpróbáltam bejutni a Kis Tisza utcának ebbe a házába, hogy hátha valamilyen pozitív eredményről számolhatok be, de soha nem sikerült. Sőt azt is hallottam már, hogy a festményeket rég lefestették a ház tulajdonosai, ma már nem is láthatók.”

Ráday Mihály hozzájárult felvételeinek bemutatásához ezen a műlapon, s ennek köszönhetően láthatjuk freskókat és megőrizhetjük emléküket.
Források:
http://epa.oszk.hu/01600/01609/00019/pdf/MFME_EPA01609_1974_1975_2_253-337.pdf 299. oldal
http://regi.sofar.hu/node/78275?tid=111
http://nava.hu/id/285816/
levélváltás Ráday Mihály városvédővel

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. alkotás fotói

Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
268224
Forrás
Ráday Mihály fényképe
Feltöltve
2017.02.28. 12:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.02.28. 12:05
Archív felvétel
Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból

"Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. alkotás fotói

Jónás a cethallal
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
268225
Forrás
Ráday Mihály fényképe
Feltöltve
2017.02.28. 12:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.02.28. 12:06
Archív felvétel
Jónás a cethallal

"Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. alkotás fotói

Jézus a háborgó tengeren
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
268226
Forrás
Ráday Mihály fényképe
Feltöltve
2017.02.28. 12:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.02.28. 12:07
Archív felvétel
Jézus a háborgó tengeren

"Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. alkotás fotói

Szent Pál a damaszkuszi úton és Az öt árpakenyéren és két halon való vendégség
(2 kép egy fotón)
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
268227

268228
Forrás
Ráday Mihály fényképe
Feltöltve
2017.02.28. 12:08

kalaposlány 17.02.28. 12:08
Archív felvétel
A csodálatos halfogás

"Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. alkotás fotói

A mennyország kulcsainak átadása Péternek, a halásznak
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
268229

Kis-Tisza u. 7. szárazkapu bejárója a freskókkal, 1997-ben
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
268230
Forrás
http://nava.hu/id/285816/
Évszám
1997
Feltöltve
2017.02.28. 12:12

kalaposlány 17.02.28. 12:12
1997, Archív felvétel
Kis-Tisza u. 7. szárazkapu bejárója a freskókkal, 1997-ben

"Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. alkotás fotói

Jónás és a cethal - 1974-ben
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
268231
Forrás
http://epa.oszk.hu/01600/01609/00019/pdf/MFME_EPA01609_1974_1975_2_253-337.pdf
Évszám
1974
Feltöltve
2017.02.28. 12:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.02.28. 12:12
1974, Archív felvétel
Jónás és a cethal - 1974-ben

Adalék vagy máshol

"Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. alkotás fotói

Kis-Tisza u. 7. épülete 1997-ben, és a szárazkapu-bejáró udvari kijárata.
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
268236
Forrás
http://nava.hu/id/285816/
Évszám
1997
Feltöltve
2017.02.28. 13:13
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.02.28. 13:13
1997, Archív felvétel
Kis-Tisza u. 7. épülete...Teljes szövegKis-Tisza u. 7. épülete 1997-ben, és a szárazkapu-bejáró udvari kijárata.Kevesebb szöveg

"Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. alkotás fotói

A Kis-Tisza utca 7. 2013-ban
Alkotó
Újhegyi (festőművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
276410
Forrás
https://www.google.hu/maps/place/Szeged,+Kis-Tisza+u.+7,+6723/@46.2586764,20.1651369,3a,90y,355.48h,92.31t/data=!3m7!1e1!3m5!1sizyKiAf7G0E5oMPvncn2YQ!2e0!6s%2F%2Fgeo2.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3DizyKiAf7G0E5oMPvncn2YQ%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dmaps_sv.tactile.gps%26thumb%3D2%26w%3D203%26h%3D100%26yaw%3D353.3606%26pitch%3D0%26thumbfov%3D100!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x4744881682a11dbf:0x4bfa7bc1a77f161a!8m2!3d46.258793!4d20.165098!6m1!1e1
Évszám
2013
Feltöltve
2017.05.03. 12:33
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.05.03. 12:33
2013, Archív felvétel
A Kis-Tisza utca 7. 2013-ban
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.03.02. 21:37
A közösség publikálta kalaposlány "Bibliai jelenetek naiv freskókon" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.