Budapest, XI. kerület, Móricz Zsigmond körtér

Budapest
XI. kerület, Móricz Zsigmond körtér
A Gomba épülete körül létesített látványbeton gyűrűjén.

Felállítás2016. október 23.

Balázs Marcell (tervező)
Pelle Zita (tervező)

Göröntsér Vera
2016.10.27. 09:57
Újbuda önkormányzata még 2015-ben írta ki azt a pályázatot, amit ennek a rendhagyó, de nehezen bemutatható emlékműnek terve nyert el. A koncepció eszmeiségét érzékelteti a következő idézet: "Egy olyan eseményre való visszaemlékezésről gondolkodunk, ami nem a régmúltban történt, a személyes átélés hiányában, a megváltozott társadalmi, gazdasági környezetben mégsem olyan közelségből emlékezünk már rá, ahonnan magától értetődően történik az emlékezés. Az emlékmű ezért nem csak a konkrét visszaemlékezés aktusát, hanem a forradalom emlékével való kapcsolatba kerülés folyamatát is szeretné segíteni."
A fizikai megvalósítás struktúráját mutatja az utolsó kép.

A körtér középpontjában álló, jól ismert Gomba épülete körül egy speciális betongyűrűt hoztak létre, ezen fut körbe Örkény István (az 1956-os forradalomban való részvétele révén is ismert Kossuth-díjas író) művéből vett idézet.
Az emlékmű rendhagyó jellegének eleme, hogy az emlékezést segítő szövegrész szárazon nem, eső hatására látható. A jelenségnek üzenete van (ld. a koncepció, folyt.): "Ez a jelenség utalhat a hiányra, és az emlékezés dinamikájára is: az emlékmű változékonyságában élővé, újra és újra felismerhetővé válik – akárcsak az emlékképek, amelyek időről időre felszínre kerülnek, majd átmenetileg újra elfelejtődnek. Az emlékező felirat mindig ott van, akkor is, amikor nem látjuk. Ez a tudás, a láthatatlan ismerete hozzájárulhat az emlékezés fenntartásához. Budapest, minden nyelvén a világnak, azt jelenti, hűség, önfeláldozás, szabadság, nemzeti becsület....."

Az emlékmű tehát nem mindig mutatja meg magát, de szinte nem fényképezhető. A gondolati háttér röviden nem összegezhető. Érdekes az elgondolást bemutató, a források között található koncepció, ajánlott elolvasása.
Ami még elgondolkodtató: az elfogadott koncepcióban jelzett Örkény-idézet a Galambok című mű egy részletét tartalmazza. "A fecske röptét nem lehet előre látni, de szinte a levegőbe tudom rajzolni a pesti utcák galambjainak röppályáját, ahogy fölrebbentek egy robogó autóbusz elől. Először szelíd félkörben ellibbentek a jármű útjából, aztán ugyanilyen szelíd ívben fölfelé szálltak s végül megtelepültek a házfal egy kiugró párkányán. Most ugyan hiába próbálnám röptüket a levegőbe írni. A galambok nem lelnek egy tenyérnyi biztonságot, ahol megpihennének. Röpdösnek, kavarognak, cikáznak összevissza, mint egy őrült agyvelejében a gondolatok. Mélységes szánalom fog el. Talán ők az egyetlen élőlények ebben a városban, akiknek a forradalom éppolyan értelmetlen és félelmetes, mint egy égiháború. "
A megvalósult alkotáson változtatás látszik, az 1956. november 2-án született Fohász Budapestért részlete jelenik meg a látványbetonon.
"A kerek világon, minden térképen és glóbuson, ma átírják a nevedet, Budapest. Ez a szó nem várost jelöl már. Budapest ma ennyit tesz, mint a tanknak neki lehet menni puszta kézzel. Budapest, minden nyelvén a világnak, azt jelenti, hűség, önfeláldozás, szabadság, nemzeti becsület..." A teljes szövegrész olvasható esőben, ill. itt: http://1956.ujbuda.hu/
Források:
http://ujbuda.hu/sites/default/files/styles/original/public/attachments/pictures/ujbudahu/2016_10/56_plakat_02_1.jpg?itok=Y75bjcqr
http://ujbuda.hu/ujbuda/56-os-palyazat-kihirdettek-a-nyertes-palyamuveket
http://1956.ujbuda.hu/
http://index.hu/kultur/2015/10/28/lathatatlan_emlekmuvel_cselezik_ki_a_politikusokat_a_moriczon/
http://hvg.hu/ingatlan/20161023_Foto_Trukkos_emlekmuvet_avattak_Ujbudan
http://1956.ujbuda.hu/1956/az-emlekmu-koncepciojarol

Cím alapján hasonló

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
256398
Feltöltve
2016.10.26. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 11:52

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
256404
Feltöltve
2016.10.26. 11:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 11:59

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
256399
Feltöltve
2016.10.26. 11:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 11:53

256401
Feltöltve
2016.10.26. 11:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 11:53

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
256402
Feltöltve
2016.10.26. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 11:54

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
256403
Feltöltve
2016.10.26. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 11:54

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
256406
Feltöltve
2016.10.26. 12:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 12:00

256407
Feltöltve
2016.10.26. 12:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

256408
Feltöltve
2016.10.26. 12:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 12:00

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
256410
Feltöltve
2016.10.26. 12:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 12:01

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Újbudai 56-os emlékmű pályázat (6 kép)
Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
256414
Forrás
http://index.hu/kultur/2015/10/28/lathatatlan_emlekmuvel_cselezik_ki_a_politikusokat_a_moriczon/
Évszám
2015
Feltöltve
2016.10.26. 12:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.26. 12:23
2015
Újbudai 56-os emlékmű pályázat (6 kép)

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

A felirat láthatósága esőben és száraz időben
Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
272860
Feltöltve
2017.04.04. 17:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.04. 17:21

272859
Feltöltve
2017.04.04. 17:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO160

272858
Feltöltve
2017.04.04. 17:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.04. 17:20

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
272857

272856
Feltöltve
2017.04.04. 17:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/950 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.04. 17:20

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298119
Feltöltve
2017.12.09. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.09. 21:26

"In memoriam 1956" c. alkotás fotói

Alkotók
Balázs Marcell (tervező)Pelle Zita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298120
Feltöltve
2017.12.09. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.09. 21:26
Összesen 18 fotó

Műlap története

22.06.30. 11:50
Megérintettem az "In memoriam 1956" alkotást
20.08.02. 08:17
Megérintettem az "In memoriam 1956" alkotást
19.03.29. 17:45
Megérintettem az "In memoriam 1956" alkotást
18.04.01. 13:04
Megérintettem az "In memoriam 1956" alkotást
17.08.08. 11:08
Megérintettem az "In memoriam 1956" alkotást
17.04.04. 17:21
1 új fotót töltöttem az "In memoriam 1956" műlaphoz

17.04.04. 17:20

16.10.27. 09:57
A közösség publikálta Göröntsér Vera "In memoriam 1956" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.