Szentháromság-szobor

Tarján, Rákóczi Ferenc út 9.

Tarján
Rákóczi Ferenc út 9.
A római katolikus templom bejárata előtt áll.

Felállítás1810

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2016.08.09. 07:54
Tarján település római katolikus temploma műemlék. Barokk stílusban épült 1775-1778 között, Fellner Jakab tervei szerint. A templom bejáratától jobbra két emléktábla: "ÉPÜLT 1779 - 1893 KÖZÖTT FELLNER JAKAB TERVEI SZERINT. ÚJJÁÉPÜLT A II. VATIKÁNI ZSINAT EMLÉKÉRE 1961 - 63" és "FELÚJÍTVA 2008-BAN A FŐEGYHÁZMEGYE ÉS A HÍVEK ADOMÁNYAIBÓL".

A templomtól és annak keleti bejáratától keletre három talapzaton három szobor áll, fák árnyékában. A középső a Szentháromság-szobor. Nemcsak a templom, hanem a Szentháromság-szobor is műemlék, a műemlékjegyzék szerint (Magyarország műemlékjegyzéke. Budapest, 1976. Építésügyi Tájékoztatási Központ. p. 438.). Népies barokk stílusban készült a XVIII. században.

Többrészes hasáb alakú alapokon áll egy kör keresztmetszetű karcsú oszlop. A régi oszlopfejezetet szimmetrikus levélmintázat alkotja. A fejezet alját és tetejét is négyzetes lapok zárják le. A legtetején van a régi kőszobor. Trónuson ülő atya és fiú, valamint a szentlélek: azaz a szentháromság.

A jobb oldalon ül az atya, jobb kezében jogarral, feje körül glóriával.
A bal oldalon ül a fiú, azaz Jézus, jobb kezében keresztet tartva, feje körül glóriával.
Kettejük között a szentlelket megszemélyesítő galamb, kőből faragva, melyből 12 irányban sugarak nyílnak szét, ezeket tartórúd tartja.
A glória, a jogar, a kereszt, a sugarak fémanyaga újszerű. A kőből készült alakok kopottak, néhol töredezettek, igen réginek tűnnek. Nyilván ezek a XVIII. századiak.

Semmilyen régi felirat, név, évszám nincs az alkotáson. Kivéve, hogy az alaphasáb északi oldalára kis bronztábla van erősítve ezzel a felirattal:
FELÚJÍTVA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
TÁMOGATÁSÁVAL A MILLENNIUM ÉVÉBEN
2000 - 2001

Az alkotás földrajzi koordinátái: . Keszthelyi Sándor fényképei 2016. július 30-án és 31-én készültek.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és ottani fényképeim alapján írtam le.

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248789
Feltöltve
2016.08.07. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.07. 15:35

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248790
Feltöltve
2016.08.07. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO100

248791
Feltöltve
2016.08.07. 15:36

Keszthelyi Sándor 16.08.07. 15:36

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248792
Feltöltve
2016.08.07. 15:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.07. 15:36

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248793
Feltöltve
2016.08.07. 15:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.07. 15:36

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248794
Feltöltve
2016.08.07. 15:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.07. 15:36

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248795
Feltöltve
2016.08.07. 15:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.07. 15:36

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248796
Feltöltve
2016.08.07. 15:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.07. 15:37

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248797

248798
Feltöltve
2016.08.07. 15:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.07. 15:37
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.08.18. 13:39
A "Szentháromság-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.17. 09:14
A "Szentháromság-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.09. 07:54
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.