Székesfehérvár, Palotai út

Alternatív, helyi címek:Palotai úti kálvária

Székesfehérvár
Palotai út
A kálvária stációi a Hosszú temető bejáratától balra állnak.

Felállítás1897. október 17.

Búza Barna (restaurátor)
ifj. Havranek Antal (kőfaragó)
id. Havranek Lajos (kőfaragó)

Aerdna
2016.07.20. 21:36
2019. A Kálvária áthelyezésekor Havranek Antal és Lajos kőfaragó cége dolgozott Székesfehérváron, az alkotásokon több módon jelent meg szignójuk. Havranek Lajos kőfaragót említi a már idézett cikk. Feltehetőleg a megbízást a cég kapta, így mind a két cégtulajdonost kőfaragóként jelöltem.

----

2017.05.14. A most kapott leíráshoz kiegészítésül: A kálvária áthelyezésekor bővült 7-ről 14-re a stációk száma, tehát a vásártéri kálvária állt eredetileg 7 stációból, és az új kálvária keresztútja már 14 stációval készült el. Ezért volt azonos stílusú öntöttvas kép a kálvária stációházaiban, mivel a domborműveket már az új stációházakba rendelték meg. A Fejér Megyei Napló 1897.10.16-i száma egyértelműen meghatározza az avatás (szentelés) időpontját is. Havranek Lajos kőfaragót említi a cikk, az ő neve viszont érdekes, mivel ő 1890-ben született, tehát 7 évesen nem készíthette a stációházakat. Ebben az időben Fehérváron id. Havranek Antal kőfaragó dolgozott (1829-1892), ő 1892-ben elhunyt, a kálvária elkészültekor fia, ifjabb Havranek Antal vitte a Havranek vállalkozást. Valószínűleg ő készítette a keresztúri házakat. Nem először írják el a források a nevet, így nem rögzítem a forrásban megjelölt nevet paraméterként. Köszönet a forrásanyagért Dénes Ildikónak.

----------

Székesfehérvár eredeti, török kor után készült kálváriája a Vásártéren (mai Zichy-liget keleti oldalán) állt, 1874-ben leromlott állapota miatt döntés született az áthelyezéséről. Az új helyet a Palotai úton jelölték ki, összekötve a temetőrendezésekkel. A források többsége szerint a kálvária 1860-1870 között készült el, ezt az 1874-ben hozott döntés eredeti iratanyaga felülírja. 1872-ben a „választóképes polgárok kerületenkénti
névsoros névjegyzéke” még úgy határozza meg az egyik választókerületet, hogy „Vásártér a Kálváriától”.

Egy másik forrás szerint Simor János bíboros, esztergomi érsek nővére építtette 1892-ben. Mivel a forrás arra hivatkozik, hogy azonos évben készült a temető kápolnájával, melyet az érsek építtetett, nagy valószínűség szerint csak elírásra kerülhetett sor, mivel a temetőkápolna 1872-74-ben épült (1872-ben tették le az alapkövét), az 1875-ben készült fotón már a kész kápolna látható. 1889-ben már fel is kellett újítani, tehát nem épülhetett 1892-ben…

Az egyik forrás szerint eredetileg 7 stáció készült, melyet 1897-re tizennégy stációra egészítettek ki.

Tehát a kálvária áthelyezése 1874 után kezdődött meg. A forrás szerint a kivitelezés csak később valósult meg, tehát feltételezhetően az 1870-es évek végére, az 1880-as évek elejére már a Palotai úton állhatott, így az 1880-as évet jelöltem felállításként. Hogy valóban áthelyezésről volt-e szó ebben az esetben, vagy új kálváriasor kialakításáról, erről sajnos nem találtam pontosabb információt. A homokkőből készült képházakban öntöttvas stációképeket láthatunk.

A stációk készítésének időpontja bizonytalan, az eredeti alkotó pedig ismeretlen. Több – a székesfehérvárival azonos – kálváriasort találtam. Szobon, Szakcson, Várpalotán, Bakonyszűcsön, Szentendrén, Dunaföldváron, Mogyoródon, Szeged-Móravárosban, Vaszaron, Zebegényben és Bakonybélben is azonos stációképeket találunk. A képeket az elsőre talált azonos két kálvária stációképeivel hasonlítottam össze. A szakcsi stációk 1914-1916-ban készültek, fehérre vannak festve, valószínűleg szintén öntöttvasból készültek. A szobi kálvária stáció képei szintén azonosak, az 1880-as években készültek. Az eltérés a három kálvária stációképei között annyi, hogy a fehérvári képek felül ívben végződnek, illetve három szobi kép fordítottja a másik két sorozat azonos képének (III, VII, IX stációk), és az V., VIII., XII., XIV stációkat pótolták (Búza Barna) a fehérvári kálvárián. A három azonos kálvária képsorozat ellent mond annak az információnak, hogy először csak hét stáció készült, mivel pont a fehérvári stációkon jelennek meg a stációk számozásai, és nem valószínű, hogy csak az első hetet állították fel eredetileg. Szentendrén 1903-ban helyeztek el ugyanilyen stációképeket. Bakonybélben az 1855-ben épített kálvária 1884-es felújításakor kerültek elhelyezésre ugyanezek a stációképek feltehetőleg. A mogyoródi kálvária színes, a bakonybéli kálvária pedig eredetileg színes volt.

A dátumok alapján a székesfehérvári stációképek a legkorábbiak. A forrás szerint a szobi kálvária domborműveit Luczenbacher Pál készíttette. Hogy hol öntötték vasba a képeket, erről sajnos nincs információ a szobi kálvária esetében sem. Mivel a fehérvári stációképek korábbiak, nem valószínű, hogy Luczenbacher Pál az alkotó, ő a nagy valószínűséggel a szobi kálvária építtetője volt.

A Kálvária stációinak állapota 1985-re rendkívüli módon megromlott. A rendszerváltás idején felújították a stációkat (1987-1989 között), a hiányzó képeket Búza Barna szobrászművész pótolta, és valamennyi képház betonalapot kapott. 1991. május 24-én került sor a felújított kálvária szentelésére.

A stációkat 2016-2018 között ismét felújítják, a munkálatokat Kocsis Balázs szobrász-restaurátor végzi majd.

Érdekessége a kálváriának, hogy csak kálváriasor látható, a keresztút végén nincs feszület, nem láthatjuk Krisztus és a két lator keresztjeit.
Források:
http://www.minalunk.hu/szekesfehervar/?n=5&tartalom_id=27634&area=
http://hosszutemeto.uw.hu/
http://csendhegyek.blogspot.hu/2015/07/szob-kalvaria.html
http://csendhegyek.blogspot.hu/search/label/Tolna%20megye
http://csendhegyek.blogspot.hu/search/label/Pest%20megye
http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/09/szekesfehervar-kalvaria-h.html
palotaváros.pdf: KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY 2010
dr. Csurgai-Horváth József: Székesfehérvár urbanizációja - A városfejlődés a kiegyezés korában- doktori disszertáció
http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_171589
Szerk: Entz Antal: Magyarország műemlékei Székesfehérvár, 332. o.
http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/09/bakonybel-kalvaria.html
http://csendhegyek.blogspot.hu/2014/03/bakonyszucs-kalvaria-h.html
http://csendhegyek.blogspot.hu/2014/06/varpalota-kalvaria.html
Dénes Ildikó
2017.05.13. 09:47
A Fejérmegyei Napló 1897. október 16-i számában ír arról, hogy másnap avatták a kálváriát. „Kálvária megáldás. Holnap délután 3 órakor tartatik a Szt.-Háromság temető mellett lévő ujonnan állított, illetőleg restaurált kálvária megáldására.” A megáldást Faragó Aurél, aki erre meghatalmazást kapott, a szentbeszédet Gremsperger Istán apát-plébános tartottta. A kálvária addig a korábban állított hét stációból állt, most kiegészült újabb héttel. „A restaurácziót Simor Terézia úrnő, a kath. ügynek mindenütt ismert meczenása végeztette 4000 frtnyi költséggel”. A stációházakat Havranek Lajos készítette „kiváló szakavatottsággal és csínnal”. A „domborművű, művészies kinézetű képek méltóképpen tárják elénk az Üdvözítő keserves kínszenvedését és halálát”
Források:
Fejér Megyei Napló, 1897.10.16. 4.o.

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Szobi kálvária

Cím alapján hasonló

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
246399
Feltöltve
2016.07.20. 21:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.20. 21:18

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
246677
Feltöltve
2016.07.22. 17:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.22. 17:18

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
246401
Feltöltve
2016.07.20. 21:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.20. 21:20

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
246402
Feltöltve
2016.07.20. 21:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.20. 21:21

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
246403

246404
Feltöltve
2016.07.20. 21:22

Aerdna 16.07.20. 21:22

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
246405

246407
Feltöltve
2016.07.20. 21:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.20. 21:23

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
246409
Feltöltve
2016.07.20. 21:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.20. 21:24

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
246411
Feltöltve
2016.07.20. 21:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.20. 21:25

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

Az első öt stációoszlop fel van újítva
Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
257665
Feltöltve
2016.11.02. 18:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.02. 18:34
Az első öt stációoszlop fel van újítva

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

A felújított I. stációoszlop
Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
257664
Feltöltve
2016.11.02. 18:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.02. 18:32
A felújított I. stációoszlop

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

A már felújított II. és IV. stációkép
Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
257663
Feltöltve
2016.11.02. 18:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.02. 18:32
A már felújított II. és IV. stációkép

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

A felső sor a székesfehérvári, az alsó sor a bakonybéli kálvária V., VIII. és XII stációképe
Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
257662
Feltöltve
2016.11.02. 18:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.02. 18:31
A felső sor a székesfehérvári, az alsó sor a bakonybéli kálvária V., VIII. és XII stációképe

"Kálváriasor" c. alkotás fotói

A bal oldali a Székesfehérvári pótolt XIV. stáció, a jobb oldali a bakonybéli kálvária XIV. stációképe

képe
Alkotók
Búza Barna (restaurátor)ifj. Havranek Antal (kőfaragó)id. Havranek Lajos (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
257661
Feltöltve
2016.11.02. 18:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.02. 18:28
A bal oldali a Székesfehérvári pótolt XIV. stáció, a jobb oldali a bakonybéli kálvária XIV. stációképe

képe
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.05.31. 10:50
Megérintettem a "Kálváriasor" alkotást
19.04.02. 21:50
A "Kálváriasor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.02. 21:50
A "Kálváriasor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.12. 15:56
Megérintettem a "Kálváriasor" alkotást
17.05.14. 12:20
A "Kálváriasor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.02. 18:34
1 új fotót töltöttem a "Kálváriasor" műlaphoz
16.11.02. 18:32
1 új fotót töltöttem a "Kálváriasor" műlaphoz
16.11.02. 18:32
1 új fotót töltöttem a "Kálváriasor" műlaphoz
16.11.02. 18:31
1 új fotót töltöttem a "Kálváriasor" műlaphoz
16.11.02. 18:28
1 új fotót töltöttem a "Kálváriasor" műlaphoz
16.07.20. 21:36
Aerdna publikálta "Kálváriasor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.