Nagyatád, Baross Gábor utca 17.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Hódolat a gótikának

Nagyatád
Baross Gábor utca 17.
Csurgó felől érkezve, a körforgalom közepén áll.

Felállítás1981

TundeK62
2016.04.23. 23:09
Az 1949-ben született szobrásznő 1983 óta él Ausztráliában, családjával. Eddig két alkotását töltöttük ide fel az oldalra, és a nagyatádin kívül az artportal.hu szerint még két művét helyezték el Magyarországon.
Az 1981-es alkotótáborban vett részt, ami a nálam lévő kiadvány szerint a Kelet szimpoziona volt, mert több Japánból, és Vietnamból érkezett művész alkotott abban az évben Somogy megyében.

A 2001-ben kiadott jubileumi kiadványban nem szerepel az a tény, hogy az alkotást áthelyezték a szoborpark hatalmas területének, kb. a közepéről, a kisváros egyik meghatározó közúti csomópontjához. Vagyis ennek időpontjáról egyelőre nem tudok semmi biztosat írni. A lényeg végül is az, hogy a méreteiben hatalmas mű most is áll a városban.

Géger Melinda művészettörténész szerint: " Nőiesen lágy, líraian konstruktív alkotás, a jelszerűen tömörítő műtípushoz tartozik."

Az archív fotók egy 1986-ben megjelent Új Tükör című lapból valók, de nem tudom, mikori pontosan.

És, bocsánat, csak ennyi képem van. Sok óra fotózás után már a fényviszonyok, meg a körülmények sem voltak túl jók, amikor felfedeztem az alkotást. Hátha lesz valakinek még fotója az Ívekről...
Források:
A Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep huszonöt éve (Nagyatád, 2001): 12–13. p.
http://n-mk.hu/szoborpark/alkotoidenyek---alkotasok/alkotoideny-1981-

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Ívek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
220464
Feltöltve
2015.10.08. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.08. 20:37

"Ívek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
220465
Feltöltve
2015.10.08. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

300529
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2018.01.07. 01:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.07. 01:33
2015. szeptember

Archív fotók

"Ívek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
238265
Forrás
Új Tükör, 1986?
Évszám
1986
Feltöltve
2016.04.23. 23:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.23. 23:01
1986, Archív felvétel

"Ívek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
238266

Az alkotás az eredeti helyszínen
Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
297462
Forrás
Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep 1981–1982
Évszám
1981
Feltöltve
2017.11.28. 23:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.28. 23:10
1981, Archív felvétel
Az alkotás az eredeti helyszínen
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.04.23. 23:09
TundeK62 publikálta "Ívek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.