Gyula, Városház utca 26.
További képek a Fotólistában

Gyula
Városház utca 26.
Városház és Megyeház utca kereszteződése, a Bodoki szökőkút előtt.

Felállítás2014. március 29.

Minya Gábor (kőfaragó, közreműködő)

Cedrus
2014.06.06. 16:08
Bodoki Károly (1814-1868) mérnök születésének 200. évfordulóján avatták fel egész alakos szobrát a Bodoki szökőkút előtt.

"Bodoki Károly elemi tanulmányait Gyulán folytatta, a középiskolát Kecskeméten kezdte, majd a három felsőbb osztályt már a debreceni Református Kollégiumban végezte el. Debrecenben Sárvári Pál és Kerekes Ferenc voltak a tanárai. Mérnöki oklevelét 1836-ban vette át, miután minden tárgyból kitűnőre vizsgázott. Ezt követően mindössze két évig maradt a budai Országos Építési Igazgatóság szolgálatában, ezalatt kivitelezői gyakorlatot szerzett Vásárhelyi Pál mellett, a Ferenc csatorna építési munkálatainál."

"A szobrászművész Bodoki Károly alakját az ember-technika-természet hármas egységében idézte meg, a szobor anyaga bronz, a sásból felszálló gém pedig kőből készült."

Hely hiány miatt nem tudok több kapcsolódó képet feltölteni, ezért írásban jegyzem meg, hogy a talapzatba vésve MINYA azaz Minya Gábor kőfaragó szignója látható. Ebből következtetve a szobrász munkáját segítette, illetve kiegészítette. Úgy gondolom, hogy a műkőből faragott felszálló gém az ő munkáját dicséri.

A vízmedence szélén elhelyezett tábla szövege:

A szobrot - a Körösök és a Berettyó szabályozásának kiemelkedő alakja - Bodoki Károly születésének 200. évfordulója alkalmából állította a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Gyula Város Önkormányzata és a támogató adományozók közössége 2014

Az ünnepségről és szobor avatásról bővebben itt olvashatunk: http://www.kovizig.hu/07-kozerdeku/04-koros-videki-hirlevel/2014-01-03.pdf
Források:
http://www.tivizig.hu/berettyo/index.php?content=bodoki_karoly
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szeri-varga-geza-6444

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167855
Feltöltve
2014.06.06. 15:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:06

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167856
Feltöltve
2014.06.06. 15:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:07

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167857
Feltöltve
2014.06.06. 15:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:08

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167858
Feltöltve
2014.06.06. 15:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/105 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:08

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167859
Feltöltve
2014.06.06. 15:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:09

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167860
Feltöltve
2014.06.06. 15:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:10

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167861
Feltöltve
2014.06.06. 15:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:10

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167863
Feltöltve
2014.06.06. 15:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/240 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:13

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167864
Feltöltve
2014.06.06. 15:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:14

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167865
Feltöltve
2014.06.06. 15:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:15

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167867
Feltöltve
2014.06.06. 15:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:18

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
167866
Feltöltve
2014.06.06. 15:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.06. 15:16

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
188217
Feltöltve
2014.11.26. 16:37
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ27/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 14.11.26. 16:37

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198182
Feltöltve
2015.03.09. 22:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:26

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198183
Feltöltve
2015.03.09. 22:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:27

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198184
Feltöltve
2015.03.09. 22:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:27

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198185
Feltöltve
2015.03.09. 22:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:28

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198186
Feltöltve
2015.03.09. 22:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:29

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214039
Évszám
2015
Feltöltve
2015.08.06. 10:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.06. 10:15

214040

214041
Évszám
2015
Feltöltve
2015.08.06. 10:16

Nyul Imre 15.08.06. 10:16

214042
Évszám
2015
Feltöltve
2015.08.06. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.06. 10:16
2015
2015

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
295509
Feltöltve
2017.11.12. 10:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.12. 10:39

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
348758
Feltöltve
2019.03.31. 18:32
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.31. 18:32

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
348759
Feltöltve
2019.03.31. 18:33
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.31. 18:33

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
348760
Feltöltve
2019.03.31. 18:33
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.31. 18:33

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
348761
Feltöltve
2019.03.31. 18:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.31. 18:34

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
348762
Feltöltve
2019.03.31. 18:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ53/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.31. 18:34

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
348763
Feltöltve
2019.03.31. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.31. 18:35

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Bodoki Károly (1814-1868) vízépítő mérnök szobra /Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása/, avatása 2014.március 29-én, Bodoki születésének...Teljes szövegBodoki Károly (1814-1868) vízépítő mérnök szobra /Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása/, avatása 2014.március 29-én, Bodoki születésének 200-ik évfordulójának alkalmából. A szobor Gyulán, a Megyeház utca, a Városház utca és a Kossuth Lajos utca találkozásánál, a Vízügyi Igazgatóság épületénél található szökőkút mellett kapott méltó helyet.Kevesebb szöveg
Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
164108
Feltöltve
2014.04.28. 23:16
EXIF információk...
Sony Ericsson / K800i
ƒ28/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

hegieva 14.04.28. 23:16
Bodoki Károly (1814-1868) vízépítő mérnök szobra /Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása/,...Teljes szövegBodoki Károly (1814-1868) vízépítő mérnök szobra /Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása/, avatása 2014.március 29-én, Bodoki születésének 200-ik évfordulójának alkalmából. A szobor Gyulán, a Megyeház utca, a Városház utca és a Kossuth Lajos utca találkozásánál, a Vízügyi Igazgatóság épületénél található szökőkút mellett kapott méltó helyet.Kevesebb szöveg

"Bodoki Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Széri-Varga GézaMinya Gábor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
434055
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.22. 19:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/200 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.22. 19:02
2015. szeptember
Összesen 31 fotó

Műlap története

22.04.30. 14:17
Megérintettem a "Bodoki Károly" alkotást
21.10.12. 16:14
Megérintettem a "Bodoki Károly" alkotást
21.02.22. 19:02
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
21.01.18. 15:54
Megérintettem a "Bodoki Károly" alkotást
19.05.24. 16:33
Megérintettem a "Bodoki Károly" alkotást
19.04.07. 19:25
A "Bodoki Károly" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés

19.03.31. 18:35
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
19.03.31. 18:34

19.03.31. 18:33

19.03.31. 18:32
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
19.01.01. 11:23
Megérintettem a "Bodoki Károly" alkotást
17.11.12. 10:39
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
17.10.04. 17:18
Megérintettem a "Bodoki Károly" alkotást
15.10.13. 16:10
Megérintettem a "Bodoki Károly" alkotást
15.08.06. 10:16
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
15.08.06. 10:16
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
15.08.06. 10:15

15.03.28. 09:51
A "Bodoki Károly" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.09. 22:29
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
15.03.09. 22:28
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
15.03.09. 22:27

15.03.09. 22:26
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
14.11.26. 16:37
1 új fotót töltöttem a "Bodoki Károly" műlaphoz
14.06.06. 16:08
Cedrus publikálta "Bodoki Károly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.