A szabadkai városháza üvegablakai

Szabadka (Суботица), Namesti Svobody (Szabadság tér)
Archív képek
További képek a Fotólistában

Szabadka (Суботица)
Namesti Svobody (Szabadság tér)
Városháza díszterem

Felállítás1912. szeptember 15.

Róth Miksa (üvegművész)
Nagy Sándor (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2013.03.04. 22:49
Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján Nagy Ferenc és Kladek Lukács vállalkozók helybeli cége építette 1908-1910 között a szabadkai városházát.1910. augusztus 20-án nagy ünnepségen szentelték fel.
A tanácsterem üvegablakait, magyar királyokat és történelmi személyeket Róth Miksa üvegfestő és mozaik művész készítette el Nagy Sándor festőművész kartonjai alapján. Róth Miksa 1911 november 2-án vállalta el a munkát és 1912 májusában leszállította. A jelenlegi Róth Miksa Emlékházbeli műhelyében készítette el.
A hat király üvegablak karton a Gödöllői Városi Múzeumban van letétben. A díszteremben a bejárattal szemben középen látható Mária Terézia és Ferenc József, mellettük két apród, az apródok az akkori polgármester és a főispán lányát ábrázolják.
Mellettük bal oldalt Árpád, Szent István, Szent László láthatóak, jobb oldalt Corvin Mátyás, Nagy Lajos, Könyves Kálmán képe van.
A bal oldali falon látható Hunyadi János, Werbőczy István, II. Rákóczy Ferenc. A jobb oldali falon Széchenyi István, Deák Ferenc, Kossuth Lajos látható.
A II. világháború éveiben a pincében őrizték az üvegablakokat. Majd felkerültek eredeti helyükre, de függönnyel takarták.
Az egyik helyi legenda szerint zöld függönnyel takarták el, míg egy belgrádi pártfunkcionárius le nem leplezte az ügyet és mondván „a kommunista pártnak nincs félnivalója a királyoktól, főleg nem az üvegkirályoktól“.
Egy másik városi legenda szerint egyszer egy szlovén delegáció tagjai megkérdezték: miért van olyan sötét a díszteremben? Azt a választ kapták, hogy nem szabad elhúzni a függönyt, mert régi magyar királyokat ábrázol az üvegablak. Erre a szlovénok megjegyezték: jaj annak a hatalomnak, amelyik az üvegkirályoktól is fél.
Források:
Ninkov Kovacev Olga: A szabadkai Városháza Corvin Mátyás üvegablaka
http://epa.oszk.hu/00900/00997/00012/pdf/EPA00997_Letunk_2008_02_088-099.pdf
Városháza átadás Vajdasági Magyar Digitális Adattár
http://adattar.vmmi.org/?ShowObject=telepules&id=153
Silák Mária: Régi Szebedka régi emlékek 12.o
http://www.huncro.hr/magyarsagPDF/2012-10-web.pdf

Tagi gyűjteményben
Róth Miksa

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
130971
Feltöltve
2013.02.17. 17:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.17. 17:31

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
130972
Feltöltve
2013.02.17. 17:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/60 • ISO400

130973
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.02.17. 17:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.17. 17:31
2012. június

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
130974
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.02.17. 17:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.17. 17:33
2012. június

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
130976
Feltöltve
2013.02.17. 17:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.17. 17:34

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
130977
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.02.17. 17:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/25 • ISO800

130978
Feltöltve
2013.02.17. 17:35

Dénes Ildikó 13.02.17. 17:35

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
131083
Feltöltve
2013.02.19. 00:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.19. 00:55

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
242024
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.05.31. 09:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.31. 09:33
2012. június

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
242025
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.05.31. 09:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.31. 09:33
2012. június

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
325234
Feltöltve
2018.09.24. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.24. 16:12

Archív fotók

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Képeslap a városházáról.
Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
196617
Fotózva
2012. január
Feltöltve
2015.02.23. 12:27
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ35/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.02.23. 12:27
2012. január
Képeslap a városházáról.

Adalék vagy máshol

"A szabadkai városháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Nagy Sándor (festőművész)
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
130979
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.02.17. 17:37
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.17. 17:37
2012. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.09.24. 16:12
1 új fotót töltöttem az "A szabadkai városháza üvegablakai" műlaphoz
18.06.16. 12:32
Megérintettem az "A szabadkai városháza üvegablakai" alkotást
18.04.21. 17:39
Az "A szabadkai városháza üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.23. 12:27
1 új fotót töltöttem az "A szabadkai városháza üvegablakai" műlaphoz
13.03.16. 21:09
Az "A szabadkai városháza üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.04. 22:49
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A szabadkai városháza üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.